Műemléki belső terek (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1991 Eger, 1991)

Haym Vito Volterra: Zsinagógák enteriőr-művészete

lîAYM VTTO VOLTERRA ZSINAGÓGÁK BELSŐ MŰVÉSZETE A zsinagógák építészetének különbözókif ejezési formáit csak úgy érthetjük meg, ha visszatérünk Mishna és Talmud idejébe, vagyis a kereszténység első századaiba. Néhány, ebből a korból származó zsinagóga maradványai (Baram, Miron és Kefar Shamay) évszázadokig zarándokhelyek voltak. De ezeknek a zsinagógáknak a túlnyomó többségét csak a múlt század végétől fedezték fel, vagy fedezték fel újra. Ettől kezdve fepődött ki az új tudományág, a zsinagógatan, amelynek fő kutatási területe a zsinagógák belső és külső szerkezeti, valamint formai vizsgálata. A régi zsinagógák helyreállítására vagy újraépítésére különböző terveket dolgoztak ki a tudományág első képviselői, Kohl és Watzinger. Ezeket a terveket azonban módosítani kellett az új feltárások és elmélyültebb megfigyelések eredményeként, amelyeket a szakterület későbbi kutatói végeztek, mint Sukenik, Avigad, Pinkerfeld, Squarciapino és mások. De további módosításra vár a zsinagógák értékelési rendszere, amelyet Pinkerfeld állított fel. Mindenesetre tény, hogy az első, Galileában emelt zsinagógák esetében a bejárat (egy bejárat vagy egy középső és két oldalsó) a déli oldalon, vagyis a Jeruzsálem felé néző oldalon található. A belsőben általában három oszlopsor található: kettő hosszabb és párhuzamos az oldalfalakkal (keleti és nyugati) és egy rövidebb, ami összeköti a két hosszabb sort és párhuzamos az északi fallal. Egyes zsinagógákban egy kóasztalt fedeztem fel, aminek a mérete és elhelyezése arra utal, hogy eredetileg a harmadik oszlopsor középső oszlopai között helyezkedett el és a szent Tóra tekercsek felolvasására szolgált. A gondos helyszíni kutatás és más, régebbi közösségek által emelt zsinagógák (Sardis, KisÁzsia) igazolták azt a hipotézist, miszerint a Tórafülke (aron ha-Kodesh) a középső ajtóban készült a galileai zsinagógák esetében, vagy ezen ajtó közelében, röviddel a zsinagóga építése után. A Tóraolvasó asztal és a Tórafülke jelenléte a régi zsinagógák két pólusán azt mutatja, hogy a kétpólusú zsinagóga-típus már a Mishna és Talmud idejében ismert volt. Ezenkívül ezeket a zsinagógákat hosszházas típusnak lehet mondani, mivel a főtengely, ami összeköti a két pólust, párhuzamos a hosszú oldalfalakkal. Az elmúlt évszázadok során elsősorban a mediterrán országok zsidó közösségei építettek hosszházas és kétpólusú zsinagógát. A galileai hosszházas és kétpólusú zsinagógák egyik legrégebbike Sede'Ammudimban található, és belső kiképzésének különböző részletei különleges érdeklődésre tartanak számot. A hosszúság és a szélesség aránya az aranymetszés szabályait követi. Az oszlopokon ülő oszlopfők pszeudo-jón stílust mutatnak, vagyis a jón oszloprend karakterisztikus volutái helyett egy félig nyitott, pergamentekercs formájú, faragott kő található. A két hosszú oszlopsor és a harmadik oszlopsor találkozásánál található sarokoszlop lábazata és metszete szív alakú. A bizánci kor kezdetén (párhuzamosan a Mishna és Talmud korral) a bejárati ajtók elkerülnek a Jeruzsálem felé néző falról és vagy egy oldalsó falban (mint Arbelben), vagy pedig az északi falban (mint Bet-Alfában) lesznek kialakítva. Cserébe, a Jeruzsálem felé néző falban egy fülke készül, a diadalívhez hasonló funkcióval. Ebben az időben a zsinagógák padlózatát mozaik díszíti, ezek egyes esetekben a mozaikművészet remekei (mint a Tiberiade fürdói), máskor pedig a népművészet