Képzőművészeti emlékek védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1981 Eger, 1981)

Granasztói Györgyné: A művészettörténeti kutatás és a képzőművészeti restaurálás kapcsolata, közös eredményeik

restaurálással, ennek a megállapításnak nagyon örült, mivel a szószék stílusának elemzése alapján olyan területeken kereste az analógiákat, ahol a XVI. és XVII. században általánosan elterjedt, hogy nem festették a fából készült templomi berendezéseket, csak pácolták vagy lakkozták azokat. A szószék plasztikai dísze, a gyümölcsfüzérek, szárnyas kerubfejek, hermapilaszterek, az oszlopon látható maszkok, akantuszlevelek jellegzetes késő reneszánsz-kora barokk ornamentikák, amelyek Európa-szerte elterjedtek, de szószékeken és más templomi berendezéseken ilyen formákkal és ilyen csoportosításban elsősorban az északi és keleti német tartományokban fedezhetők fel (Schleswig-Holstein, Meklenburg-Schwerin, Brandenburg, Szászország). A restaurálás előtt már feltételeztük, hogy az oltár és a szószék nemcsak eltérő korból származik, hanem más területekről is, sőt, hogy esetleg a szószék Nemeskéren már másodlagosan került elhelyezésre. A restaurálás során ez egyértelműen bebizonyosodott. A szószék eredetileg nem oltárhoz, hanem falhoz csatlakozott, négy fülkés oldallapja egységes kosarat alkotott, lépcső csatlakozott a szószékhez, a karfa indítása a restauráláskor szintén előkerült. A szószék oldallapjait akkor választották szét, amikor a nemeskéri templomban az oltárral egybeépítették, tehát 1736-ban. A szószék négy evangélista szobra, valamint a többi díszítőfaragvány olyan művészi színvonalat képviselnek, amelyhez hasonlót a XVII. század első felében a magyarországi emlékanyagban alig találunk. Stílusuk, megformálásuk, minőségük alapján a szószék mesterét a Drezdában és környékén tevékenykedő Walther szobrász család körében kell keresni a XVII. század első harmadában. A restaurátori megfigyelések és a művészettörténeti kutatás alapján közösen határoztuk el, hogy a szószéket eredeti egységében kell felállítani. Elválasztani az oltártól nem lehetett, mert eredeti lépcsőfeljárója nem maradt meg és evvel az oltárral összeépítve a legkorábbi szószék-oltárunkat alkotja. Történeti értéke ilyen értelemben különösen jelentős. A nemeskéri evangélikusok tehát a szószéket valahonnan ajándékba kapták a templomuk építése után. Ez nem elképzelhetetlen, sőt elég általános szokás volt, hogy a vallásüldözés nehéz éveiben a német és északi evangélikus közösségek adományokkal támogatták a magyar evangélikusokat is. Ha figyelembe vesszük a nemeskéri evangélikus lelkészek szoros németországi kapcsolatait, még inkább elfogadhatóvá válik az a feltételezés, hogy Németországból, esetleg Szászországból vagy Brandenburgból egy már használt és lebontott szószéket kaptak a nemeskéri evangélikusok ajándékba. A harmadik típusú kutatási feladathoz sorolnám a harsányi római katolikus templom főoltárának művészettörténeti feldolgozását. Harsány község Északkelet-Magyarországon Miskolctól nem messze, az egri egyházmegyében található. Római katolikus temploma műemlékjellegűként van nyilvántartva. 1976 decemberében a templomban a jobboldali barokk mellékoltár elektromos hiba következtében teljesen leégett. Ez a váratlan és sajnálatos esemény felhívta az Országos Műemléki Felügyelőség szakembereinek a figyelmét az előttük eddig majdnem teljesen ismeretlen templomra és értékes berendezésére. 1977-ben megkezdődött a templom főoltárának a restaurálása. A hatalmas, fából faragott oltár különleges kompozíciója, lendületes és gazdag megformálása első látásra feltűnő volt. A vastag többrétegű átfestések eltorzították a szobrokat, amelyek ezáltal vesztettek plasztikájukból és az egésznek az összhatását a piszkos színek nagyon lerontották. Az oltárasztal mögött a falra erősítve helyezkedik el a monumentális oltárfal. A nagyméretű, faragványokkal díszített, törtíves keretű oltárkép mögött hatalmas rojtszegélyű faragott drapéria függ, amelyet egy-egy, a szentély pillérére támaszkodó angyal von szét. Az oltárkép alsó sarkait egy-egy kiterjesztett szárnyú lebegő angyal tartja. A stipesen, a tabernákulumon, a baldachinon, a képkereten, egyes faragott díszeken, az angyalok testfelületein krétaszerű anyagú alapozáson szürkés-fehéres olajfestés takarta az eredeti felületeket. A hatalmas drapéria vörösesbarna földfestékkel volt átfestve. A kutatás megindulásakor egyetlen támpont állt rendelkezésünkre: a stipesen lévő Barkóczy Ferenc egri püspök címere. Ez bizonyos szempontból megtévesztőnek bizonyult. A História Domus nem tartalmazott semmilyen történeti adatot. A levéltári kutatások során a Canonica Visitatiókból kiderült, hogy a harsányi templomot 1736-ban Vagner József egri kanonok, a papi szeminárium elöljárója építtette és Máriássy Sándor, aki szintén egri kanonok volt, szentelte fel 1738-ban. Az 1746-ból származó egyházlátogatási jegyzőkönyv kiemeli a főoltár szép, aranyozott tabernákulumát és megemlíti a főoltáron lévő Mária születése oltárképet. A restaurálás során a legizgalmasabb eredményeket a tisztítás és az eredeti színezés feltárása hozta. Az eredeti felületek változó állapotban, de mindenütt értékelhetően kerültek elő. A szobrok és a díszítő faragványok magas művészi színvonala ekkor vált igazán érzékelhetővé. Az oltáron a polírozott kréta, a matt és polírozott arany felületek váltogatása rendkívül festői és mozgalmas hatást ad. Az oltárt készítő szobrász igen képzett, a régi faragó hagyományokat ismerő, szinte virtuóz művész. Stílusanalógia alapján jutottam el arra a következtetésre, hogy Hartmann József Sziléziából származó, Kassán letelepedett szobrász műhelyének az alkotása a harsányi főoltár. Hartmann József kassai műhelye a XVIII. század 40-es 50-es éveiben az egész egri egyházmegyét ellátta oltárokkal, szószékekkel, szobrokkal. Az egri egyházmegye egykor természetesen nagyobb volt, mint ma. A történeti Magyarországnak a mai Csehszlovákiában levő területén található Hartmann műveinek többsége, legalábbis ezek voltak az