A népi építészet védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1985 Eger, 1985)

Dr. Barabás Jenő: A magyar népi építészet korszakai

Először is arra a kérdésre kell válaszolnunk, hogy szükséges-e és lehetséges-e korszakokat keresni a népi építészetben. A kérdés első felére a válasz elég egyértelműen igenlő, s ennek bizonyítása sem nehéz. Igaz, hogy túl vagyunk azon az időszakon, szemléleten, amely a népi építészet egyes táji típusait az egykori törzsi tagolódásból eredeztette. így megkülönböztettek pl. a német kutatók frank, szász, bajor stb. háztípusokat, kimondva vagy csak sugallva, hogy a törzsi hagyományok eredményeként jött létre ez vagy az a háztípus. De ugyancsak rég túl vagyunk azon a szemléleten is, amely a magyarok házát a finnugor népeknél ismert kúpos kunyhóból, vagy a török-iráni sátorból vezette le. A kutatók előtt ma már világos, hogy a fejlődés sokkal lépcsőzetesebben zajlott le, a ma ismert házakon minden évszázad rajtahagyta a nyomát, s az etnikai vonások csak csekély számban mutathatók ki. Ezek nagy része sem vezethető vissza a törzsi korszakig, jóval későbbi alakulás eredménye, a helyi, táji bélyeg hangsúlyosabb, mint a nemzeti jelleg. A házfejlődést tehát egész folyamatában kell végigkísérni, figyelembe véve a vidék természeti adottságait, a különböző korok gazdasági, technikai szintjét. Ha ez így áll, akkor vannak építési korszakok, hisz az alakulásmenet sohasem egyenletes. Vannak fordulópontok, amikor az innovációk sűrűsödnek, az építőkultúrában lényegesebb változások állnak be, de vannak stagnáló periódusok, tehát hullámhegyek és hullámvölgyek. A kutatásnak tehát a fordulópontokat kell kitapogatnia, ha tisztázni akarja a népi építészet egész folyamatát. Bonyolultabb a kérdés második fele, ti. az, hogy lehetséges-e korszakhatárokat találni. Éles határokkal semmi esetre sem szabad számolni. Mint minden kulturális folyamatban, a termeléstől a művészetig, a korszakok nagyon átfedik egymást, az átmenet tarthat 1-2 évszázadig is, még ugyanazon társadalmi rétegen belül is. Mégis úgy gondoljuk, hogy az időhatárok nem mosódnak el teljesen, gondosabb elemzés során a lényegesebb fordulópontok kitapinthatók. Ha ez sikerül, akkor egy-egy korszak jellemvonásait meg tudjuk találni. Szerencsére ma már nemcsak az etnológia, etnográfia fáradozik a népi építészet múltjának feltárásában, hanem segítséget kapott más tudományágaktól is. Elsősorban az archeológiát kell említeni. Magyarországon elég sok - bár közel sem elegendő - középkori faluásatást végeztek, amelyek sok mindent elárulnak a köznép épületeiről. A történészek által publikált levéltári anyag is értékes információkat tartalmaz, csak ezeket helyesen kell értelmezni. A nyelvészek történeti-etimológiai vizsgálatai is értékes támpontokat nyújtanak. Mindezen forráscsoportok tanulságait az etnológusoknak kell összegezniük, kielemezve a fordulópontokat, egyes korszakok hangsúlyos újításait. A következőkben erre teszünk kísérletet. Nem térünk ki a magyarok távoli, őstörténeti múltjának építészetére, bár a régészet, a nyelvtudomány és az öszszehasonlító etnológiai vizsgálatok alapján némi képünk erről is van. Lényegében mindössze azt a valamivel több mint ezer évet tekintjük át, amióta a magyarok a Kárpát-medencében megtelepültek, amit honfoglalásnak nevezünk és 896. évre szoktunk datálni, bár valószínű nem egy évben zajlott le, hanem 895. és 900. közötti években. Közvetlenül, ez előtt az esemény és időszak előtti időből perzsa, arab és bizánci források többször emlegetik a magyarokat, s életmódjukról is szólnak. Ezek a 8-9. századi leírások a magyarokat, mint sátorlakó, állattenyésztő népet írják le. Bizonyára ez volt legmkább a jellemző rájuk, de azért más forrásokból megállapítható, hogy földműveléssel is foglalkoztak, s a kerek, kúp alakú sátraikon kívül épített házakat is ismertek. 1. Az első építészeti korszakot nagyjából a 12-13. századdal zárhatjuk le, amely mozgatható és szilárd építmények együttes előfordulásának a szakasza. Feltehetően a 7-10. században még a mozgatható lakások, a sátrak lehettek túlsúly bail, de a 11—12. században már megfordulhatott a helyzet. Amikor 1147-ben Ottó freisingi püspök Magyarországon jár, azt állapítja meg a városokról, hogy ezekben több fa, mint kőház van, és a magyarok ezekben nem szívesen laknak, a nyarat leginkább sátrakban töltik. Feltehetően ez a megállapítás akkor inkább az előkelőkre, mintsem a köznépre vonatkozott, hisz a vázra teregetett nemez - iráni jövevényszó a magyarban - és a bőr előállítása költségesebb volt, mint a földből, fából készült szilárd épület. Az archeológusok az Árpád-kori, 1113. századi faluásatások során túlnyomórészt veremházakat (gödörházakat) tártak fel, s úgy tűnik ez a típus lehetett az uralkodó ekkor. Ezek a veremházak kisméretű építmények. Állnak egy