A történeti varosok védelme és kartája (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1992 Eger, 1992)

Dávid Ferenc: A védelem tudományos előkészítése

kiszabadítani, messziről láthatóvá tenni igyekeznek, és ahol az erődítmény jelentéktelen városokkal találkozik, ott erre meg is van a mód, addig Sopronban az első pillanattól kezdve e történeti rétegek egyforma súlyával találkoztunk, és a rekonstrukciós terv egyik legfontosabb célja az volt, hogy tudományosan föltárja és helyreállítsa azt a falat, amelynek jórészét hozzátapadó házak fedik, ugyanakkor mégis tegyen kísérletet arra, hogy az megközelíthető legyen. Ezen pontok megtervezése volt a rekonstrukciós terv egyik legfontosabb feladata, és így alakult ki — mai szóval élve — egy hosszú időre szóló project, amelynek egyes részei 10—15 évvel később valósultak meg. Itt jelentős feltárások folytak, olyan feltárások, amelyek a városról tudottakat is elmélyítették, hiszen a városfal római előzményeiről a rekonstrukció kezdetén semmit sem tudtunk. A külső városnegyedek egy jelentős részét a XVHI. században látták el egy jóval kisebb városfallal, amelynek magassága nem volt több mint 2—2,5 méter, kicsiny körkörös bástyái voltak, 1—2 méteres árka, és természetesen ez a jóval egyszerűbb fal nagyon sokhelyütt el is pusztult. Legtöbb helyen csak a telekhatárok őrizték a vonalát. Mégis ez a fal nagyon hosszú ideig olyan igazgatási határt alkotott, amelyen kívül nem engedtek városi házakat építeni. Ez így volt egészen a XIX. század elejéig. A városfal nem annyira védmű formájában, hanem városnegyedeket elkülönítő formájában máig nagyon nagy szerepet visz a város felépítésében. Volt ennek a falnak egy másik jelentős vonatkozása is, és ezzel az előbb említett második pontra térnék rá. A városfalhoz belülről tapadtak azok a hosszú telkek, amelyek a leghosszabb ideig tartották meg a félig agrárius városi gazdapolgári életmód jellegzetességeit, vagyis a városfalhoz viszonylag mély telkek tapadtak, amelyek utcai végén álltak a házak, a hátuk mögött jelentős méretű kertek voltak a déli természetű lejtőkön. Ezeket szőlővel, gyümölcsössel telepítették be, a laposabb vagy rosszabb napozású részeken pedig normál kertekkel: haszon- és díszkertekkel egyaránt. Nem középkori, XVI—XVII. századi történet a városban egy ilyen kettős életmód kialakulása. Vagyis egy belvárosi polgárnak volt egy külvárosi háza és kertje is, és ezt úgy használta, mint a firenzei vagy veronai patrícius a környékbeli villáját. E városi zöldek (amelyeknek üymódon rendkívül fontos kultúrtörténeti szerepük is volt) fönntartása volt a műemléki rekonstrukció egyik legnehezebb feladata. És ez az, amelyen mellesleg a rekonstrukciót tervező és végző szakemberek a legtöbb vereséget szenvedték el. Hiszen a városfejlesztés nem nagyon tűri a beépítetlen területeket, szívesen hódít épp a kertek rovására. A másik probléma, amelyről szólni kell ebben az összefüggésben, az az a fajta park-, út- és térkialakítások, amelyek a várostörténet utolsó 200 évéhez köthetők. Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban a XVHI. század végére hat erőteljesen a főúri kert kultusza a városban, és legtöbb helyen először a városi testület alakított ki ilyen rendezett sétatereket és zöldeket, többnyire a saját majorságában. így egy sor helyen a városmajorok az első tudatosan telepített parkok. Vannak persze olyan példák, mint amilyen a pozsonyi, ahol maga a város már a XVIII. század végén a Duna egyik szigetét veszi birtokba és rendezi — ülteti be a nagyúri parkok mintájára. Ezekhez a parkokhoz jön azután a XIX. század elejének szabályos térkultusza, a promenádokkal, a sétaterekkel, az első közkutakkal, víz, fa és sétahely tudatos elegyítésével. E helyek védelme a műemléki városrekonstrukció témájává azonban csak az utóbbi időkben vált. A következő pont, amelyről szólni kell, a város. A középületekről érdemes tulajdonképpen a legkevesebbet szólni, mert ezek olyan épületekben vannak, melyek egyedi műemléknek tekinthetők, és amelyeknek egyedi fönnmaradásuk legfeljebb csak restaurálást kíván. Érdemes viszont arról beszélni, hogy a rekonstrukciót szervező történeti kutatás feladatai közé tartozik a régi középületrendszer fölidézése olyanoké is, amelyek megszűntek azok lenni, és ezeket nemcsak föltárni, hanem valamiképpen újra a város fontos épületei közé bevonni az egyik feladat. Sopronban ilyen például a két belvárosi tér közül a kisebbiken, az úgynevezett lábasház. Sopron nem olyan város,