A népi építészet védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1985 Eger, 1985)

Mendele Ferenc: A népi építészeti emlékek védelmének módszerei napjainkban

is helyreállított parádi (Sziget u. 10.) -, (hogy a Hollókő, méginkább Szalafő hasonló célra helyrehozott parasztházait vagy a cáki pincéket ne is említsem). A legújabb helyreállítások közül - a teljesség igénye nélkül — a bajai és a békéscsabai nemzetiségi tájházat -, Békésen a Durkó utcai — Baranyában a mecseknádasdi és az ófalui, Borsodban a gönci (ún. huszita-ház) —, Győr-Sopron megyében, Tápon a Hegysor utcai és a fertőszéplaki —, Hevesben az abasári, az átányi és a nagyrédei volt parasztházat, Sopronban a Bécsi úti pékmester házat és műhelyt tartjuk fontosnak megemlíteni. Az előbbiekkel csak részben analóg feladatokkal találkozunk az ún. emlékházaknál, ahol egy-egy személyre (vagy eseményre) vonatkozó tárgyak jelentik a kiállítás gerincét. A badacsonytomaji Szegedy Róza-ház (épült 1790 körül), Tiszacsécsén a Móricz-ház, Ácsteszéren Táncsics szülőháza, a kiskőrösi és a szalkszentmártoni Petőfi Emlékmúzeum, Mezőkövesden Kis Jankó Bori háza sorolható ide, de az álmosdi Kölcsey-ház már összetettebb funkciót elégít ki. (Községi könyvtár és irodalmi kiállítás van a szépen helyreállított és gondozott épületben.) Utóbbinál érthetően már más a tervező feladat is, hisz, itt az eredetileg zárt alaprajzi és szerkezeti rend módjával nyílttá is tehető, az új funkcióhoz igazítható. Hasonló megoldással helyreállított népi műemlékek sora ad otthont a falumúzeumoknak is, lásd pl. a szendrői ,Festőház"-at, Sárszentlőrincen a Petőfi u. 175. sz. alatti épületet, a szegvári „dézsmaházat", Zalalövőn a Petőfi u. 35. számú portán álló házat, hogy csak néhányat említsek. (Eltérő használata ellenére ide sorolható Balatonszentgyörgyön a Csillagvár utca 68. sz. alatti utcai előkamrás, talpgerendás, XIX. századi volt lakóháza is.) Egy-egy nagyobb (parasztpolgári, kisnemesi) ház helyreállítás után természetesen nemcsak múzeumnak jó, hanem egyéb célra is használható. Az 1960-as évek legelején, Lesencetomaj egyik (Tóth János szavaival élve ,,vakolat-hímes" homlokzatú) népi műemlékében kíséreltünk meg először más funkciót (községi könyvtárat) elhelyezni. Az itteni sikertelen próbálkozás után a vitkai épület volt az első, ahol az eredetitől merőben eltérő új felhasználásra kerítettünk sort. (Utcai első- és oldalházából, pitvaros-szabadkéményes konyhájából védőnői lakást, a hátsó két szobából és a volt kamrából orvosi rendelőt alakítottunk ki.) Hasonló példák legtöbbjével igaz Hollókőn találkozunk ma még, de Sáskán (Kossuth u. 36—38.) szakköri helyiségek, Tihanyban (Kossuth u. 20.) idegenforgalmi kirendeltség, Hegymagas-Szentgyörgyhegyen a Tarányi-présházban és Fertőrákoson a vízimalmokban turistaházat alakítottunk ki. A legtöbb azonban vendéglátási célt szolgált. (Pl. a nagyhortobágyi csárda; a karcagi Morgó-csárda, a nemesvámosi Betyárcsárda, vagy az ország egyetlen kétszmtes parasztháza Balatonkenesén). Ezeknél a helyreállításoknál (mégha eredetileg csárda volt is az épület) kell számolni a legnagyobb mérvű, az eredeti belső elrendezést módosító közbeavatkozással. Alapvető azonban, hogy a homlokzati architektúra megtartása mellett az alaprajzi rendszer főbb elemeihez igazodjanak az újonnan kialakított helyiségek. A régi tetőidom, nyílásrendszer stb. megóvása mellett az eredeti szerkezeti rendszer lehetőségekhez mért maximális megtartására és a főbb helyiségek, vagy helyiség-csoportok osztatlanságára kell itt elsősorban törekedni. (Az újonnan beépített anyagok kiválasztásánál, részletformálásuknál, a berendezések tervezésénél kerülni kell az archaizáló, romantikus megoldásokat.) Az 1970-es évek eleje óta szép számmal találkozunk változatlanul lakásnak vagy üdülőnek használt népi műemlékekkel is. (Előzményként itt a hegyhátszentpéteri 1963—64-es helyreállítást említhetjük meg.) Az engedélyünkkel és anyagi támogatásunkkal történő, évente 15—18 ilyen jellegű helyreállítás napjainkban már az épületek korszerűsítésére is kiterjed. Szigliget és Tihany, egy-két hegyközség és pincesor, újabban Fertőrákos szolgál ehhez a legtöbb példával és kiemelten a műemléki jelentőségű területeken ezzel a jövőben is számolunk. Befejezésként a falusi műemléki együttesekről szeretnék szólni. Tihanyban a műemléki jelentőségű terület gyakorlatilag a régi település belterületével egyezik meg. (Már 1937-ben is felmerült az a gondolat, hogy itt szabadtéri múzeumot kellene kialakítani, a parasztházak helyreállítása mégis csak az 1960-as évek közepén kezdődött meg.) A 140 portából álló (ebből 64 a védett épület) műemléki jelentőségű terület véglegesnek tekinthető felhasználási javaslata szerint — a település keleti szegélyén (a már kialakult helyi hagyományok figyelembevételével) szálláshelyeket, múzeumokat és háziipari műhelyeket, vendéglátóipari egységeket, valamint művésztelepet terveztünk kialakítani, — a község közlekedési gerincét övező Kossuth utcai portákat a faluközpont fejlesztésére, illetve kialakítására szánjuk, — a nyugati sávra pedig a legértékesebb épületek felújításával a lakóterület rehabilitációját írtuk elő. A jóváhagyott terv ellenére a település (sőt az egész félsziget) - a teherbíró-képességét meghaladó igénybevétel miatt - napról napra veszít műemléki és természeti értékeiből és ezt a folyamatot csak az eddigieknél is intenzívebb anyagi-szellemi beavatkozással lehet megállítani. Hollókő műemléki jelentőségű területén 54 lakóépület áll. Tizennégy épület helyreállítása már megtörtént, négy épület kiviteli tervei elkészültek és helyreállításuk megkezdődött. További öt épület köztulajdonba veendő és helyreállítandó. A többi - az alaprajz korszerűsítésével - lakásnak, pihenő- és alkotóháznak tartandó fenn.