A barokk kor műemlékei (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1990 Eger, 1990)

Dávid Ferenc: A gödöllői kastély feltárása

palota alapkőletételen részt vevő főurakat és az egész országból összegyűlt nemességet, így fordíthatta politikai sikerét személyessé. Gödöllőt röviddel később, 1751-ben Mária Terézia is meglátogatta, ez volt az uralkodónő „legkeletibb" látogatása Magyarországon. Ezzel a látogatással „szentelték" fel a kastély első, 10 év alatt elkészült formáját. Alig egy évvel később Grassalkovich Antal újra megnősült 14 évi özvegység után. Felesége előző feleségének nővére volt, az a gróf Klobusinszky Terézia, aki ebben a 14 évben Grassalkovich 5 gyermekét nevelte. 1752-ben Grassalkovich már 4 uradalommal rendelkezett, de rezidenciája továbbra is Gödöllő maradt. Családi állapotának megváltozása fokozott igényeket támasztott az épülettel szemben: nemcsak úrnőt kapott a kastély, hanem négy tizenéves gyermeket is, akiket innen kellett aztán a következő évtizedben kiházasítani. A kastély újabb bővítésének ez volt tehát kiindulópontja. Öt szárnyához továbbiakat kapcsoltak, ezek közül három egy mcllékudvart fogott közre. A mellékudvarba áttelepítették az istállókat és a kocsiszíneket, a kocsiszínek felett pedig egy sor, a szolgák számára készült szobát alakítottak ki. A régebbi istállószárny, amely 1746-49 között palotaszerű homlokzattal készült el, s amelynek emeletén csak szénapadlás volt, most reprezentatív emeleti lakosztálynak, szépen kialakított és festett földszínű szobáknak adott helyet. Elkészítettük a kiviteli koncepció funkcionális mérlegét, amely jó képet ad a kastély használatáról. (Lásd a szöveg végén a táblázatot!) Az új szárnyak a régebbiek végébe épültek, kettő közülük a felső kertet fogta közre. A kert bal oldalán volt az új szolga-lakószárny, s ennek végében a kertből megközelíthető lovarda, jobb oldalán pedig az orangerie. A funkcionális bővítés tehát a reprezentatív tereket is növelte. Ennek az építkezésnek alig maradt okleveles nyoma, időrendjére a családtörténetből és az építési rétegekből következtettünk vissza. Mindenesetre jó része elkészülhetett már akkor, amikor a kastély középrészének átépítésére sor került: az új díszterem és új lépcsőház építésérc. Ez az az épületrész, amely Gödöllő művészettörténeti értékelésében a központi szerepet tölti be. Az új középrizalit a régivel azonos szélességű, de jóval erősebben kiugrik a főhomlokzaton és az udvaron egyaránt. Belül elbontották a régi lépcsőket és új, teremszerű térbe foglalt, nagy, barokk lépcsőházat emeltek. Ez vezetett fel az ugyancsak új, műmárvánnyal, tükrökkel és aranyozott stukkóval díszített nagyterembe. Az épület külső tömege feltűnő formálású, a homlokzatot kollonádszámba is vehető, a rizalit teljes szélességében húzódó erkély díszíti, tört vonalú oromzat zárja, amely fölött kupola formájú tető emelkedik. Két tetőkupola van egymás mögött, az egyik a külső, a másik az udvari homlokzat dísze. Ez a tetőforma a budai királyi palota középrizalitjának tetejét utánozza, azt a fontos és egyedi ikonográfiái tartalommal felruházott megoldást, amelyet Jadot tervezett 1749-5l-ben. Buda és Gödöllő köré a művészettörténeti kutatás egy 6-8 darabból álló kastélyegyüttcst szervezett, és ebben a csoportban látta a Mária Terézia-kor legjellegzetesebb hazai kastélytípusát. A típust alkotó megfigyelések közül egyetlen bizonyult tarlósnak csupán, a tört oromzatos, kupolatetős középrizalit. Erre a vonásra építette utóbb Mojzer Miklós épülctikonológiai értekezésének egy fejezetét. Elemzése szerint a tetőformával érzékeltetett kupola tornyot helyettesítő hadvezéri sátorra és a tabernákulomot fedő baldachinra egyaránt utaló jelkép, amelyet a XVIII. századi Magyarországon külön szóval jelöltek meg, és ilyképpen bizonyíthatóan igen széles körben ismertek. Az a „találmányt", hogy a barokk jelképrendszernek ezt a fontos tagját a komplikáltabb technikai feltételeket követelő kupolaépítés helyett a tető formájával jelenítsék meg, Mojzer a hazai körülményekhez illeszkedőnek, sőt a síkvidéki építészet feltételeihez igazodónak tartja. Mojzer elemzése igazolta a gödöllői és a hozzá e tekintetben hasonló kastélyok összetartozását, de ugyanakkor spiritualizál

ta is, hiszen egy ilyen találmány átvétele nem indukálja sem közös stílus, sem azonos kastélytípus feltételezését. A kastélyegyüttes összetartozását többek közölt e kastélyok építésének időrendje nyomán vizsgálhatjuk majd újra. Ma már tudjuk, hogy Budán a tetőkupolákat 1752-57 közölt építették, a péceli kastély középrizalitját 1764-ben alakították erre a formára, és most már Gödöllőt is datálhatjuk, 1758-59-re. Előkerült ui. Grassalkovich Antal két levele, amely a homlokzati erkély tervezésével és kőfaragómunkáival kapcsolatos. A terv 1758-ban készülhetett, a kivitel biztosan 1759-ben történt. Ez megerősíti azt a nem hiteles évszámot, amelyet Kelényi György talált a kastély dísztermének stukkóit ábrázoló barokk rajzokon: 1758-at. Gödöllő tervezőjéről sok szó esett a művészettörténeti irodalomban, nagy architektusok és helyi építőmesterek nevei váltogatták egymást. Az építéstörténet és az egyes építési etapok építési módjának azonossága arra vall, hogy az építkezéseket egy folyamatosan működő műhely készítette, és úgy véljük, hogy ezt az uradalmi központban tervezték meg a negyvenes években. A kezdeti munkákat Mayerhoffer András pesti építőmester tervezte, a folytatást pedig - az ő terve alapján - egy idetelepített pallér, Oracsek Ignác vezette le. Az 50-es évekből Mayerhoffer András fiának, Mayerhoffer János pesti építőmesternek gödöllői működéséről vannak adataink. Egy meghatározatlan épületről és a kastély használatára szolgáló sörházról esik szó vele kapcsolatban. A középrizalit építése önálló szakasz, és könnyen elképzelhető, hogy ennek külön terve született. Kelényi