Népi Építészeti Emlékeink Védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1979 Eger, 1979)

Dr. Román András: Az ICOMOS a népi műemlékekért

örömmel tölt el, hogy a kérdésfelvetést a szakmai közvélemény nagy érdeklődéssel fogadta. 1978-ban Plovdivban megalakult az ICOMOS Nemzetközi Népi Építészeti Bizottsága, s ennek elnöke, a bolgár Rachel Angelova azonnal állást is foglalt a kérdésben. Az ő, és az én korábbi fejtegetéseimhez azóta többen is hozzászóltak. Kommentár vagy további vita nélkül most ezekből idézek. Angelova professzor szerint a népi építészeti alkotásokat három tényező határozza meg: az építés ideje és helye (ez egy), — az épület felhasználója —, valamint létrehozója.,>Amikor a népi építészetben az építési időről beszélünk, nehezen mehetünk vissza a múltba 200—250 évnél hosszabb időre. Ami a népi építészetnek azon emlékeit illeti, amelyeknek életkora 250 évnél több, ezeket joggal kapcsolhatjuk a rérészeti kutatás tárgyaihoz, amelyek már egyéb védelmi és tudományos elveknek vannak alávetve". — mondja Angelova. Gondolatmenete szerint a népi építészet nem korlátozódik falura. „A néptömegek városokban is laktak, sőt, ők képezték a városi lakosság alapelemét. Következésképpen tehát azok az épületek, amelyeket ezek részére építettek, ugyancsak a népi építészet körébe tartoznak." S minthogy Bulgáriában a polgárság csak a XIX. század második felében alakul ki, - „A népi építészet épületeinek tekintjük azokat a korábbi, bölcsen szerkesztett, gazdagon díszített házakat, amiket részben az akkor már ügyes városi lakosság épített. Ilyenek vannak Plovdivban, Koprivscsicában és másutt. Talán túlzunk, de véleményünk szerint ezek az épületek is a bolgár reneszánsz népi építészetéhez tartoznak, annak magasabb fokát képviselve, de nem kevésbé számítanak számunkra a népművészet példáiként is, azokhoz, amiket a falusi vagy városi népesség nagy tömegeinek építettek". — fejti ki Angelova professzor. Az angol Eric Mercer más oldalról közelit. Az a premisszája, hogy a hagyományosság, a tájjelleg, a méret, az egyszerűség vagy díszítettség, a funkcióból eredő forma alapján nem lehet megnyugtató válaszhoz jutni, a mondanivalóját így foglalja össze: „A népi építészetet nem lehet építészeti kritériumokkal meghatározni; ez szociológiai és nem építészeti kategória. Hadd idézzem szerénytelenül saját szavaimat az angol népi házakról, melyek egy olyan típushoz tartoznak, ami adott területen és adott időn belül szokásos. Ebből következik, hogy egy épületfajta egy időben lehet népi az egyik területen és nem-népi egy másikon és az idő folyamán minden területen nem-népiből népivé változhat. Más szóval: egyetlen épület sem népi vagy nem népi a saját kvalitásai alapján, hanem olyan tulajdonságai szerint az, melyeket sok más épülettel oszt meg és a népi épületek meghatározása nagymértékben azok viszonylagos számával függ össze." Haluk Sezgn, az isztambuli egyetem professzora viszont — éppen ellenkezőleg — kritériumokat fogalmaz meg. Szerinte az tartozik a népi építészet körébe, ahol: „Nem ismeretes a tervezés és megrajzolás módszere, hanem a célszerűség és a szerkezetek anyagai határozzák meg a formát. Fogalmazhatjuk ezt az elméleti és esztétikai követelmények hiányában is; A szerkezetek és a technológia lehet változó, de az építési anyagok mindig természetesek; A környezettel és az éghajlattal teljes az összhang; Más egységeket és tárgyakat respektálnak; Az épület alkalmas arra, hogy toldalékkal vagy bővítménnyel megnövelhető legyen; Egyszerű, tiszta és könnyen érthető a szerkezete; Nem kreálnak minden egyes épületnek esztétikai minőséget, hanem az hagyományos, nemzedékről nemzedékre száll; Hagyományos műszaki szerkesztőkönyvet használnak." Panu Kaila finn építész, aki Szombathelyen magyarul tartotta meg érdekes előadását, mérnöki egzaktsággal külön-külön elemzi a különböző épületfajtákat: várakat és erődöket, templomokat, udvarházakat, városi lakóházakat, falusi házakat, munkáslakóházakat, ipari- és középületeket; mi lehet közülük népi építészet és mi nem. Mindez összegezéseként odajut, hogy Finnországban a népi építészet a falusi paraszti társadalomhoz kötött, tehát a falusi lakóházak, gazdasági épületek és templomok sorolhatók ide. Egyben azt is leszögezi, hogy népi és nemzeti építészet nem egy és ugyanazon fogalmak. Állástfoglalt a kérdésben mai kitűnő előadónk, Nikosz Moutsopoulos professzor is. A görög építészetről adott részletes elemzését a klasszikus kortól napjainkig vezeti végég. Minden eddigi véleménnyel szemben ő a kérdés lényegét a hagyományosságban látja, s ezért a korábban használt vernaculaire, populaire, rurale stb. jelzők helyett a traditionnelle-t használja és definiálja. Mindezek ismeretében saját védelményem — s sokak másoké — lényegében nem változott. Azt gondolom, hogy megfogalmazási kísérletünkön nemigen kell változtatni, legalábbis magyar vonatkozásban nem. Hogy azonban az eltérő bolgár, angol, török, finn és görög vagy akár francia, német, orosz vagy arab társadalmi fejlődés az építészetben hogyan hozható közös definíció alá, az nagyon kétséges. Valószínű, hogy sehogy. Hazai ICOMOS szakbizottságunk a gyakorlati, elméleti munkát folytatni akarja. A gyakorlati munka célja világos, de az elméleti se öncél: a népi műemlékek fogalommeghatározása egy sor felismeréshez vezethet. Befejezésül itt most csak kettőről kívánok szólni, olyanokról, ami a mai magyar társadalommal összefüggő kérdés. Az egyik azzal kapcsolatos, hogy a műemlékké válás folyamata nem lezárt. Amíg építészet van, addig mindig születnek új műemlékek. Frank Lloyd Wright, Le Corbusier, Alvar Aalto legjobb alkotásait éppúgy műemléknek tekinti ma már mindenki, mint Magyarországon Lajta Béláét, Molnár Farkasét, Kozma Lajosét Bizonyára műemléki együttes lesz egykor Brasilia, a római EUR, vagy Magyarországon Salgótarján városközpontja. „A ma építészete a holnap műemlékei" - ez a jelszó nem frázis. Egyetlen kivétel - legalábbis Magyarországon - a népi építészet köre. Élő népi építészet ma már nincs Magyarországon. Nincs társadalmi értelemben és nincs művészi értelemben sem.