A magyar műemlékvédelem sajátos vonásai (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1980 Eger, 1980)

Dr. Császár László: A magyar műemlékvédelem fejlődésének sajátosságai

Azonosulva tehát a kor szellemével, olyan helyreállításokat említhetünk ez időkből, mint a korai román pécsi székesegyház, amelyet statikai okokból még a múlt század első évtizedeiben restauráltak gotizáló külső architektúra felhasználásával. A románkori boltozatok oldalnyomásának szerkezeti hatása egy félévszázaddal később újra felvetik a megerősítés — helyreállítás — szükségességét, amely munkára a terveket 1882-ben készítette el Friedrich Schmidt, a híres bécsi restaurátor. A munkák még az évben meg is indulnak — a templom majdnem teljes lebontásával. Az épületből csupán az altemplom és a tornyok alsó része maradt meg, valamint az olasz-román keresztház nélküli háromhajós rendszer. A ma is látható, rajzasztalon született neoromán építészeti alkotás - noha maradtak meg azért belőle művészettörténetileg nagy értékű eredeti faragványok — ma már inkább emlékműve az 1009-ben alapított püspökség ősi bazilikjának. Talán nem is kell mondanom, hogy más hasonló, e korban konzervált emlékünkkel együtt így is magas fokú történeti műemléki értékként tartjuk számon. Az ehhez hasonló más helyreállítások sorából olyanokat emelhetek ki — korlátozva a terjedelem lehetőségei által — mint a budavári Nagyboldogasszony, népszerű nevén Mátyás templom, amelyet Schulek Frigyes restaurált 1874 és 1896 között. A XIII. századi észak-francia koragótika ez alkotását a XIV. században átalakították. Schulek a helyreállítás során a XIII. századi állapotokat törekedett visszaadni és valóban hatásos, saját ihletésű toronnyal koronázta meg az alkotást, befoglalva a Halászbástya neoromán díszletei közé. Dyen és hasonló elvek szerint helyreállított műemlékeink közül említsük meg a kassai székesegyházat, a jáki templomot, a vajdahunyadi várat, amelyek egy tudomány és művészi hivatás korai szakaszát illusztrálják. Időközben a szakmai közvélemény egyre bizonytalanabbá vált az önkényes újjáépítésekkel szemben. Möller István volt az első szakember, aki, mint a vajdahunyadi vár munkáinak egyik későbbi vezetője, közvetlenül érzékeltette a stílszerű helyreállítás egy-két riasztó vonását. Ezért a koragótikus zsámbéki egykori premontrei monostor templom romjainak restaurálásánál 1896-ban — Európa-szerte is a legkorábbiak között — gyökeresen új módszert választott. Ennek során romos állapotban tartotta meg a művet, kiegészítései csupán a megnyugtató állagbiztosításra szolgáltak és gondja volt arra, hogy ezek egyértelműen megkülönböztethetők legyenek az eredetiektől. Möller egyéb munkáinál is hasonló elvek szerint járt el és ezzel már igen korán rálépett a mai korszerű — a történelmi hitelességet a legmesszebbmenőkig tiszteletben tartó - módszerek útjára, így téve lehetővé a magyar műemlékvédelemnek a két világháború közé eső legpéldamutatóbb munkája számára a metodikai alapvetést. E nemzetközileg is elismert munka az esztergomi XII. századi királyi palota feltárása és hiteles bemutatása volt. A magyar államiságnak ez első székhelyét történelmi jelentőségének fontossága szerint védték meg a pusztulástól Gerevich Tibornak, a Műemlékek Országos Bizottsága elnökének vezetésével 1934-38. között. Az építészi feladatok fő részét Lux Kálmán és fia, Géza látta el. A rekonstrukció az ásatások során fellelt nagymennyiségű fragmentum összerakására fektette a fő súlyt, amelynek segítségével sikerült feltámasztani az egykori várkápolnát és a palota néhány helyiségét is. Ahol eredeti épületanyag a helyreállítás során nem állt rendelkezésre, ott erre a célra készült eltérő méretű téglával történt a korrekt pótlás. Műemlékvédelmünk fejlődésének egyik legfontosabb sajátosságára mutattunk rá akkor, midőn nem kis büszekeséggel mondhatjuk: a zsámbéki és az esztergomi helyreállítások már igen korán azokat az elveket alkalmazták, amelyeket az egységes szemlélet kedvéért a Velencei Carta kodifikál és amely szerint a nemzetek restaurátorai ma dolgoznak. E módszerek így váltak mondhatni világszerte kultúrnormákká. Mai hazai feladataink is ezeket tükrözik, hacsak Sopron történelmi múltú belvárosának, a budai középkori palotának és lakónegyednek, vagy éppen e vendéglátó város számos műemlékének helyreállításáról, de ezen túlmenően a történelmi városszövet megóvásáról beszélünk. Mint azonban előadásom elején említettem, a magyar műemlékvédelem fejlődésének másfajta — nemcsak a konkrét, operatív feladatok megoldására szorítkozó — sajátosságai is vannak. Ahhoz, hogy a műemléki értékek elláthassák feladatukat a társadalmi kultúráiódásban és alakítsák az emberi tudatot, gondoskodni kell hatékonyságukról és demokratizmusukról. Mindenekelőtt meg kellett teremteni a szervezeti alapokat a célok ellátásához. Mint erről már szó volt, a műemlékek Országos Bizottsága 1949-ig állt fenn. Ezután a műemlékügy nem mindig szerencsés szervezeti kísérletek után 1957-ben kapta meg azokat a megnyugtató kereteket, amelyek között — bizonyos természetes továbbfejlesztés és korrekciók mellett — Országos Műemléki Felügyelőség néven ma is dolgozik. Tevékenységének alapjait átgondolt jogszabályok teszik lehetővé, amelyek leglényegesebb mozzanatai a műemléki objektumok klasszifikációjával, a szükséges hatósági eljárások szabályozásával, az intézmény jogállásával foglalkoznak. Magyrországon háromféle értékrend rögzített egyedi épületek esetében: legértékesebbek a műemlékek, majd a műemlékjellegűek, a városképi jelentőségűek szerepe pedig nevükben benne van.