Képzőművészeti emlékek védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1981 Eger, 1981)

Granasztói Györgyné: A művészettörténeti kutatás és a képzőművészeti restaurálás kapcsolata, közös eredményeik

1975-ben Bodrogolaszi, északkelet-magyarországi kis falu középkori templomának helyreállítása során a toronyba vezető lépcső padozatában képoldallal lefelé szegezve egy fa táblaképet fedeztek fel. A fenyődeszkákból álló, kréta alapon temperával festett táblakép (205 x 154 cm) a Madonnát ölében a kis Jézussal, mellette Szent Erzsébetet a gyermek Keresztelő Szent Jánossal, a kép előterében Szent Jeromost és Szent Ágostont ábrázolja. Az első tisztítások után a festmény alsó részén B. V. monogram került elő. A festményt kompozíciója, szín- és formakezelése, típusai alapján a XVI. századi toszkánai késő reneszánsz, manierista festészet körébe lehetett sorolni. A B. V. monogram veronai festő nevét rejti, akit szülővárosa után Bastiano Veronesenek neveztek, teljes neve azonban Sebatiano Vini (Vino, dal Vino). A felfedezett, a magyarországi emlékanyagban ritkaságnak számító festményt az Esztergomi Keresztény Múzeum restaurátora, Varga Dezső restaurálja. A rendkívül rossz állapotban lévő fatábla konzerválása és megerősítése után került sor az alaposabb tisztításra. Érdekes eredmények születtek. Kiderült, hogy két rétegű festés volt a képen már a XVI. században. Mindkét réteg Vinitől származik, monogramja a legalsó rétegen található. Po#tosan nem lehetett megállapítani, hogy a legalsó réteg ugyanazt ábrázolja-e, mint a látható felület, vagy esetleg csak egy alapozásra került sor. A XVIII. században, minden valószínűség szerint Itáliában javították a képet. A festő szinte minden felületbe belejavított, de olyan finoman és tiszteletben tartva az eredeti festményt, hogy alig lehet észrevenni. Csak ott festett többet, ahol feltehetően igen lekopott az eredeti festékréteg, így az előtérben lévő szentek nagyjából ebből az átfestésből maradtak ránk. A javítást (restaurálást) végző festő nemcsak nagy szakmai tudással rendelkezett, hanem tiszteletben tartotta a kompozíciót, annak minden finom részletét, s ami a legfontosabb, annyira sajátja volt a toszkánai és észak-olasz manierista stílus, hogy csak itt-ott alkalmazott barokkosabb elemeket, így még a két szent alakjában is felfedezhetjük Sebastiano Vini máshol is megfestett típusait. Vini Veronában született, majd Pistoiában élt. Firenzében is megfordult és kapcsolatba került a Vasari köré csoportosuló fiatal manierista festőkkel, akiknek stílusa nagy hatással volt művészetére. Az 1560-as évek elejére datálható, Bodrogolasziban talált festmény jellegzetes alkotása Vininek. A restaurálás során elsősorban a firenzei ^manieristákra annyira jellemző színvilágot sikerült bemutatni. A rózsaszínek, pirosak, kékek különböző tónusai a tisztítás után elég finoman érvényesültek. A festmény alkotójára fény derült. Oeuvre-jébe is elég jól elhelyezhető a festmény. Azonban semmilyen adat nem áll rendelkezésünkre arra vonatkozóan, hogy mikor és hogyan került a kép a kis falusi templomba. Minden bizonnyal 1902 után építették be a toronyba, mert 1901-ben tűz pusztította a torony belsejét, tehát á kép is megsemmisült volna. A Bodrogolasziban felfedezett olasz, manierista táblakép Magyarországon ritkaságnak számít. Ilyen stílusú alkotások csak magángyűjteményekben voltak, s onnan kerültek később a Szépművészeti Múzeumba. Szinte elképzelhetetlen, hogy oltárképként használták Magyarországon, még akkor is, ha tudjuk azt, hogy a bodrogolaszi templom a XVIII. században a pálos rend kegyurasága alá tartozott. A második típusú kutatási feladatra jó példa a nemeskéri evangélikus templom szószék-oltárának restaurálása és művészettörténeti feldolgozása. Nemeskér Nyugat-Magyarországon, Győr-Sopron megyében helyezkedik el. Az evangélikusok a vallásüldözés nehéz éveiben, 1732-ben csak egyszerű templomot építhettek. A templomban szószékoltár áll, amely megfelel az evangélikus vallási liturgiának. A templom helyreállítását 1975-ben kezdték el. A szószék-oltárt is lebontották és az OMF faszobrász-restaurátor műtermébe szállították. A nemeskéri evangélikus egyházközség történetét Payr Sándor történész már 1932-ben feldolgozta, felhasználva az elérhető összes levéltári és irodalmi forrásokat, mégsem talált semmilyen adatot a szószék-oltárra. S így annak története ismeretlen volt továbbra is. Megtekintés után annyit meg lehetett állapítani, hogy a szószék gazdagabb kialakítású, mint a hozzátartozó oltár. . A restaurálás megkezdése után hamarosan érdekes adatok kerültek napvilágra. Az oltár szétszedett retabulumának egyik deszkáján a takart felületen három ceruzával írt név került elő (Jon. Conrad Nürnberg, Daniel Mittendorf és Andreas Bader), és egy 1736-os évszám. A három német név közül csak az egyikről lehetett megállapítani, hogy azonos egy soproni asztalosmesterrel Az egyszerű oltár sima oltárfalból áll, rajta az Utolsó Vacsorát ábrázoló festmény, amelynek két oldalán egy-egy sima törzsű oszlop helyezkedik el. A kép alatt és felett feliratos tábla látható. Stílusa alapján a XVIII. század első felére tehető, s az előkerült 1736-os évszám is ezt támasztja alá. A restaurálás során sikerült feltárni a fehérre átfestett oltár eredeti^zínezését. Az oltárfal rózsaszín, az oszlopok és a predella kék márványozású volt. Erről a márványozott festésről számolnak be 1813-tól az egyházlátogatási jegyzőkönyvek. A márványozásnál alkalmazott kék színről a vegyészeti vizsgálatok megállapították, hogy az berlini kék, amely csak 1725-ben került kereskedelmi forgalomba. A vegyészeti vizsgálat a fehér színre is kiterjedt. Kiderült, hogy csak 1870 után kerülhetett az oltárra, mert előbb nem használták. A szószéket is fehérre festették, ez azonban korábbi, mint az oltár fehér átfestése, nem is azzal a festékkel készült. A szószék gipszes fehér festése nyilvánvalóan akkor készült, amikor összeépítették az oltárral és ez utóbbit márványozták. A szószék azonban ezt a festést megelőzően festetlen volt, a fa természetes színében hagyták. A szúlyukakba bepréselt fehér festékek is ezt támasztották alá. A művészettörténeti kutatás párhuzamosan haladva a