Népek és nemzetek közös építészeti öröksége (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1988 Eger, 1988)

Rottler Ferenc: A Kárpát-medence nemzetiségi helyzetének kialakulása

A nyugat-európai fej idéstől eltérően az Elbától keletre eső országokban (Ausztria, Magyarország, Oroszország) még a feudalizmus kor; :.akában, a népek nemzetté egyesülése előtt, központosított államok alakultak ki. A keleti népek ellen védekező (t< ök, mongol, stb...) központi államok vezető elitje az a birtokos osztály lett, amely egyértelműen rátette kezét a bi- okokra. Ez pedig Magyarország esetében a magyar és a vele szövetkezett szlovák, horvát, szerb stb. birtokos réte£ volt. így alakult ki a 15-16. századra a hungarus birtokos réteg, s vele szembe a saját etnikumát őrző parasztság. Az ötszázéves Magy< ország demográfiai viszonyait a „két török század" alakította ki. Szekfű Gyula a magyar történettudomány egyi'c nagy egyénisége így foglalta össze a török birodalom magyarországi pusztítását:,A Nagyalföldről és a Dunántúl keleti-déli vidékeiről a konstantinápolyi kéz törölte le a régi magyar lakosságot, teremtett tabula rasa-t, melyet azután a török kiűzése után a magyar népfaj nem tudott többé újra kitölteni, s így kénytelen volt az új település kulturális és politikai lehetőségeit idegen szervezeteknek átengedni". A lakosság — magyarok és nem magyarok — azonban nem egyszerre és nem is egyenletesen pusztult el. A török kormányzat vigyázott arm, hogy a termelést biztosító őslakosok kellő számban megmaradjanak. Nagyjából három — időben és térben különböző esemény volt olyan hatással, amely egyes területeket lakatlanná tett. Az egyik a 16. század első harmadában a Dráva-Száva-Duna vidéke városainak és helységeinek elpusztítása. A második esemény az 1526-1566 közötti nagy török hadjáratokhoz kapcsolódott. Itt ázsiai seregek óriási állatállománnyal, irreguláris csapatokkal szinte elpusztították a felvonulásuk útjába eső vidéket. Ekkor pusztult el Gyula vára, Békés, Bihar, Szabolcs, Szolnok vármegye. A harmadik a 16. század végén megjelenő tatársereg, amely gyakran Magyarországon telelt és ilyenkor felégetett, elpusztított mindent. A Dráva-Száva között elpusztult magyar településekre hamarosan szerbek érkeztek, akik elfoglalták a volt magyar telephelyeket ßodrog, Kalocsa, Baja). Az ország középső (hódoltsági) területére maguk a törökök is szívesen telepítetlek szerbeket. A földek és a talaj pusztulása után a magas színvonalú magyar agrárkultúra helyett a kevésbé igényes szerb és román mezőgazdasági termelés került előtérbe. Ugyancsak a török magyarországi betelepedésének volt következménye, hogy a kisvárosokba menekültek a falvak lakói, s így a tisztán magyarlakta falvak lakatlanná váltak. A Tiszántúlról kipusztult magyar lakosságot román (oláh) bevándorlók népesítették be. Bihar megyében pl.: 1552-ben 42.000 magyar lakott, míg 1595-ben ez a szám előbb 35.000-re, majd 5.000-re esett vissza. Végül az alföldi mezővárosok (Makó, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Cegléd, stb...) ugyan magyar nagyvárosok lettek, de több száz magyar falu elpusztulása árán. Erdély a Székelyföld kivételével ekkor népesült be románokkal. A lakatlan vidékek átengedése szerbnek, horvátnak, románnak természetesen nem valami irgalmas cselekedet volt, hiszen a lakatlan vadon benépesítése, művelésbe fogása államérdek, s az állam magyar volt. A betelepítések nemcsak a lakatlanná vált, hanem az eddig nem művelt erdős területekre is kiterjedtek. Tehát a nem magyar népesség nemcsak a török, hanem a birtokosok termőföldet növelő akciójának is köszönhetőek voltak. A telepítések százada Magyarország visszavívása a töröktől Buda várának felszabadításával (1686) kezdődött és a század végére fejeződött be. A 18. század első évtizede még háborúskodással telt el (II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc az osztrákok ellen), de 1711 után Magyarországon új történelmi szakasz kezdődött. Magyarország demog: áfiai viszonyai a 18. század elején igen kedvezőtlenül alakultak. A 150 éves török uralom, az átmeneti viszonyok népcsségcsökkcnlő hatása, a belső háborúk és egy nagy pestisjárvány következményeként az ország lakossága mindössze 4 millió volt. (Magyarország lakossága a 15. század végén volt 4 millió — míg Európa lakossága két évszázad aîatt 80 millióról 130 millióra emelkedett.) Az ország felét kitevő török hódoltsági területek elnéptelenedtek, elvadult tájak, gyéren lakott vidékek alakultak ki. A lakosság száma itt kb. 800 000 fő volt. Az ország nyugati és északi részén ugyanakkor 3 millió ember élt. Erdélyben kb. 800 000 lakos volt, amelynek 4550%-a magyar, 30-40%-a román, 15-20%-a szász volt. A Habsburg kormányzat és a magyar nemesség elsőrendű érdeke volt a lakatlan területek benépesítése. A sűrűbben lakott északi országrészből, valamint Havasalföldről és Moldvából százezrek jöttek és telepedtek le az Alföldön, ill. Erdélyben. A 18. század elején német telepesek érkeztek, akiket később a Svábföldről való első telepesek után egyetemlegesen (a mai napig) „svábok"-nak szoktak nevezni. A .18. század végéig összesen 1 millió ember települt vagy vándorolt be. Amikor 1787-ben II. József császár népszámlálást tartott (ez volt az első hivatalos magyarországi népszámlálás), akkor az ország lakossága 8 millió volt. A Dunántúl 220%-kal, a Duna-Tisza köze 352%-kal gyarapodott. A demográfiai helyzet mesterséges megváltoztatásának volt azonban eg\ nagyon súlyos, de csak a 19.-20. században jelentkező történelmi következménye: a bevándorló és betelepülő nem magyar népesség a már korábban is soknemzetiségű, ajkú népek országává tette. A 18. század végére a magyar lak sság nem érte el az ország népességének felét. A nemzetiségek — románok, szerbek, horvátok, németek, szlovákok :s rutének — alkották az ország lakosságának többségét. A nemzetiségi viszonyok bonyolultságát csak fokozta, hogy a nem mag; ir etnikumú jobbágy- és polgárnépcsség mellett megjelentek a német, osztrák, cseh származású földesurak (csász.ri hivatalnokok és főtisztek kaplak magyar-országi birtokokat). Ezzel a társadalom felsőbb rétegeiben is megkezd dött az etnikai átrendeződés. A soknemzetiségű Habsburg birodalmon belül fel sem tűnt, hogy Magyarország corábbi demográfiai, etnikai és vallási összetétele jelentősen megváltozott. A Kárpát-medence — amely még ekkor zömmel Magyarországot és Erdélyt jelentette — etnikailag igen színes lakosságot tudhatott magáénak. A korabeli feudális viszonyok közölt az nban különösebb nemzetiségi súrlódások nem voltak, sőt bizonyos türelem volt tapasztalható. A 18. század békéi/évtizedeiben mind a gazdaságban, mind a társadalomban egy jól mérhető és kedvező fejlődés volt tapasztalható A sok vihart megéri Kárpát-medencében nyugodt élet alakult ki.