Képzőművészeti emlékek védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1981 Eger, 1981)

Tóth Melinda: A feldebrői falképek

ecsetvonások nagyobb vizuális egységeket alkotnak a drapéria felületén, sommásan utalva a test domborulataira s olykor ellentmondva a tényleges organikus összefüggéseknek. Az áldozó Káin karját betakaró köpenyszárny merev, csőszerű redőkben hullik alá; a ruha anyagszerűsége ugyanolyan kevéssé gondokodtatta meg a festőt, mint a hátteret dekorativan beszövő, a földi nehézkedéssel dacoló, ormótlan virágok. Ez a megfestési mód, a festmény tárgyának ilyen felfogása a feldebrői falképeket egyértelműen az érett roman stílus alkotásaiként állítja elénk. A festmények egy-egy arctípus nagyfokú hasonlósága ellenére nem állnak közelebbi kapcsolatban olyan, XI. század végi bizantinizáló észak-itáliai alkotásokkal, mint a civatei falképek. Ezektől a magyarországi alkotást stílusfejlődésének fokozata választja el, mely a civatei falképek illuzionista hatásokkal rokon, lényegében még preromán felfogásától messzire szakadt. A megfestési mód tekintetében közelebb állnak Feldebrőhoz az olyan alkotások, mint a salzburgi St. Peter templom „Hora tercia"-falképe (XII. sz. 2. negyede-közepe), vagy a pürggi falfestmény (XII. század 3. negyede). E két ausztriai alkotás a tanúsága annak, hogy az Európát érő bizánci hatások az általunk tanulmányozott arctípust mennyire általánossá tették. A regensburgi Allerheiligenkapelle kifestésé e művek kissé távolabbi rokonsági körébe tartozik, és ismétli a feldebrői falkép Itáliában ismeretlen jellegzetességét: a különböző boltozati mezőkön keresztül haladó feliratos szalag. Regensburgban az angyaloktól vezetett szalagok a centrális épület kupolájáig futnak. Szövegük ma már olvashatatlan, de bizonyos, hogy kapcsolatban állt II. Hartvig püspök (1155-1164) személyével, ki a kápolnát saját temetkező templomaként emeltette; a kifestés programjának vezérgondolata az üdvözülés és a mennyek országába jutás volt. A feldebrői falképek bizáncias megjelenésű és elrendezésű alkotások észak-itáliai eredetű elemekkel, s ugyanakkor német területek felé mutató jellemvonásokkal. Ha e széleskörű tájékozottságot a falkép mesterének tulajdonítanánk, a válogatás és önálló stílusformálás olyan képességével ruháznánk fel őt, amilyen a korban nem létezett. Ezen a ponton valóban nehéz kérdéshez érkezünk, mely a falképek eddigi stúdiuma előtt is falként meredezett. A megoldást bizonyára nem a festő személyes adottságaiban és lehetőségeiben kell keresnünk, hanem - legalábbis részben - egy ezidőtájt úgy látszik már meglevő helyi falképfestészeti gyakorlatnak, melyre a feldebrői mester építhetett. Lehetséges, hogy a feldebrői kifestés feltűnően bizáncias eleme ennek a magyarországi falfestészetnek volt egyik fontos összetevője: talán ez a tradicionális stílus jellemezte az altemplom első. még XI. századi kifestését is. A második falképrétegen, melyet itt hosszasabban vizsgálhatunk, többféle irányzatot láttunk tükröződni, alkalmasint annak a gazdagodásnak a jegyében, ami a hazai művészetet a XII. század derekán jellemezte. A feldogozott hatások sokfélesége és stílusérett román fokozata Feldebrőhoz hasonlóan az egykorú magyarországi művészet egy további, jelentős alkotás-csoportját is jellemezte: a pécsi Szent Kereszt oltárét. A feldebrői falképek ilyen sokat árulnak el magukról, saját művészettörténeti jelentőségükről, s ezen túlmenően az épületről és kegyurairól is. E vizsgálatok szükséges alapját a restaurálás eredményei adták meg. A két falképrétegre vonatkozó technikai megfigyelések, és a különböző állapotban fennmaradt részek összevetése fontos támpontot nyújtottak a művészeti értékelés számára is. Mindennek tanulságát abban foglalhatjuk össze, hogy nem lehet elég nagy jelentőséget tulajdonítani azoknak az adatoknak, amelyekkel a falkép restaurátora járul hozzá valamely falképegyüttes és közvetlen környezete ismeretéhez. Kívánatos, hogy a restaurátor írásban is rögzítse megfigyeléseit azok számára, akik a kérdéses falképet már csak helyreállított formájában ismerhetik.