Népek és nemzetek közös építészeti öröksége (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1988 Eger, 1988)

Rottler Ferenc: A Kárpát-medence nemzetiségi helyzetének kialakulása

Rottler Ferenc A Kárpát-medence nemzetiségi helyz tének kialakulása A mai problémák gyökerei a múltban keresendők. Nem véietlen, hogy a j< 1 znkon kelet-európai nemzeti, nemzetiségi villongások a történelem könyvekben, a történettudományi konferenci; :on jelentkeznek. Csak jelezni szeretném, hogy a közelmúltban kiéleződött magyar-román illetve román-magyar > iszony negatív előjeleivel már az 1960-as évektől kezdve találkozhattunk: a nemzetközi történészkongresszusokoi. A történelem azonban tudomány, és nem vágyak, illúziók gyűjteménye. A múlt nem módosítható utólag vágyálmc c, ábrándok vagy éppen önkényes taktikai fogások szer int. A történelemnek—a múlt minden szögletében — csak egy objektív valósága van, sezmegf elclőszakinai feltételek mellett kielégítően megismerhető. A fel tárt valóság megbíz atóan pontos bemutatására pedig elengedhetetlenül szüksége van minden társadalomnak, közösségnek, sőt ei vénnek is, ha nem óhajt saját jelenében szélütöttként tapogatózva emlékezetkiesésben élni. Magyarországon ma a történelemmel foglalkozó kiadványoknak prosperitásuk van. Elsősorban a memoárok, naplók, önéletírások után kapkodnak az olvasók, de rendkívüli az érdeklődés a magyarság letelpedése, illetve az évezreddel ezelőtti államalapítás után is. S ezzel már témánknál is vagyunk, hiszen mai nemzetiségi viszonyaink keletkezése erre az időre datálható. Természetesen a magyarság etnikai elődei vándorlásuk során állandóan találkoztak és keveredtek más népekkel, s ezért a Kárpát-medencében történt letelepedésükkor nem volt újdonság az itt talált őslakosággal való együttélés. A Kárpát-medence. 870 körül egy mohamedán geográfus arról írt, hogy a dunai bolgárok és a morvák között 10 napi járóföld van, ami teljesen lakában. A medence ma túlzsúfolt, egybefolynak a települések, a városok illetve az oszágok. Ujabban a medencén belül egy belső emigráció alakult ki. Van ahol a modernizáció jegyében ősi településeket pusztítanak el. A periféria — mert a Kárpát-medence mindig is az volt — utánozta a centrumot. A Kárpát-medence mai lakóinak többsége illúziókkal van teli. Szeretnék hinni, hogy a medence és az ott élő népek története alakította Európa sorsát! Úgy vélik, hogy a XJX.-XX. században a nagyhatalmak egymás közötti vitáikban, párbeszédeikben kizárólag csak a Kárpát-medencében élők gondjaival foglalkoznak! Természetesen nem így van, s keserves dicsőség, hogy a közelgő ezredforduló kommunikációs dzsungelében a kocsmai verekedések és a labdarúgópályák botrányai között kapnak helyet a közép-kelet-európai nemzeti villongások hírei. A magyarság a IX-X. század táján (menekülve a besenyők elől) jelent meg a Kárpát-medencében. A Kárpátok hágóin és az Al-Duna vonalán benyomuló kb. 5-600 ezres népesség (vannak, akik kevesebbet, vannak, akik többet feltételeznek) itt találta meg a pannon szlávokat (a Dunától nyugatra), Pribina fejedelem szlávjait (Nyitra környékén) és a dunai bulgárokat (a Dunától keletre lévő medencékben). A Kárpát-medence a szomszédos országok végvidéke volt, ahol nem alakultak ki önálló államok. Az őskorszak és a betelepülők különböző etnikumokhoz tartoztak, de a műveltségi szintjük, életmódjuk nem volt számottevően eltérő. A magyarok is ismerték — és gyakorolták — a földművelést, é.s a medencében élő szlávoktól sem volt idegen a nomád állattenyésztés. 900 körül az egész Kárpát-medence a magyarok kezére került, bár hiányzott a peremterületek elfoglalása, illetve a jogi elismertetés. Ezzel kezdetét vette a magyarok és szlávok együttélése.' A szláv előkelők igazodtak a magyar előkelőkhöz, a szolgáló népek megtartoták szervezeteiket, nyelvüket de magyar uralom alá kerültek. Szlovének, szerbek, horvátok, szlovákok, ruthének és mások alkották a nagyszámú magyarság mellett a Kárpát-medence lakosságát. 1000 után az államalapítóként tisztelt Szent István — akinek halála 950. évfordulójáról a közeli napokban emlékezünk meg — bölcsen felismerte, hogy az ország ereje és üdvössége a különböző ajkú népek együttműködésében rejlik. Ezeket írta fiához írt Intelmeiben: „VI. A vendégek befogadásáról ésgyámolításáról A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Hiszen kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról. Róma bizony még most is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá. Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokds:, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstöl elrettenti. Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Ennélf ova megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szétszórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod. Hogy ez ne legyen, naponta nagyobbítsd országodat, hogy koronádat az emberek nagyságosnak tartsák." A feudalizmus századaiban a Kárpát-medence nemzetiségi viszonyai tovább bonyolódtak. így például az ipar és a kereskedelem fejlődésével egy időben hívásra és önként német, vallon, itáliai, cseh és más nemzetiségű szakemberek (hospes = vendég) érkeztek a Kárpát-medencébe. Ezek a vendégek nemcsak a gazdaságba, hanem a társadalomba is integrálódtak. A jelentősebb városokban (Buda, Pozsony, Sopron. Kassa stb...) nagyszámú német lakosság élt és dolgozott. A 12-13. században Erdélyben szászok telepedtek meg. A 13. század elején a mongol (tatár) támadás Magyarországot is elérte. A menekülő félnomád hunokat IV. Béla király befogadta és az ország középső területein letelepítette őket. A Kárpát-medence nemzetiségi viszonyainak megértéséhez mindenekelőtt azt kell tudni, hogy ez a soketnikumú \ lakosság megőrizte paraszti életformáját, s földesuraival alacsony társadalmi helyzete, s nem anyanyelve miatt ütközött. A nem magyar népek földesurai, és a városok vezető rétegei a magyar vezető rétegekhez igazodtak. Nem adi\k fel etnikumukat, de hungarus nemesekké, főurakká váltak.