Képzőművészeti emlékek védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1981 Eger, 1981)

Tóth Melinda: A feldebrői falképek

és Ábel-jeleneteket helyesebb eucharisztikus összefüggésükben szemlélni, és a falképnek a kegyúrra való konkrétabban értelmezhető utalásait arra a XII. századi nemzetségtagra vonatkoztatni, aki mint a falképek donátora úgy látszik önmagát is megörökíttette a szentély ívének indításánál. Természetesen nem kell kizárnunk azt a lehetőséget, hogy ez a festett dísz egyúttal az alapítóra is vonatkozott, és a szerzetesi egyház mindazon, Aba nemzetségben' patrónusaira, akik az alapító sírja közelébe temetkeztek. A most vázolt program tartalmában meglehetősen egységes motívumainak eredete, s általában az egész mü stiláris leszármazása azonban nem egy talányt állít elénk. Az altemplomba belépőt a tér különös arányai, archaikus pillérei is befolyásolják bizonyos fokig ítéletében, amikor első benyomásként a falképek bizáncias jellegét érzékeli. Ez a benyomás valóban nem alapul tévedésen, a kifestés további tanulmányozása során azonban további megfigyelésekkel egészül ki, melyek az első impresszióval olykor bizonyos ellentmondásban állnak. Kétségtelen, hogy a medaillonba foglalt büsztök sora a keleti egyház boltozott templomainak mozaikdíszét, kifestéseit idézi; ez az elrendezés, ez az ikonográfia az európai művészetben lényegesen ritkább. Európában ugyancsak ritkábban jelenítették meg a harcos szenteket (inkább) állóalakként, mint medaillonban), akik Feldebrőn a szentély közelében négyesével csoportosítva, kimondottan a bizánci kereszténységre és annak művészetére utalnak. A szentély boltozatán medaillonban, az ószövetségből merített ,,Vagyok aki vagyok" felirattal, félalakként megjelenő Atyaúristen valóban közelebb áll a bizánci apszisok szigorú tekintetű Pantokratoraihoz, mint a nyugati művészet mandorlába foglalt Majestas Domini-ábrázolásaihoz. Az evangélista-szimbólumok viszont a bizánci művészet szorosabb értelemben vett területén : Konstantinápolyban és Görögországban hiányoznak kíséretéből. E szimbolikus alakok, éspedig feldebrői formájukban: a medaillontól sugarasan elforduló elrendezésben, a bizánci művészet kisázsiai provinciáiban kedveltebbek, s talán ugyanonnan került ez a típus Lombardia XI—XII. századi falfestészetébe. Ami a Káin és Ábel-jelenteket illeti, ezek csak eredetük tekintetében rokonok Bizánc ótestamentumi tárgyú képsoraival, önálló, a szentélybeli miseáldozathoz kapcsolódó alakjuk talán Észak-Olaszországban merült fel először (Ravenna, 1112?), a képtípus azonban igazi karriert az Itálián kívüli, román stílusú falfestészetben futott be a német területektől Csehországig és Skandináviáig. Nem világos, hogy a feldebrői Káin és Ábel-képek melyik fázisban kapcsolódtak a témának ehhez a diadalmenetéhez. Lehet, hogy Észak-Itália, de semmiképpen sem kizárható, hogy a tőle északra levő területek közvetítették a képtípust Magyarországra. Ugyanígy többé-kevésbé nyitott az a kérdés is, hogy honnan merítette a feldebrői mester feltűnően nagy díszítő kedvét. A virágokkal bőven telehintett háttér és keretelések, a medaillonok változatos díszű szegélyei, majd bizánci, majd Bizánc hatása alatti észak-olaszországi, majd ismét az Alpokon inneni hatásra engednek gondolni. A falkép egészének ikonokráfiai és motivikus megítélésekor talán a bizantinizáló észak-itáliai összetevőt mondhatnánk dominánsnak, ha egy másik tényező nem késztetne további megfontolásokra. A sírkamra előtt, Ábrahámhoz forduló, ruhátlan emberalak könyörgéséről van szó, mely hosszú feliratos szalagon fut a pátriárka medaillonjához. A mondatszalag ilyen használatát sem a bizánci, sem az itáliai festészet nem ismeri, gyakran szerepel azonban az Olaszországtól északra levő területeken, ahol a XII. század közepe tájától vált a szobrászat és a falfestészet kedvelt magyarázó elemévé. Ha a falkép ikonográfiái összképe ennyire ellentmondásos, hogyan kell értelmeznünk elemeinek feldebrői felbukkanását? S egy további, fontos kérdés: milyen jelentőséget kell tulajdonítanunk a bizánci összetevőnek a falkép stílusában? A falképen a kompozíciós rendszerből következően az emberi arcok vonják leginkább magukra a tekintetet. A néző ezeken az azonos típust variáló fejeken ismer fel leghatározottabban bizánci jellegzetességeket. Az arc kifejezőerejét gazdagító, tágra nyitott szemek, a hajlott orrvonal és ívelt szemöldök, a hullámos vonalú, húsos száj egy hangsúlyos hajkoronával körülvett, találóan megfogalmazott, s ezáltal igen elterjedt arctípus tartozékai. Modellálásának eszköze a fehér csúcsfények használata, mely különösen feltűnő a szentély vörös arcszínnel ábrázolt alakjainál, sajátos formában hangsúlyozza azonban pl. Káin arcvonásait is. Hiányoznak ezek a csúcsfények a rosszabb állapotú mellképek jó részénél. Az egyik harcos szent fejét töredékessége ellenére is érdemes alaposabban megvizsgálnunk. A könnyed vonásokkal megfestett szinte lazúros finomsággal árnyalt, organikus helyzetű arcvonások komoly tekintetű, szinte antikos méltóságú szentet állítanak elénk; a fej, a töredékes buszt és a kéz tartása kitűnő bizánci iskolázottságra engedne következtetni. Az itt konzervált állapot azonban nem a festmény tényleges megjelenését, hanem mintegy „munkaközi fázisát" rögzítette. A falképnek al fresco technikával, azaz nedves vakolatra készült részleteivel állunk szemben, s a már megszáradt vakolaton festett, befejező stádium karakteres utolsó vonásai a fehér csúcsfények nagyrészével a későbbi pusztulás áldozatává váltak. Hogy mit jelentett ez a végső alkotói fázis a falképek valóságos megjelenésében, azt az összevetés mutatja egy másik, igen jó állapotban fennmaradt harcos szenttel. Az antik szépségeszményben gyökerező, plasztikusan megfestett fej helyett e szakállas alak arca erős vonásokkal, hangsúlyozottan stilizált részekre tagolódik; a dekoratív igényű vonalrajz, s a fehér fények a hordozói a szent alak merev-eksztatikus képi megjelenésének. Ezek a jellegzetességek a legismertebb feldebrői ábrázolásra, Káin és Ábel áldozati jelenetének alakjaira is jellemzők. Itt kiegészíthetjük megfigyeléseinket a drapéria tanulmányozásával. Káin világos alapszínű tunikája és köpenye jól mutatja azokat a sajátosságokat, amelyek az utóbb bemutatott harcos szent arcának megfestését is jellemezték. A vastag vonalakkal határolt ruharészek, a belső redőket érzékeltető, hangsúlyos