A népi építészet védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1985 Eger, 1985)
Kerner Gábor: A paraszti építészet változásai napjainkban
— a ház oromzatával, egy vagy két ablakával az utcára néz, — a ház ablaktalan hátsó homlokzatát fordítja az utca felé. A lakóházak eredetileg szabadkéménnyel épültek, de a szabadkémények lepadlásolása már a századfordulón megkezdődik. A szabadkémények kivétel nélkül favázasak voltak, a favázak közeit vesszővel vagy náddal töltötték ki, majd kívül-belül sárral tapasztották. A kéményfejek borítása deszkalapokkal történt. A századforduló környékén épült házaknál a szabadkémény már nagyméretű téglából készült. A szabadkémények lepadlásolásának okát elég nehéz kideríteni, ugyanis a legöregebb emberek sem emlékeznek tiltó rendelkezésekre, elmondásuk szerint csupán a „kéményseprő beszélte rá őket". A szabadkémények alatt rakott tűzpadka volt, amelyet lassan felváltottak a vasból készült sparheltek. A szobákban a fűtést még a meglevő kemencékkel, ahol már nincs kemence, ott dobkályhával és olajkályhával, a konyhában a főzést vas sparhelttel oldják meg. Sok esetben a szabadkéményt megszüntetik, azonban a kemencéket megtartják — sütés-főzés céljából — így ilyen furcsa megoldásokat alkalmaznak. A helyiségek mestergerendásak, alulbordás deszkafödémmel. Az első szobában rendszerint három ablak van, kettő az utcára, egy pedig az udvarra néz. Ezek az ablakok a két világháború között készültek, felváltva a korábban kisebb méretű ablakokat. A szerkezeteket a közelben levő nagyobb településről — Mezőkövesdről — vásárolták, asztalosmesterektől 1920. és 1945. között. Az udvari homlokzatokon fa, illetve téglaoszlopokkal alátámasztott tört tornác húzódik végig. A fa tornácoszlopokat az 1920-as évektől kezdik kicserélni tégla oszlopokra. Tetőidomukat tekintve a nyeregtető a jellemző az utca felé lekontyolva vagy függőleges sík oromzattal. Az épületeket a falvakban Mezőcsátról, Szentistvánról vagy Mezőkövesdről fogadott mesterek építették, az emberek szerint „matyó mintára". II. A két világháború között épült épületek még nem hoztak gyökeres alaprajzi változást az építkezésekben. Az épületek alapozás nélküliek, vályogtéglából épültek, kőporos-cementes vakolatot kaptak. Alaprajzi rendszerüket tekintve egysorosak, szoba-konyha-szoba beosztással. Egy kivétellel, mert Tiszabábolna egyik portája, amely 1945 körül épült, már előre vetíti a „kvadrátos házak" megjelenését. Az utcafrontra már két szoba kerül, egy-egy nagyméretű háromszárnyú ablakkal. Az alaprajzi rendszer fejlődésében néhány helyen szembetűnően jelentkezik a tört tornác lakótérré válása. A padozatok a szobákban hajópadló, a konyhában mozaik burkolat. Az épületeket kivétel nélkül téglából falazott kéményekkel építették. A szobai fűtést dob, cserép, valamint olajkályhákkal oldják meg, a konyhában főzést fém sparheltekkel. A helyiségek alulbordás deszkafödémmel készülnek, de ezt alulról nádstukkóval borítják, ennek okát a tisztántarthatósággai és a meszelés könnyebbségével magyarázzák. A szobák megvilágítását nagyméretű ablakokkal oldják meg, kicserélve a régi kisebbet. A tetőidom alapvetően megváltozik, alacsonyabb hajlásszögű, teljesen lekontyolt tetőforma alakul ki. Jellemző tetőfedő anyag a hornyolt cserép és a fa. A kisebb tetőszerkezet kialakulásának oka elsősorban a fa hiánya, másodsorban pedig az, hogy tárolásra már nem használják a padlásteret. III. Előadásom következő fejezetében a vizsgált községek legújabb korban kialakult építészetét kívánom bemutatni. A településtörténeti kutatásokból kiderült, hogy a községek nem tartoznak a dinamikusan fejlődő települések közé. Ennek elsődleges oka a természeti-környezeti adottságokban keresendő. A Tisza szabályozása után még több mint fél évszázadot kellett arra várni, hogy új területfoglalások alakuljanak ki. Még ma is problémát jelent a meg nem állapodott talajra való építkezés. A községek a kereskedelmi főútvonalaktól és a nagyobb városoktól távolesnek, tehát semmi lehetőség nem volt a fejlődésre. A népsűrűség 1945. és 1979. között, ha lassan is, de csökkent. A kvadrátos házak területünkön a 30-as évek végétől kezdenek épülni a nagyobb lélekszámú községekben. A vizsgált településeken pedig az 50-es évek elejétől. Nagyobb arányú építkezés a 60-as évek végétől indul meg. 1968-tól 1979-ig 61 db új lakóház épült a három településen. A lakóházak kivétel nélkül szilárd alapokra épülnek. Jellemző épületanyagok a vályog, kisméretű tégla és gázszilikát blokk. Itt kell megjegyezni, hogy a községek építőanyag-ellátása rendkívül rossz. Műiden anyagot Mezőcsátról, a TÜZÉP-től kell beszerezni, melynek ellátottsága szintén nagyon kedvezőtlen. Oka, hogy az anyagokat Mezőcsátra még a század elején épült vasútvonalon szállítják. A régi favázas vagonok már nincsenek forgalomban, az új nehéz fémszerkezetű vagonok viszont csak félig terhelhetők az avult sínpálya miatt, így rendkívül kevés anyag juthat el az elosztóhelyre. Ezt csak azért említem, mert egy ilyen közvetett probléma is hátráltathatja az átépítések folyamatát. A lakosság vályogból a mai napig szívesen építkezne, viszont a pelyva nagyon nehezen szerezhető be. Az elmúlt 35 esztendő alatt a kvadrátos házak alaprajzi fejlődésében jelentős változás következett be. Kezdetben a lakószobák a gazdasági és mellékhelyiségekkel közvetlen kapcsolatban álltak. Ez kb. 1974-ig figyelhető meg. A 60-as évek végétől egy középfolyosó iktatódik a két traktus közé, ezzel a lakószobák a gazdasági és mellékhelyiségekkel közvetett kapcsolatba kerülnek. A kvadrátos házaknál elsőrendű meghatározó az, hogy a szobák minden esetben az utcafrontra kerülnek, a gazda-