Népek és nemzetek közös építészeti öröksége (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1988 Eger, 1988)

Teppo Korhonen: A finn népi építészet keleti és nyugati vonásairól

A legkorábbi ácsolt fmn lakóházak cözepén nyílt tűzhely állt. Később szobi* a osztott házakat építettek, melyeket egy felül nyitott, kőből készült kt nenccvel (finnül „kiuas") fűtöttek. Az il m ház neve finnül „savupritti", jelentése nagyjából „füstös szoba". F; eket lakásként vagy szaunaként, vagy ninclkét célra használták és lapos nyeregtetővel fedték. A finn „pritti" Î. VUI.-IX. századból származó szláv jövev íyszó, mutatja tehát, hogy a finnek építészeti újításokat vettek át. a szlá

1 >któl. Minthogy a füstös szoba kőből épült kemencéje kenyérsütésre nem volt alkalmas, anyagból ún. külső keinem .ét építettek, mely ugyancsak szláv eredetű ( ätsi). A felül zárt, kőből falazott kémei cét a XlI.-XIII.században kezdték alkaimazi Finnországban, s ebben már sütni is lehetett, sőt főzés céljára szolgáié űzhelyet is kialakítottak benne. Ez volt a „t pa", mely így több funkcióval rendelkezett, mint a „pritti". A füst ezc mél a házaknál belül keletkezett és egy — a 'llban vagy a tetőben kialakított — nyíláson át távozott. Ez a fajta füstös kemence közép-európai típusú, s .izonyos részletekből arra lehet következtetni, hogy eretíetüeg svée <özvetííéssel jutott Finnországba. A szoba jek ítésű „tupa" szó ugyancsak a korai középkorban került a svédből a finn nyelvbe, s minden bizonnyal ilyen kemence el ellátott helyiséget jelölt. A szobakemence jelentésű finn „uuni" szó ugyancsak svéd jövevényszó. A fala:is tudománya a középkor kezdetén nyugatról került Finnországba. Ennek első képviselője a kőből falazott kemence volt, mely egyben a falazott szerkezetek legelterjedtebb formáját jelentette. A „füstös tupa" és a „füstös pritti" formája valószínűleg megegyezett. A Történelmi forrásokból ismeretes, hogy a „tupa" a felsőbb rétegek lakásf orma jaként terjedt el. A „tupa" helyzetét, pozícióját szilárdították a svédül beszélő telepesek, akik a Finn- és a Bot leni-öböl partjain telepedtek le a XUI. században, s akiknél a lakás alapformája a „stuga" volt, ami azután fokozatosan elterjedt egészen Finnország keleti határáig. Finnországtól keletre, Orosz-Karéliában is elterjedt a tűzhellyel ellátott, falazott sütőkemence, de sajátos jegyeivel együtt Novgorod irányából, kelet felől jutott el Finnországba. Kelet-Finnországban orosz minta szerint magas fakeretre vagy dobogóra építették a kemencét. Egyes keleti egyházközösségekben ez a fajta középkori, keleti kemencetípus díszesen profilozott tűzhelydeszkázattal készült. A Finnországból ismert példák viszonylag egyszerűek, gótikus stílusban készültek, míg az Észak-Oroszországban találhatók, gazdagabban díszítettek és világosan megmutatkoznak rajtuk a középkor első felének kultúrstílusjegyei. A „íüstös szoba" eredetileg olyan, egyetlen helyiségből álló házat jelentett, amelynek bejárata az oromfal felőli oldalon volt A kisemberek és új telepesek szerény lakóházai mindössze ebből a szobából, s esetleg egy kisebb, félkör alakú előszobából (pisteporstua) álltak. Ez a fajta elrendezés tulajdonképpen a lakószoba és a kúpos kunyhó ötvözése, tehát igen régi, A szobát a szaunával vagy valamilyen más gazdasági helyiséggel is közös előszoba (közlekedő) kapcsolhatta össze. így tehát elmondhatjuk, hogy a finn „füstös szoba" változatai több nemzetközi elemből tevődtek össze. A középkor és az újkor fordulójának időszakában a lakás jellegét illetően jelentős változások vették kezdetüket Finnország egész területén, melyek Nyugat -Finnországból kiindulva előbb az uralkodó réteg, de nem sokkal később a parasztság lakásainál is megmutatkoztak. A középkor végétől kezdve az európai várakban és udvarházakban füstelvezetéses tűzhelyeket alkalmaztak. A városi lakosság a középkor idején, de a szegényebbje még a XVII. században is, füstös szobákban lakott. A XVI. századtól kezdve fokozatosan a finn parasztok lakásaiban is elterjedtek a füsíelvezetéses tűzhelyek, nyugatról kelet felé haladva. Egy, az 1880-as évekből származó statisztika szerint Kelet-Finnországban még mindig akadtak olyan vidékek, ahol a nyílt tűzhelyek alkalmazása még mindig túlsúlyban volt a füstelvezetéssel szemben. Kezdett elterjedni a különféle célokat szolgáló szobák építése is. Az újkor lakóházának legegyszerűbb formáját az ácsolt előtérrel ellátott egyetlen szoba jelentette, melynek ajtaja a ház hosszanti oldalán helyezkedett el. Az ilyen apró, gyakran kamrával kibővített házak a szegényebb városi, valamint a vidéki lakosság számára szolgáltak lakóhelyül. A finn lakóház alapvető formájává azonban a kétszobás ház vált. Ez a háztípus két szobát tartalmaz, közöttük húzódik a folyosó, melynek hátulsó részét gyakran leválasztották, kamrát vagy háztartási munkák végzésére szolgáló helyiséget alakítva ki belőle. * A kétszobás ház valószínűleg igen régi eredetű, hiszen Közép-Svédországban és Novgorodban ezek XII. századbeli nyomait tárták fel ásatások során. A finn „portsua" (^középfolyosó) szó is bizonyítja a svédül beszélő uralkodó rétegek kultúrájának finnországi hatását. Erről tanúskodik a finn „kuisti" (=lépcső) szó is, mely a svéd „kvist" szó regi alakjából ered. A karéiiai határvidék parasztházai középfolyosójának „sintso" elnevezése orosz eredetű. Az aszimmetrikus finn duplaszoba-lípus valószínűleg a középkori hagyomány folytatását jelenti. Az ilyen alaprajzi elrendezés legkorábbi bizonyítékát a turkui vár szolgáltatja a XV. századból. A szimmetrikus alaprajzi megoldást a parasztok más néprétegek és osztályok lakóházainak példáján kezdték alkalmazni, (pl. plébániaépületek, lú/onai szolgálati lakások stb.) Másfelől persze idegen példakép nélkül is eljuthattak ugyanehhez a megoldáshoz, hisztv. gyakran előfordult, hogy a „füstös szobát" és egy másik házat egymással szemben helyeztek el, majd ezeket folyom val kapcsolták össze. A szimmetrikus alaprajzú kétszobás ház a XVII. századtól kezdődően terjedt el a finn parasztság körében, a XVIII. század végére pedig általánossá vált Nyugat-Finnországban. Akárcsak vidéken, a városi la! ( házakban is elterjedt a kétszobás alaprajz az udvar felőli bejárattal. A nn népi építészet legfontosabb stílusirányzatainak az egyenes vonalvezetéssel jellemzett reneszánsz, valamint i klasszicizmus különböző variációi tekinthetők. A finn lakóház — az építőanyagból adódóan — keskeny és hosszt ami már önmagában is klasszicisztikus formát eredményez. ^ AX U. század elején — elsősorban Nyugat-Finnországban — mái- a parasztok, sőt a zsellérek házaiban is megtalálható! 'oltak az ún. kamrák (apró vendégszobák) és vendégszobák. A kamrában, a vendégszobában és a fő lakószobában (jMtii) eleinte kandallókat, később magas kályhákat építettek, melyek mintájául a cserépkályha szolgált. A magas cs > épkályha csak a XIX. században, nyugatról kelet felé haladva jelent meg a paraszti vendégkamrákban, s a nagy vend. ^szobát ekkortól sali-nak nevezték. Az udvarházakban már a XVII. század elejétől kezdve az egész or szagban vol " & ilyen sali névvel illetett szobák. /