A barokk kor műemlékei (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1990 Eger, 1990)

Somorjai Selysette: Barokk kastélyok és polgári lakóházak falfestészete

ismertetett emlékekkel egy időben más stílushatások is érvényesültek, ez esetben feltehetően a megrendelő személyes preferenciáját tükrözve. A kastély teljes festett díszítése nem ismert. A földszinti könytárszoba mennyezetdekorációja még inkább a bajor rokokó stíluskörben megismert kifestéseket idézi, de a megrendelő határozott személyes igényét tükrözi, hogy saját könyvtárának egyes darabjait festette a boltmezőkbe. Az emeleti díszterem jellege már stílusában is eltérő hatásokat mutat. A dekoráció koncepciója meglehetősen egyedülálló. Itt nem a metszetelő képek alapján készült festményeket, hanem magukat a metszeteket vitték a falra. Sőt, a művészeteket megszemélyesítő szoboralakok szintén metszet formájában jelennek meg. A megrendelőnek a programban történő akü'v részvételét jelzi, hogy a képaláírásokat - Ovidius idézetei - az ő fordításában festették. A képkeretekről alácsüngő virágfüzérek jellege, a kályhafülke ornamentikája a 60-as évekre vallanak, de a terem nyugodt faltagolása - a bajor rokokóval szemben - francia mintára utal. Az ún. érem kabinetben a falakat tagoló architektúra a század 70-es éveiben általánossá váló copfclcmckből építkezik. A lábazati mezőben egy-egy pénzérmén az osztrák császárok portréit láthatjuk, éppúgy, mint a párkánymagasságban elhelyezett egy-egy mcdáliumban, amelyet kétoldalt táj- illetve csataábrázolások vesznek közre. Itt is, mint a díszteremben, az a szemlélő benyomása, hogy egy gyűjteményt tárnak eléje. Jelen esetben a XVIII. században megnyilvánuló klasszikus korok iránti érdeklődésnek római régiségek, érmek gyűjtésének divatja az a forrás, amelyet a megrendelő saját programja szerint alakít. A római szoba divatja, amelynek itt bemutatott megjelenése korai példának tekinthető, a század utolsó harmadában a szobafestések egyik legkedveltebb témája lesz a madaras, illetve az egzotikus tájképszobákkal együtt. Az utóbbi kettőre a soproni Gambrinus ház 1776-78 közötti kifestésé kínál jó példát. A magyar cmlékanyagban feltűnően gyakran előforduló madaras szoba a kínai tapéta divatjával, a század egzotikum iránti érdeklődésével hozható kapcsolatba, s a kínai tapétát utánzó festések variációjaként lehel felfogni. A Gambrinus ház emeleti szobasorának szélén elhelyezkedő kifestés tulajdonképpen alaptípusnak tekinthető, amikoris a falfestés a tapéta keltette összbenyomást kívánja utánozni. Ugyanebből a forrásból származtathatók azonban azok a madaras szobák is, amelyek csak egy-egy motívumot ragadnak ki, abból építkeznek. Ilyen a későbbiekben bemutatandó noszvaji kabinet, ahol nagyméretű álló madáralakok jelennek meg, és a rendkívül elterjedt, a század utolsó harmadában szinte közhelyszerűen előforduló karikákon ülő papagáj vagy más egzotikus madárral díszített fal festésrendszerek. A Gambrinus ház két tájképszobája két különböző tendenciát képvisel, és együttes megjelenésük érdekes manifesztuma az 1.770-es évek vége felé még együtt élő rokokó és klasszicizáló formakincsnek. Az egyik szoba körpanorámaként végigfutó szigeteket és végtelen vizeket ábzázoló táj. Az előtér jellegzetesen felnagyított staffázs motívumai a kínai tájképtapétákra utalnak. Megtalálhatjuk azonban az ábrázolásokon a kínai madaras tapéták állatalakjait (a fönt röpülő egzotikus madár ilyen), és bizonyára nem véletlen az sem, hogy a helyiség supraportáit a kínai madaras tapétákról megismert karikákon ülő madarak díszítik. Az a tény, hogy a század utolsó harmadában készült, két különféle kínai tapétáról önállósult motívumok egyazon térdekoráció alkotóelemeiként összetalálkoznak azt mutatja, hogy a forrás ekkor még nem merült feledésbe, s a kortárs szemlélő számára ez a tájképszoba a kínai lájképszobát jelentette. Ezzel szemben a másik már a francia igazodású új divat szellemében készült: a magas, karcsú arányok, a keskenyebb és szélesebb táblák váltakozó ritmusa, a keskeny léckeretbe foglalt jelenetek az ifjabb Boucher faldekorációit idézik. Azáltal, hogy a jeleneteket határozott keret fogja körül, és a keretet mezők tagolják, a Gambrinus háznak ez a tájképszobája inkább a faburkolatú szobák sorába tartozik. Valószínű az is, hogy az egyes mezőkben ismétlődően felbukkanó figura egy összefüggő történet részese, nem pedig zsáncralak, s cz arra utal, hogy az 1775 körül mutatkozó stílusváltással egyidőben változik a figurális ábrázolás szerepe is, amire a későbbiekben majd még kitérünk. Az említett stílusváltás és az erősödő francia hatás egyértelműen jelentkezik az 1778 után készült noszvaji de la Motte kastély festett díszítésében is. A díszterem festett architektúrájának fülkében elhelyezett hatalmas vázáihoz Neufforgc metszetein találhatunk analógiákat. A noszvaji helyiségben megjelenő tematika érzékletesen illusztrálja a század utolsó harmadában kialakult legáltalánosabb megrendelői igényeket a helyiség funkciója és az azokhoz illő díszítés között. Az architektonikus díszteremhez hasonlóan építészeti jellegű dekorációt kap az előcsarnok és lépcsőház. Az utóbbi változatlanul preferált mcnnyczctdíszc a Diadalszckér valamely változata. A díszteremhez fogadószoba csatlakozik, mely díszítésében faburkolatot imitál, és gyakran - ahogy Noszvajon is - római császárok portréival kombinált legtöbbször érme, vagy mcdálion formájában. A térrendszer elengedhetetlen része továbbá egy textil burkolatot utánzó szoba, amely a privát szféra tere