A népi építészet védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1985 Eger, 1985)

Dr. Hoffmann Tamás: A középkori parasztporták építészete

telek intézménye fogta össze. A telek használatára vonatkozóan a földesúr többnyire szerződést kötött a paraszttal. Mivel minden családban csak egyetlen utód örökölhette apja birtokát, a népfelesleget el kellett költöztetni, azaz a parasztokat új telkekre kellett ültetni. Ezt a legegyszerűbben telepítésekkel lehetett megoldani. A telepített falvakat rendszerint őserdőkben létesítették (ekkor vágták ki Nyugat- és Közép-Európa erdőinek megközelítőleg egyharmadát), a telkeket egy út mentén mérve ki. A telkeket kerítés választotta el egymástól, néhol árok is szegélyezte, az udvarokon kutat ástak és minden igyekezetükkel azon voltak, hogy a falu ne csak gazdasági rendeltetésével feleljen meg céljaiknak, hanem védelmet is nyújtson lakóinak. Ezt a kettős szempontot a magányos gazdaságok létesítésekor is érvényesítették. Ilyen szórványos gazdaságok már a prehistorikus Európában is meglehetősen nagyszámban, szinte domináns módon uralták kontinensünket. Délen és keleten még ma is sok van belőlük, úgyszólván napjainkig fenntartói ezek az ősi településhagyománynak. Rendezetlenek udvaraik, egyenlőtlen a beépítésük merőben különböznek a kései középkortól kezdve keletkezett szórványoktól. Közép-Európában pl. divat lett korszakunk végén — alkalmasint a várak, a majorságok és a városok telekrendezését követve — a parasztság építményeit oly módon elosztani egy-egy udvaron, hogy azok a telket három vagy négy oldalról határolják, mintegy minden oldalról beépítve a telket. Ez a megoldás persze ismert volt már az ókorban is, elsősorban a rómaiak majorjait építették így. Ám az sem lehetetlen, hogy a mediterrán vidéken napjainkban oly széles körben elterjedt kerített házak építésének divatja szintén a középkorban kezdődött el, noha valamivel korábban, mint az Alpoktól északra levő társaiknak. Kelet- és Észak-Európában az építészet nagyon jelentősen különbözött a mondottaktól. Ezeken a területeken ugyanis fenyőfából ácsolták az épületeket, nem alkalmaztak vesszőfonást, tapasztást és nem ismerték sehol sem a kövekből rakott falak előnyeit. A legtöbb lakóház mindössze egyetlen helyiségből állt. Akadt olyan is, amelynek volt valamilyen eresze is, meg olyan, amelyben a lakótérséget elválasztották az alvókamrától, tehát a ház két osztatúnak épült. Természetesen az állatok ólja, a gabona tárolására való hombár is tartozéka volt a lakóépületnek, annak közelében állt mindkettő, sőt voltak olyan vidékek (pl. az oroszok lakta körzetekben), ahol ezeket az épületeket egymással össze is építették. Északon a házat, az ólat és a hombárt kisebb zárt folyosó kötötte össze egymással. Télen, amikor a hófúvás ellen kellett védekezniök. egészen nyilvánvalóak az építkezésmód előnyei. Arra vonatkozóan azonban egyelőre nincsenek megbízható adatok, hogy az udvarok három vagy négy oldalról való beépítésének szokása már a középkorban megkezdődött volna a fenyvesek és nyíresek tartományaiban. Bár ezeken a vidékeken később, amikor a gazdálkodás diffúziója nagyobb lendületet vett (és a szibériai kolonizáció is innen sugárzott ki), a kerített udvarú ház típusa vált általánossá. A ligetes steppe tájain ebben az időben veremházakban élt a lakosság zöme, a településeken nem lehetett felfedezni még a telekszervezet uralkodó jegyeit, a falvak zöme olyan halmaz, ahol a putrik szorosan egymás mellett húzódnak és ahol e/A a magot néhány karám, szénaboglya övezete szegélyezte. Nem lehetetlen, hogy a szóban forgó korszak végén a falvakban megjelent a lakáskultúra és az építkezés legnagyobb történelmi újítása is, a kályhával fűtött szoba. Tehát egy lepadlásolt helyiséget falaztak el a házban, amelyet nem szabadon égő tűzzel fűtöttek és nem is olyan kemencével, amelynek füstje szabadon terjengett a házban, hanem egy cserépből rakott kemencével, a kályhával, amit egy másik helyiségből fűtöttek. Az újítás lényege az, hogy most már az égéstermékek nem szennyezik többé a kályha helyiségének, a szobának a levegőjét. Minden bizonnyal ez a megoldás eredetileg a fürdőházakban vált be, s az ott tapasztaltak előnyeit alkalmazták előbb a várakban, a kastélyokban, majd a városi polgárházakban. Végül azonban - ahogyan lenni szokott — a komfortábilisabb lakásnormát a parasztok is beiktatták kultúrájukba. Ez az újítás Észak-Itáliából terjedt észak felé. Angliában a XIII. században emelt kastélyokban és várakban építették az első kéményeket, s valamivel később a kályhával fűtött szobákat. Az Alpok övezetében a parasztházak lakhatóságát csak a középkor végén növelte a kályha, még ekkor is csak elvétve. De még ott is, ahol szobát építettek, korántsem akartak mindig a lakásviszonyaikon és mindennapi életkörülményeiken javítani. Ellenkezőleg, az építkezésbe elsősorban presztízsokokból vágtak bele. A délnémet tájakon, ahol a középkorvégi rangosabb parasztházakat már szobával építették, erre azért volt szükségük, hogy a házban rendelkezzenek egy reprezentációra alkalmas helyiséggel is. Ebben helyezték el az egy méter magasságot meghaladó asztalt, a karosszéket és legalább két padot, amely az asztalt szegélyezte. A magas asztal, a karosszék a középkorvégi ipar szériaterméke, s maga az asztalos is ennek a kulturális igénynek köszönheti specializálódását. Materiálisán a fűrészmalmokteremtették meg az asztalosok működésének előfeltételeit, minthogy az eddigi ácstechnikát felváltották egy félkésztermék, a deszka megmunkálásának fortélyaival. Az étkezési igények szerint berendezett szoba, melynek előképei a városi polgárházak ebédlői és a nemesi lakok hasonló rendeltetésű helyiségei lehettek, egészen sajátos világot jelentett a paraszt házában. Ebben nem főztek, és senki sem aludt benne. Vagyis az életfunkciók mind különváltak egymástól ott, ahol ilyen szobával építették a házat. Tulajdonképpen ez volt a legfontosabb újítás, ami megváltoztatta a középkori ember életfeltételeit. Tegyük hozzá, meglehetősen korlátozott érvénnyel és csak csekély kiterjedésű foltján kontinensünknek, Európa nem egészen 1/10-én. Ezzel együtt egy másik újítás is megjelent a falusi házak tájékán, az emeletes magtár. Ennek legkorábbi példányai