Műemlékállományunk bővülése, új műemlékfajták (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1987 Eger, 1987)

Mendele Ferenc: A műemlékvédelem Nyári Egyetemének 17 éve (Eger)

MENDELE FERENC A MŰEMLÉKVÉDELEM NYÁRI EGYETEMÉNEK 17 ÉVE Nagyrészt elődeink érdeme, hogy tizenhét évről lehet most számot adni. Dicséret és köszönet ezért a TIT-nek, a szíves fogadást biztosító és elősegítő megyének, Eger városnak, valamint a TIT helyi szervezetének. A tizenhét év alatt — mint máshol is — voltak csúcsok, s (szerényen fogalmazva) völgyek. Voltak rangos eseményeket inspiráló szakmai programok és ehhez méltó, ehhez igazodó körülmények. De történtek olyanok is, aminek okán egypár évvel ezelőtt felmerült annak gondolata, hogy a műemlékvédelemmel foglalkozó Egri Nyári Egyetem más tájon, helyen kerüljön megrendezésre. Erre nem került sor, mert az utóbbi időben újfent megfelelő rangúnak értékelik itt is ezt a közösen kialakított programot. Ennek megfelelően készítik elő találkozásainkat, s így már közösen szolgáljuk hivatásunkat, szakmánkat, elégítjük ki ( remélhetően) megfelelően a bel- és külföldi vendégeket. A megújulásra mindig és most is kész (vagy kényszerült) magyar műemlékvédelem az elmúlt két évben a jelen eseményeket illetően is változtatott korábbi gyakorlatán. Ebben fontosabbnak az elmúlt évben bevezetett — és ezidén újfent gyakorolt — változtatást tartjuk lényegesnek, amelynek során rangos szakemberek (ezidén dr. Kubinszky Mihály egyetemi tanár) elnöki vezetésével történnek meg a korábban is színvonalas, de összefogás-összefoglalás hiányában részletkérdésekre szoruló-szorítkozó előadások és vitafórumok. Az idei év „újítása", hogy az Egerhez kötődő Műemlékvédelmi Nyári Egyetem kulturált körülményeit — a fővárosi programon túlmenően — a Heves Megyei Tanács Oktatási és Továbbképző Intézete, az 1744—78. között épült, volt De la Motte noszvaji barokk kastély és park környezetében biztosította. Az induló év ma már visszaidézhetetlen öröme kárunkra sajnos azzal párosult, hogy a legelején sem a témakör, sem az előadások dokumentálása nem történt meg. Ezt, ezeket csak 1972-től ismerjük a TIT-tel közösen kiadott évenkénti kiadványainkból. (1982 kivételével, amikor a műemlékvédelem és a környezetvédelem, természetvédelem kapcsolatait taglaltuk.) Oktalanság lenne sorról sorra bemutatni az 1972 és 1986 között tárgyalt témákat. Arra azonban utalnom kell, hogy érthetően az első öt-hat évben a műemlékvédelem (s így az OMF) „hagyományos" tevékenységével foglalkoztunk. A műemléki helyreállítások előkészítésével (1972), a szakrestaurálással (1974), a műemlékvédelem gyakorlatával (1977) és a környezetkultúrájával (1978), majd a népi építészeti emlékek védelmével (1979). 1980-tól a (hazai műemléki gyakorlathoz is igazodóan) zömmel már új feladatainkhoz kapcsolódtak a témakörök. Elsőként a magyar műemlékvédelem sajátos, a többi európai (s nem csak európai!) országtól eltérő helyzetéről adtunk számot (1980), majd feladataink-lehetőségeink újabb területeivel foglalkoztunk. (1981: a képzőművészeti emlékek védelme; 1983: az agrár- és ipartörténeti emlékek megmentése; 1984: város méretű műemlékvédelem; 1985: a népi építészet értékei stb., stb.) Ennek a töretlennek tűnő tendenciának az idei év is bizonyítéka. Erről tanúskodik a mostam program, amelynek során alapvetően a legújabb kori építészeti értékeket taglaljuk, s ezt mutatja be részletesebben dr. Román András kandidátus most következő — a műemlék fogalmának kiterjedéséről szóló — előadása is. Erről szól Ráday Mihály művészettörténész is, aki előadása során vélhetően a Város- és Községvédő Egyesületek eredményes munkáját is bemutatja. Örömünkre szolgál, hogy munkánkat kezdettől fogva a rangos hazai szakemberek mellett, neves külföldi előadók is segítették. A mostani kurzus jeles finn előadójának, Maja Kairamo építésznek — aki Alvar Aalto épületeinek védelméről szól — köszöntése juttatja eszembe, hogy például Pusztai László holnap előadása előzményeként egy ugyancsak finn előadó, Panu Kaila építész ismertette hazája munkástelepeinek történeti értékeit, megmentésük gondjait. Vendég előadó (Kahovszkij, V. F.) mutatta be a műemléki környezet védelmét a Csuvas Autonóm Köztársaságban és R. Di Stefano professzor a korszerű építészet eredményeit-gondjait az olaszországi történeti városokban (1973). 1974-ben a jugoszláviai restaurálás szervezetéről és gyakorlatáról hallhattunk (T. Vukosava). 1975-ben Finnország műemlékvédelmének gondjairól (dr. fii. Gardberg C. j.), a lengyelországi romantika építészeti értékeiről (A. Tomasewszki) és az építészeti modellfilm feltáratlan lehetőségeiről (K. Weber-M.) kaptunk ismertetést. Később dr. Cevet Erder révén a török (1976), majd Nicos Moutsopoulos révén a görög (1979) műemlékvédelem gondjait és eredményeit ismerhettük meg. Heinó Widtmann „A magyar műemlékvédelem osztrák szemmel" című előadását 1980-ban tartotta meg. I. P. Gorin professzor 1981-ben a múzeumi restaurátorok Szovjetunióbeli képzéséről és minősítéséről szólt. B. Duránci (1983) a jugoszláviai Vajdaság agrártörténeti emlékeit, 1984-ben M. Mincsev az „ősi" Plovdivot mutatta be, Yves Boiret pedig az „élő műemlékekről" szóló törvényről adott tájékoztatást. M. Medvecka Csehszlovákia népi műemlé-