A történeti varosok védelme és kartája (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1992 Eger, 1992)

Ráday Mihály: A társadalom részvétele a városvédelemben

tartására, a hiányzó részletek újrakovácsolására, nincs műhely, mely a terrazzó burkolatokat tudja készíteni, esetleg az értékes famunkák kiegészítését, nincs jó stukkókészítő műhely, akkor hiába akarunk valamit helyreállítani. Ebből kifolyólag mindig nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy ösztönözzem az ilyen műhelyek kialakulását. Ha egy ilyen műhely jól dolgozik, ingyenreklámot csinálok neki, hogy meg tudjon élni, hogy megbízást kapjon illetve, hogy azok, akik egy régi ház vagy lámpa rekonstrukciójával foglalkoznak, találjanak embert, aki azt meg tudja csinálni. Úgy gondolom, az épített környezet megóvása, karbantartása igen jelentős dolog, és nemcsak a műemlékeké, nemcsak azoké az épületeké, amelyeket egy ország arra szakosodott hivatala fontosnak tart. Én tehát azügyben tevékenykedem, hogy segítve a műemlékeseket — időnként tippeket adva nekik, időnként segítséget kérve tőlük — megteremtsem a szinkront. így azután jól megvagyunk. Egy dologban nem értünk egyet, és ezt fontosnak tartom elmondani: ez a műemlékes tevékenység helyreállításokra vonatkozó elmélete, a Velencei Karta. Nem akarok részletesen belemenni, mert aki műemlékekkel foglalkozik, ismeri. Úgy gondolom, egy olyan országban, ahol ilyen mértékű volt a pusztulás (háborúk okán vagy azért, mert 40 évig egy rendszer semmit nem tartott fontosnak abból, amit az előző rendszerek hoztak létre, s mindent elrontott vagy uniformizált), nem lehet a műemlékvédelmet egy-egy épület tökéletes műemléki szempontok szerinti felújítására, karbantartására, kezelésére, kutatására stb. korlátozni, megengedhetők ettől eltérő kilengések is. A Velencei Kartához ragaszkodva egy olyan épület, amely összeomlott, nem építhető vissza, s ha egy épület fele nem omlott össze, az csak úgy egészíthető ki, ha az eredeti épülettől nagyon eltérő anyagot használnak, azaz jól látható, hol van a pótlás. A jelszó így szól: Nem építünk műemléket! Márpedig ha komolyan vesszük a műemléki előírásokat, akkor pl. a háború során felrobbantott budapesti hidakat nem lett volna szabad ugyanúgy visszaépíteni. Említsünk meg ugyanakkor egy amerikai példát, melyet én fontosnak tartok, és amely Magyarországon elképzelhetetlen. Jamestown-ban három hajó áll a kikötőben. Három olyan hajó, amely annak idején az angolokat az amerikai partra hozta. Közel hozzájuk áll egy cölöpvár olyan házak körül, amelyek akkor épültek, amikor az angolok a lábukat partra vetették Amerikában. Ennek közelében pedig indián wigwamok állnak ugyanezen időből. És ott — hajdani öltözetben — indiánnak öltözött egyetemisták szövögetnek indián textiliákat és egyetemista szerelmeket. Egyetemisták javítgatják a cölöpváron belül a nádtetőt, és levágják azokat a tyúkokat, amelyek az emberek, a turisták lába között rohangásznak. Senki sem hiszi azt, hogy ezek a tyúkok 200 évesek. Senki sem hiszi azt, hogy ez a cölöpvár átvészelt több mint kétszáz évet, hogy az a három hajó eredeti. Egyszerűen arról van szó, hogy az amerikai egyetemistáknak, az amerikai öregembereknek, gyerekeknek és turistáknak módja van tanulmányozni az amerikai történelmet. Vagyis az amerikaiak nem a Velencei Karta tilalmát szegték meg, nem műemléket építettek, hanem olyat építettek, amilyen volt. Egy másik példa Wiliamsburgból, ahol szintén a régi technológiákat mutatják be. A régi házak egyikében papírt készítenek, a másikban nyomtatnak a papírra a régi módszer szerint, a harmadikban bekötik, a negyedikben értékesítik a kész könyveket a mai turistáknak olyan ruhákba öltözött eladók, melyeket az ötödik házban varrnak, a hatodikban szőnek, a hetedikben fonják hozzá a fonalat. Tehát Wiliamsburgban mód van tanulmányozni a 200 évvel ezelőtti technológiákat, kereskedelmet. Mód van olyan szappant venni, amit faggyúból készítettek. Senki sem azért veszi meg a faggyúszappant, mert mosakodni akar vele, hanem azért, mert suvenirt vesz. És ha van egy plakát a falon, mely arról szól, hogy megérkezett a Santa Lucia nevű hajó Olaszországból, és friss citromot hozott, akkor senki sem rohan a kikötőbe a Santa Luciát várni. Mindenki tudja, hogy a friss citromot nem Olaszországból hozzák, van Amerikában, viszont megveszi a plakát