Agrár és ipartörténeti emlékek védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1983 Eger, 1983)

Dr. Balassa Iván: A keszthelyi Georgikon Majormúzeum

A magyar történelemben a XVIII. század az az időszak, amikor a másfélévszázados török uralom után a földesúri nagybirtokok kialakultak és azoknak egyre jelentősebb részét saját kezelésben műveltették meg. Ez eleinte a legnagyobb részt a jobbágyság kötelező munkaszolgáltatásaként megkövetelt erejével történt, amely a század második felében egy évben 52 igás vagy 104 nap kézi szolgáltatást jelentett. Ezek a napok a mezőgazdaság jellegének megfelelően elsősorban tavasztól őszig tartottak és általában 6-7 hónapra összpontosultak. Olyan időben, amikor a jobbágynak a saját földjét is meg kellett munkálnia. Ezért elképzelhető, hogy nem igyekezett azon, hogy a földesúr földjén, saját jószágával, eszközeivel a legjobb munkát végezze, hiszen ehhez semmiféle érdeke nem kötötte. Ezért a földesurak, hogy a termelés színvonalát magasabb fokra emeljék, az igényesebb mezőgazdasági munkákat nem jobbágyi erővel, hanem mind inkább béres munkásokkal: cselédekkel, részesekkel végeztették. Ez az irányzat egyre inkább fokozódott, hiszen lassanként Magyarország is kezdett bekapcsolódni az európai gazdasági vérkeringésbe. A gabona és a gyapjúkonjunktúra érdemessé tette a termelés fokozását, amihez a föld szinte korlátlan mértékben rendelkezésre állott. A termésátlagok hihetetlen szintje nem tette lehetővé, hogy a földesurak nagyobb mennyiségű mezőgazdasági terméket bocsássanak áruba. Bár a saját kezelésben levő gazdaságok bér-, munkaerővel történt megmunkálása kétségtelenül jelentős színvonalemelkedést jelentett, de ez nem volt elegendő, mert a birtokok vezetése, a munkaerők képzettsége messze elmaradt a kívánalmaktól. Ennek hiányát különösen a legnagyobb birtokok érezték. Ezek közé tartozott a Dunántúlon a Festetics-birtok, melynek ura a XVIII. század utolsó negyedében gróf Festetics György, a bécsi habsburg császári és királyi udvar kedvence, katona, alezredes. Egyszer azonban olyan ezred élére került, melynek tisztjei a magyar vezényszók bevezetését kérték és a mozgalom élére állt parancsnokuk, Festetics György is. így hamarosan kegyvesztetté vált, annál is inkább, mert a Francia Forradalom bizonyos eszméivel is rokonszenvezni látszott. Mindezek után 1791-ben birtokai egyik központjába, Keszthelyre, a Balaton nyugati partjának nagymúltú városába telepedett le és figyelmét birtokainak rendbehozatalára fordította. A nagyműveltségű földesúr csakhamar belátta, hogy e hatalmas, több tízezer hektáros birtok kormányzásához nincsenek megfelelő szakemberek, de a közvetlen irányítást végzők műveltsége is hiányzik, mint ahogy a mezőgazdasági munkások, cselédek ismerete sem haladja meg a jobbágyokét. Ezért a legkitűnőbb magyar szakembereket (Nagyváthy János, Pethe Ferenc és mások) gyűjtötte maga köré és élénk kapcsolatot tartott Európa legkiválóbb mezőgazdasági szakembereivel. Nemcsak birtokai művelésének alacsony színvonalát látta, hanem azt is tudta, hogy a többi magyar nagybirtokos sincs jobb helyzetben. Ez a felismerés vezette ahhoz, hogy 1797-ben saját költségére megalapította a Georgikont, melyben háromszintes oktatás alakult ki. Ez egyben Európa legkorábbi mezőgazdasági főiskolája, mely napjainkban is működik. A felsőfokú oktatás mellett működött itt egy Parasztiskola, melynek célja az uradalmi cselédek, béresek, pallérok képzése. A Pristaldeumban jogi ismereteket sajátítottak el a hallgatók. Az Erdész-és Kertésziskola megfelelő szakképzést adott, éppenúgy, mint a Ménesmester- és Lovásziskola. A Mérnökiskola három szinten képzett: mérnököket, középfokú földmérőket, illetve különböző mesterembereket, kézműveseket. Működött egy Gazdasszonyképző iskola is, mely mint kezdeményezés jelentős ugyan, de csak rövid ideig állott fenn. E rövid áttekintésből is látszik, hogy a Georgikon a mezőgazdasági termelés szakember-szükségletét teljes egészében átfogta a mezőgazdasági munkástól a felső irányítást végző szakemberig. Bár eleinte elsősorban a Festetics-birtokok szakember-szükségletét igyekeztek kielégíteni, de néhány év múlva már olyan országos hírre tett szert, hogy a távolabbi vidékekről, sőt külföldről is felkeresték. Az 1848-ban történt jobbágyfelszabadításig mintegy 1500—2000 szakember szerzett különböző szintű ismereteket, akiknek jelentős részük van abban, hogy a magyar mezőgazdaság a XIX. század elején a nagybirtokok egy részén az európai szinthez felzárkózott. Ezt támogatta az 1819-ben megalapított Magyaróvári Gazdasági Akadémia munkássága is.