A népi építészet védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1985 Eger, 1985)

Kecskés Péter: A kutatás és a dokumentálás a népi műemlékek védelmének alapja

Szabadtéri Néprajzi Múzeumban 1969-től történeti néprajzi kutatás és elfogadott telepítési tervek alapján dokumentáló tevékenység folyt annak érdekében, hogy az észak-magyarországi mezővárosi kultúrának (a műemlékvédelem szempontjait is figyelembe véve) múzeumi lehetőségekkel a még fellelhető épület- és tárgyállomány alapján megőrzést biztosítsunk. A múzeumi épületek kiválasztása úgy történt, hogy a XVIII. századi városi kőépítkezés céhes iparos és szőlő, illetve borgazdálkodáson alapuló lakóépítményeiből a XIX. század végi berendezhetőség szerint alkossunk együttest, ami jellemző településszerkezeti egységet képez. Ez a településtörténeti kép a villás útelágazásra felfűzött háromszögletű városi tér, ami a hegyoldalban a mellékutcákba, illetve a szőlőhegyre visz. Ez a városi térképzés a kőtámfalakkal a múzeumi bemutatás építészetileg legmagasabb szintjét képezi. A következő dokumentáció, az erdőbényci porta néprajzi újraépítési javaslata 1974-ben készült, s tartalmazza azt a történeti-néprajzi törekvést, amely más szaktudományi eljárással nem biztosítható (feltárás-bontás-újraépítésrekonstrukció), fényt vet a történeti és építészeti források használatának és értékelésének lehetőségeire, végül egy leendő állandó kiállítási létesítmény történeti bemutatásának objektív nehézségeire is utal. 3. Vargha László kutatási módszere Vargha László (1904—1984) Magyar Népi Építészeti Gyűjteményét a Szabadtéri Néprajzi Múzeumnak ajándékozta. Az építészeti felmérésekből, fotódokumentációkból és jegyzetekből álló anyag Szentendrén, a Malom u. 2. számú házban került elhelyezésre, mint a múzeum külön kezelt — leltározás után 1986-tól kutatható — gyűjteménye. A gyűjtemény fontosságát Vargha László már az 1930-as évek közepén célratörő tudatossággal látta. Olyan archívum megalkotására vállalkozott, amely adatszerűen magába foglalja a magyarság falusi építményeinek kiemelkedő építészettörténeti, néprajzi, továbbá művészettörténeti és műemlékvédelmi szempontból jellemző emlékeit. Vállalkozása - különböző tudománypolitikai, anyagi és szubjektív okok miatt sem az 1930-as években, sem később nem volt intézményhez köthető. Az utóbbi húsz évben kiteljesedő gyűjtemény így egy emberre méretezett, egy szűk tanítványi és baráti kör segítségével létrehozott és megőrzött archívum maradt. Vargha László ott, ahol gyűjtőútjai során megfordult, ahová családi, munkahelyi (múzeumi és műegyetemi) és célfeladatokkal kapcsolatos (tervpályázatok, megbízások) vonatkozások fűzték, az alapadatokat" mindig pontosan vette fel. A helytörténeti, néprajzi, építészet- és művészettörténeti adatok továbbgyűjtésére, azok megismétlésére — változásvizsgálatokra — sok alkalommal sort kerített. Ez az állandó befogadásra, feladatvállalásra, megújulásra való készség jellemezte munkamódszerét. Ehhez kapcsolódóan — ami kevesek sajátja - adminisztrációs módszerét szinte a tökéletesség szintjére emelte. Mindig, mindenről jegyzeteket, „visszaidézhető feljegyzéseket, felméréseket" készített. Gyűjteménye értékének ez az egyik titka: a beazonosíthatóság, visszakereshetőség, a topográfiai és tematikai rend állandósága. Ezt különösen akkor tapasztalhattuk, amikor több mint 25000 fénykép- és diafelvételt, 5000-nél több felmérést és 2000 dossziényi adatanyagot vehettünk át közgyűjteményi hasznosításra. Az egyenként felvágott fotónegatívok papírborítója általában feliratozott (kutatópont, pontos helymegjelölés, készítés ideje stb.). Ugyanez vonatkozik az építészeti felmérésekre is. Az adatokat, illetve felméréseket tároló dossziék a fényképekkel és az archivális feldolgozás különböző szintjén álló anyagokkal beazonosítható. Vargha László munkamódszerének bemutatására néhány összefüggő adatsort emelünk ki. Gyöngyösön született igazgató-tanító fiaként. A családi környezet korán felhívta figyelmét a város történeti emlékeinek megörökítésére. Vargha László első építészeti rajzai a helyi lakóházak, sírkövek, malmok és templomok részleteit örökítették meg 1917-től. A Ludányi család vízimalmának vázlata (1921) és a plébániatemplomon volt XV. századi címer rajza (1924) mutatják a műszaki pontosságra törekvést és a kultúrtörténeti beazonosíthatóság igényét. Vargha László több mint fél évszázad alatt közel 150 gyöngyösi építményt örökített meg felmérésein, részben építész hallgatói segítségével. E jelentős anyagot telekkönyvi adatokkal, levéltári és szakirodalmi jegyzetekkel látta el. Kéziratrészletekben áll rendelkezésre Gyöngyös településtörténete, a XVIII-XIX. századi utcasorok felmérési anyaga (példaként a Petőfi Sándor u. 25. sz. lakóházból idézünk), s mintegy húsz dossziéban a város kultúrtörténete. Sajnálatos, hogy nem írta meg Heves Megye Műemléki Topográfiájának III. kötetébe az építészeti fejezetet, s nem írhatta meg a város 650. évfordulójára kiadandó gyűjteményes kötet összefoglaló anyagát. Vargha László figyelmét Matyóföld népi építészetére Győrffy István hívta fel, akinek tanársegédje is volt. 1937—1939. között sok épületet mért fel Mezőkövesden és környékén. Borsod megyei munkáját Vargha László 1950—1953. között folytatta, mint a miskolci múzeum igazgatója. Ekkor több, mint harminc településen végzett felméréseket a műemléki együttesek és a műemlékvédelem érdekében. Az 1960-as évek végén tervezetet nyújtott be a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei regionális szabadtéri gyűjtemény létesítésére, annak részletes, a diósgyőri vár mellé telepítendő szakmai anyagával. A Duna—Tisza közén is végzett visszatérő kutatásokat. Ennek egyik publikációra előkészített fotókópiája Petőfi Sándor kiskőrösi szülőházának felmérését mutatja be. Jelentős gyűjtéseket folytatott Vargha László a Borsa völgyében is. A történeti Kolozs megye területén Kide és