Agrár és ipartörténeti emlékek védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1983 Eger, 1983)

Kiszely Gyula: Magyarország bányászati és kohászati műemlékei

Az első magyar műemlékvédelmi törvény, az 1881. évi XXXIX. törvénycikk és az azt követő törvények, hazánk törté­neti múltjának jellegzetes, pótolhatatlan olyan emlékeit vette védelmébe, amely az ország gazdasági, társadalmi és kul­turális fejlődésének tárgyi bizonyítékait dokumentálta. A törvény eredetileg az építészeti, történeti, régészeti, képző­művészeti, iparművészeti vagy néprajzi szempontból kiemelkedő jelentőségű emlékekre vonatkozott. A felsorolásból sajnálatos módon hiányzott a ,,termeléstörténeti szempontból kiemelkedő" meghatározás. A „gazdasági" részbe még beleérthetők az ipari-technikai építmények is, mert tagadhatatlan, hogy ezek az ország gazdasági-társadalmi fejlődésé­nek tárgyi bizonyítékául szolgálnak. Az ipari vonatkozású műemlékekkel való törődés így hosszú időn át váratott magára. 1937-ben Köves János, a diós­győri erdészet lelkes erdőmérnöke a diósgyőri vasgyárnak tervet dolgozott ki — a gyár ősének — az újmassai kohó­rom állagmegóvására és a környéknek műemléki védett parkká való kialakítására. Pénz és egyéb okok miatt a megvaló­sításra nem került sor. Ez volt az első próbálkozás az országban egy ipari műemlék megmentésére. Szocialista kultúránk haladó jellegének egyik bizonyítéka az, hogy a műemlékvédelem eddig szűk határait kiterjesz­tette ipartörténetünk emlékeire. Védelmébe vette az ipari műemlékeket is. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1954-ben hozott rendelkezést a műszaki emlékek védelméről. Ez világviszonylatban is úttörő jelentőségű volt, mert az építészeti műemlékekhez hasonló jogi lehetőséget biztosított a technika fejlődése szempontjából jelentős emlékek megőrzésére. 1951-ben a diósgyőri vasgyár dolgozói az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület útján a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának figyelmét felhívta a Hámori-tótól nem messze, a Garadna-patak völgyében fekvő kohóromra, a gyár ősére, és javasolták műemléki helyreállítását. Műemléki és diósgyőri társadalmi összefogással a hely­reállítási munkálatok 1951-ben megkezdődtek és a műemlék felavatása 1952. október 18-án meg is történt. Ezzel kez­detét vette a hazai ipari műemlékek rendszeres feltárása és helyreállítása. Európai viszonylatban az iparrégészet (Industrie-archéologie) az 1950-es évek elején tűnt fel Angliában. Eredeti je­lentése, értelme és feladata az ipari forradalom technikai maradványainak feltárása, műemlékké nyilvánítása és megőr­zése volt. Nagyon hamar megindult azonban a fogalom kiterjesztése. Kezdetben csak az ipari forradalom közvetlen előzményeire, majd vissza a neolitikumig és előre az ipari termelésből éppen kivont létesítményekig. Ezzel az elgondo­lással mi is egyetértettünk. Bányászati és kohászati ipari műemlékekből kevéssel rendelkezünk mai országterületünkön. A történelmi Magyar­ország a középkor idején jelentős és világviszonylatban is ismert nemesfém- és rézbányászattal, a 18—19. században pedig kiterjedt fém- és vaskohászattal rendelkezett. Azok a területek, ahol ezek az iparágak kifejlődtek és az ipar meg­szűnése után az emlékek megmaradtak, az első viágháborút követő békeszerződések után elcsatolásra kerültek, ez az oka bányászati és kohászati műemlékeink csekély voltának. Nagy elismeréssel kell megemlékeznünk különösen a Szlovák műemlékvédelemről, ahonnan eddig még regisztrált és részben helyreállított és a 19. századból való 22 db vaskohászati ipari műemléket ismerünk. Mindezek előrebocsátása után ismertetem a Magyar Népköztársaság területén eddig számbavett bányászati és kohá­szati ipari műemlékeinket. Bányászat Kőbányászati emlékeink közül kettőt tartunk számon. Az egyik Fertőrákos (Győr-Sopron megye), ahol a község észa­ki részén fekvő domb nagy mennyiségű mészkövet tartalmaz. A bánya köveit fnár a rómaiak idejében is használták. A középkorban különösen híres volt az itteni bányászat. Az intenzívebb kőbányászatot mintegy kétszáz évvel ezelőtt kezdték meg. Ma a bányát már nem művelik.

Next

/
Thumbnails
Contents