A történeti varosok védelme és kartája (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1992 Eger, 1992)

Ráday Mihály: A társadalom részvétele a városvédelemben

kópiáját, mert hazaviszi suvenirnek. És ezekből a tárgyakból, amelyek pont olyanok, mint az eredetiek, a műemlékek karbantarthatok. A műemlékfalu eltartja önmagát az iparból és kereskedelemből. Másrészt viszont bemutatják, hogyan éltek a régiek, megismertetik és megszerettetik a történelmet anélkül, hogy azt az érzést keltenék az arra járó turistában, egyetemistában vagy gyerekben, hogy múzeumi tárgyakat néz. Ettől merőben eltér a magyar műemléki gyakorlat. Nálunk, ha leomlott egy latótorony — pl. a visegrádi —, akkor a magyar műemléki előírások szerint azt olyan látványosan, betonból egészítik ki, hogy senkinek ne az jusson eszébe, egy középkori tornyot lát, mindenki azt vegye észre, egy olyan építményt lát, amelyet a műemlékesek egészítettek ki. És ez jelentős különbség. Ha azt mondják a faluban az egyik parasztházról, hogy az a környék jellegzetes háza, tájháza, akkor azt karbantartják, abban vannak a régi eszközök, amiket meg lehet nézni, van mondjuk egy tízforintos belépődíj, és folyamatos siránkozás, mert nincs miből fenntartani. Maximum egyfajta képeslap kapható, ugyanakkor hasonló kaliberű házakat lebontanak vagy átalakítanak, mert a központi hatóság azt mondta, a tájház a fontos ház. A összes többiről a lakók nem tudják, hogy nekik meg az lenne a fontos, ha unokáik számára átörökítenék a többit is. Azt hiszem, a Velencei Karta illetve az a műemlékes gondolkodás, hogy az épületen jól látszódjék, milyen volt, milyen korokban épült, hogyan egészítették ki, bizonyos helyeken rendkívül látványos. Van olyan középkori templomunk, amelyet később átalakítottak. Mind a két korszak olyan értékes és látványos, hogy egy cseppet sem zavaró, hogy egy 200 évvel azelőtt megépült fafödém (amely festett kazettákból áll) alatt összerakták a gótikus boltozatot, ami valaha abban a templomban volt. A dolog roppant értékes, és nem zavarja az összhatást. Ugyanakkor egy sor épület kiegészítése látványosan jelzi az elidegenedést is, azt, hogy pl. ne egy középkori vagy barokk házban érezzem magam, hanem azt lássam, ez egy műemlék, amit itt és itt, üyen és ilyen szisztéma szerint egészítettek ki. És ez az embereket távolságtartásra ösztönzi. Nem azonosulnak az épülettel, úgy tekintik, mint műemléket, amihez nem szorosan, szerelemmel, szeretettel kötődnek, olyan tárgyként kezelik, amelyet nekik megfelelő távolságról, egy hatóság által előírt módon kell tisztelni. Ezt a tiszteletet kellene — véleményem szerint — feloldani. Ahol a kiegészítés lehetséges, hogy az épület funkciót kapjon, hangulatot adjon, ezt a különbözőséget nagyon halvány vonallal kéne megrajzolni, amit a szakemberek úgyis értenek. Nem azt mondom, hogy ne legyen különbség, hogy ne látszódjék a pótlás, de ne olyan mértékben, hogy az elidegenítsen. Próbáljon meg hangulatot is adni a tárgy, ne csak fontos történelmi tudmvalókat. Viszont álljunk a helyszínen olyan füzetekkel, írásos anyagokkal, amelyhez olcsón hozzájutva az érdeklődő megtudhatja a tudományos tudnivalókat. A dolog szerintem megoldható ugyanúgy, ahogy az is — és ez is régi rögeszmém —, hogy legyenek füzetek a laikusok számára, amelyek tartalmazzák, mi a teendőjük egy műemléképülettel, tehát ne kelljen függniük egy hatóságtól, ne reszkessenek, ha arra jár a műemlékes szakember, hogy az majd belebeszél a dolgukba, hogy az majd esetleg kellemetlen lesz. Legyen olyan ismeretanyag a birtokukban, olyan olcsón beszerezhető információs anyag — üyenek egyébként készülnek a vüág különböző tájain, és hozzá is jutottunk ilyenekhez —, amelyek alapján az egyszerű ember tudja, mi a teendője, hogyan kell információt, tanácsot kérnie, milyen módon nyúlhat az ország szempontjából fontos épületekhez. Mert vannak olyanok is, melyek csak egy település számára értékesek. Minden településnek meg kellene tehát alkotnia saját védelmi rendeletét is, amellyel a helyben fontos épületeket, utcai tárgyakat védi. Ehhez műemléki szakemberek kezdeményezésére olyan közérthető anyagot kellene készíteni, amelyet lefordíthatnak a helyi település gyakorlatára, megalkothatják a helyi védelmi rendeletet, s ehhez hozzárendelhetik a helyben fontos épületeket, kapukat, utcai tárgyakat. Ha