A műemlékvédelem és társtudományai (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1989 Eger, 1989)

Zádor Mihály: Épületdiagnosztikai vizsgálatok a műemlékvédelemben

Az általános, megegyező vonások Az épületdiagnosztikai vizsgálatok során a vizsgálatok tárgya: — az anyagok műszaki állapotának vizsgálata, — a szerkezetek műszaki állapotának vizsgálata, — az épületgépészeti berendezések (illetve annak megfelelő korábbi épületszerkezetek) vizsgálata, — az adott épület környezetének vizsgálata (a talajvizsgálatok mellett - korszerű vizsgálatok esetében ez esetben is kellene vizsgálni az épület körül levő' levegő szennyezettségét). A vizsgálat fő célja minden esetben a fizikai, kémiai és biológiai pusztító tényezők és folyamatok megállapítása. Megegyező ezekben a vizsgálat módszere: — szemrevételezés, — helyszíni műszeres vizsgálat, — laboratóriumi vizsgálatok. Speciális, csupán a műemlék-helyreállttásokat megelőző diagnosztikai vizsgálatokra jellemző vonások — A vizsgálatok nemcsak: az adott anyagok és szerkezetek műszaki állapotát vizsgálják, hanem a maguk korszerű eszközeivel és módszereivel ezek kormeghatározását is elősegítik. — A műemlékvédelem területén igen ritkán alkalmazhatók azok a roncsolásos vagy sok mintát igénylő vizsgálati módszerek (főként az anyagvizsgálatok területén), mint amelyeket az új épületeken alkalmaznak. így például a kőanyagok különböző kőzetfizikai vizsgálataihoz az egyébként alkalmazandó tesztek mindegyikének próbatesteit az adott épületről vagy szoborról, mert mi pusztítanánk el a műemléket. Ez esetben tehát a roncsolásmentes és a komplex áttekintőképességre hajlamos szemléletnek lehetőleg in situ vizsgálatokra kell törekedniök. (A nagyobb számú próbatestet igénylő laboratóriumi vizsgálatok folyamán pedig az azonos fajta, de nem az épületből vett mintákkal dolgozhatunk). — E speciális vizsgálatok nemcsak a pusztulás okait és mértékét vizsgálják, hanem az egyes kezelőszerek alkalmazásának eredményességét, az adott lehetőségeket mérlegelve, a műemlék vagy annak egyes részei maximális megóvása szempontját figyelembe véve. — A diagnosztikai vizsgálatok — bár több szakterületet érintenek — egységes, a műemlékvédelem alapvető elveinek alárendelt koncepció szerint értékelendők és súlyozandók. Itt különös jelentősége van az egyébként minden területen oly fontos ítélőképességnek, a fontossági hierarchia helyes mérlegelésének. (így pl. a műemlék vagy annak egyes részei fennmaradását vagy elpusztulását befolyásoló tényezők természetesen nagyobb súllyal esnek latba, mint az esztétikai szempontok; vagy pl. nem hagyunk elpusztulni emlékeket azért, mert nem vagyunk benne biztosak, hogy konzerválási eljárásunk minden paramétert ki fog elégíteni a jövőben.) 3. Néhány megjegyzés az egyes korszerű vizsgálati módszerekről E rövid előadás keretében még vázlatos formában sem térhetek ki az egyes korszerű vizsgálati eljárásokra. Ezekről bővebb olvasható A műemlékek konzerválásának új módszerei c. könyvem 22. fejezetében (Bp., 1983). Az egyes anyagok vizsgálata során különleges szerepe van napjainkban a természetes és mesterséges kövek vizsgálatának. A kőfelületek tisztítását és konzerválását megelőző diagnosztikai vizsgálat módszereit — szabványok, illetve műszaki előírások formájában - legutóbb az ÉMI is írásba foglalta, támaszkodva a RILEM—ICOMOS Kőkonzerválási Munkabizottság másfél évtizedes munkájára, továbbá a Budapesti Műszaki Egyetemen, a Veszprémi Vegyipari Egyetemen és másutt dolgozó szakértők tevékenységére. Jelenlegi gyakorlatunk is egyre jobban támaszkodik a megelőző diagnosztikai vizsgálatokra a döntés meghozatalakor. Remélhetően az itt különösen szükséges multidiszciplináris együttműködés és az egyes paraméterek helyes értékrendjének megítélése terén is sikeressé válik munkánk. A jövő feladatai között elsősorban a mállottság mélységének és a kezelőszer behatolásának helyszíni (és lehetőleg minimális roncsolással járó) mérési módszereit, a kövek közötti kötőanyag vizsgálatának és konzerválásának, továbbá mindezek javítására és pótlására legalkalmasabb anyag kiválasztásának a feladatait szeretném kiemelni. Változatlanul fontosak egyes esetekben a mindössze 3 mm-es mintát igénylő pásztázó elektronmikroszkópos (S.E.M.) és infravörös spektroszkópos vizsgálat, a helyszíni üvegpipás vízfelvétel, a szilikongumis texturalenyomatok, a színmérés, a felületi keménység mérés, továbbá a laboratóriumi páradiffúzió vizsgálatok — mint a minden esetben szükséges diagnosztikai minimum. Két évtized ilyen irányú tapasztalatai és a külföldi példák alapján úgy látom, hogy a feladatok nem uniformizálhatok, minden esetben egyedi vizsgálatok alapján, egyedi döntések szükségesek. Ennek tiszteletben tartása mellett viszont az a kezelőszer számíthat a legtöbb sikerre, amelynek kezelést követő ismételt diagnosztikai vizsgálata jó eredményt mutat a legnagyobb (szinte porrá válva málló) mértékű és mélységű pusztulás esetén is (szilárdítás, fagyállóság, hidrofobitás, kopásállóság, 15%-nál nem nagyobb mértékben csökkentett páradiffúzió stb). Emellett alapvető annak vizsgálata is, hogy mennyire képes egy kezelőszer az egységes rendszer kialakítására a konzerválás, a kiegészítés és javítás anyagára, továbbá ezek egymáshoz erősítésére vonatkozóan (így biztosítható ugyanis az „együttdolgozás" követelménye).