A történeti varosok védelme és kartája (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1992 Eger, 1992)

Ráday Mihály: A társadalom részvétele a városvédelemben

RÁDAY MIHÁLY A TÁRSADALOM RÉSZVÉTELE A VÁROSVÉDELEMBEN Kicsit zavaros a származásom a tárgykörben. Televíziós operatőrként indultam, olyan előzménnyel, hogy művészettörténetet hallgattam a budapesti egyetemen. Mint televíziós, filmeket forgatva olyan dolgokat láttam, amelyek nyomán, miközben tovább folytattam a szokásos operatőri munkát (tehát játékfilmek, televíziós játékfilmek, gyerekfilmek, dokumentumfilmek forgatását), elkezdtem nyilvánosan foglalkozni az épített környezettel a televízió képernyőjén, mindössze kéthavonta egyszer. Az indíttatást az adta, hogy amikor mondjuk egy kosztümös játékfilmet forgattunk — bármely történelmi időben játszódott — rá kellett jönnünk, Magyarországon szinte semmilyen korban nem lehet eredeti helyszínen forgatni, mert nincs egyeden olyan településünk, egyetlen utcánk sem, ahol 3-4-5 ház egymás mellett elfogadható lenne, amely egy bizonyos korban egymás mellett létezhetett. Barokk kori sem, korábbiakról ne is beszéljünk, mert a magyar történelem olyan, hogy barokk kornál előbbi egységes utca, vagy néhány ház nem létezik nálunk. De várak sem maradtak meg, mert a várakat — amelyekből a magyarok védték a törökök ellen Európa keleti határait — később a magyarok forradalmi cselekedetei elleni védelemül felrobbantották az akkor Magyarországon országló Habsburgok. De nem lehet forgatni századfordulói, e század elejei témát sem, mert az akkori korszakban épült házakat is átalakították, s ha nem, akkor minimum eléjük helyeztek olyan környezetidegen tárgyakat, amelyek megzavarják a hangulatot. El kellett kezdeni gondolkodni azon, ez miért van így, és kiderült, hogy több oka van: Egyrészt a történelmi: az országot mindig elfoglalta valamely más ország, hol rombolt valaki, hol helyreállított, de mindig fölhasználta az előző korok megmaradt épített maradékát, köveit. Másrészt ebből kifolyólag az előző korok nem számítottak fontosnak, a sűrű változások miatt az új kor mindig csak a saját maga által építettett tartotta fontosnak, és ez sajnos egészen a második világháború utánig tartott, míg másutt Európában korábban abbahagyták ezt a szokást, akkor is ha volt ilyen. A második világháború után mindazokat a jelentős épületeket, amelyet a korábbi uralkodó osztály épített, a kommunista rendszer nem tartotta fontosnak megtartani. Egyházi épületekből más funkciójú épületek lettek, kivételek általában a templomok. De a kolostorokat, egyházi iskolákat is átépítették. A bankokat megszüntették, „egybank rendszer" alakult ki, az összes többi bankból mimsztérium lett, könyvtárak, tehát átalakították az épületeket. A kastélyokat, kúriákat, azokat a házakat, amelyekben az uralkodó osztály lakott, vagy lebontották, vagy más célra használták, vagy egyszerűen sorsukra hagyták őket, amiket az emberek, akik a környéken laktak, hasznosítottak: a kastélyokat hazavitték, részletről részletre: tehát a kapukat, a parkettákat, a téglákat; mindent, nemcsak a tükröt és a berendezési tárgyakat. Valamint kialakult egy olyan történelmi helyzet, amikor az emberek Magyarországon — a kommunista rendszerben — mindent egy helyről vártak, arra vártak, hogy valaki helyettük intézkedjék. Elmúlt az emberek kezdeményezőkészsége, megszűntek a társaa^lmi szervezetek, amelyek összefogták az egyívású, azonos gondolkodású embereket, és amelyek tettekre sarkallták volna őket.