Műemlék lakóházak (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1994 Eger, 1994)

BALASSA M. IVÁN: A magyar falusi lakóház fejlődése

féle ilyen nyom nem bukkant fel, továbbá a sokszor nagy méretbeli különbségek stb. arra utalnak, hogy a Kárpát-medencében is egy család több épületet használt. Ez a felismerés a kutatásnak is új feladatokat jelent. Úgy tűnik, meg kell kísérelnünk, hogy az addigi régészeti feltárások anyagát ebből a szempontból átvizsgáljuk, és a ma még inkább hipotézist tényekkel bizonyítsuk. Mi volt tehát az a lakóépítmény, amelyet a Kárpát-medence népessége ebben, a X-től a XIII— XIV. századig terjedő időszakban használt? A téglalap alaprajzú objektumnak többnyire az egyik hosszabbik oldalán volt a bejárata (ez lehetőleg délre nézett). A két rövidebbik oldal közepén állt egy-egy ágas, amely a szelemengerendát tartotta, tehát a tető gerince merőleges volt a bejáratra. A tetőt valami növényi anyaggal fedték, valószínű, hogy belülről sárral be is tapasztották. Erre a jobb hőtartás mellett a tűzveszély elhárítása miatt is szükség volt. Az épület bejárattal szembeni, többnyire jobb sarkában állt egy kemence, melynek technikai kivitele meglehetősen változatos: készülhetett kőből, de agyagból is, sőt gyakori, hogy bevájták a gödör falába, vagy a ház sarkában meghagyott tömbbe. Ez tehát az az építmény, melyet Nyugat-Magyarországtól egészen a Székelyföldig megtalálhatunk ebben a korszakban. A régészek természetesen csak a földbe mélyített objektumokat tudják feltárni, de számos adat utal arra, hogy föld feletti építmények is lehettek. Közülük a lakásul szolgálók minden bizonnyal hasonlóak mint az előbb részletesebben bemutatottak, csak faluk volt, valószínű fából. A XIII—XIV. század azután alapvető változásokat hoz, fokozatosan eltűnnek ezek az egyetlen helyiségből álló, földbe mélyített objektumok, és átadják helyüket a föld feletti, több helyiségből álló, immár teljes joggal házaknak nevezhető építményeknek. Az ok nyilvánvaló, ez az a kor, mikor a Kárpát-medencében alapvető változások zajlanak le, kialakul az egységes jobbágyság, új földművelési módok és eszközök honosodnak meg, mindez nagyobb termelékenységgel, ennek következtében jóléttel járt. És most már valóban nem volt elegendő a „bűzös gödör". A magyar népi építészetet a hozzáépítés tendenciája jellemzi. Európa egyes tájain, pl. a német nyelvterületen a lakóépület egyes helyiségei úgy alakulnak ki, hogy a „csamokház" (Hallanhaus) hatalmas osztatlan teréből a különböző funkcióknak megfelelően leválasztanak helyiségeket, azaz a teret osztják. Nálunk nem voltak meg ezek a nagyméretű építmények, így, ha az épületet az újabb igényekhez akarták alakítani, ezt csak úgy tehették, hogy hozzáépítettek. Természetesen ezt nem konkrétan kell elképzelni, hogy egy meglévő egyhelyiséges objektumhoz építettek hozzá, hanem modellszerűen, azaz, hogy a következő házat már két- vagy akár több helyiségesre építették. Volt tehát egy lakótér, többnyire valamilyen tüzelőberendezéssel, kemencével. Ez először egy tárolótérrel bnvült, egy olyan hellyel, ahol a megnövekedett mennyiségű javakat el lehetett helyezni. A következő lépés az volt, hogy a lakóhelyiséget igyekeztek megszabadítani a legtöbb kellemetlenséggel járó tevékenységtől, a főzéstől, sütéstől, azaz egy konyhával bővítették ki az épületet. A lakóháznak ez a bővülése nemcsak azzal járt, hogy az épület többhelyiségessé lett, hanem, mivel a csatlakozás helyben és időben másféle variációkban történt meg, ettől a kortól lehetünk biztosak az egyes táji lakóházformák megjelenésében. Ennek gyökerei minden bizonnyal még az előző korba nvúlnak vissza, hiszen az egyetlen helyiség belső elrendezésében is lehetnek, és bizonyára voltak is, különbségek, de igazán kitapinthatóvá ezek ettől váltak. A növényföldrajzi környezet különbségei a felhasznált építőanyagokban mutatkoznak, a Kárpát-medence peremterületén a bőséggel rendelkezésre álló fenyőfából egészen másféle épületet lehetett készíteni, mint a középhegységek lombosfáiból, és megint más lehetőségeket nyújtott az Alföld, bár ebben a korszakban még egészen más vízrajzi viszonyok uralkodtak arrafelé, és a