Népi Építészeti Emlékeink Védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1979 Eger, 1979)

Dr. Román András: Az ICOMOS a népi műemlékekért

A műemlékek nagy családján belül egyetlen műemlékfajtáról sincs annyi vita, mint a népi műemlékekről. Nem véletlen ez, hanem két okra vezethető vissza, egyrészt a népi műemlékek védelmének késői kialakulása, másrészt arra, hogy a paraszti kultúra építészeti emlékei sok jelentős vonásban különböznek a többi műemléktől. Amikor a XIX. században a műemlékvédelem kinőtte a régészet kereteit és önálló tudományos-műszaki tevékenységgé fejlődött, még fel sem merült, hogy egy parasztház is éppúgy műemlék lehet, mint mondjuk egy templom vagy rom. Érthető, hogy így volt: az urbanizálódás még nem érintette meg a falvakat, azok képe Európa-szerte még érintetlen volt, megszámlálhatatlanul álltak, sőt épültek a hagyományos formájú parasztházak. A műemlékvédelem ekkor még nem jutott el oda, hogy ne csak a régiséget, ne csak az esztétikumot, ne csak a ritkaságot lássa érdemesnek a védelemre, hanem a történeti dokumentum jelleget is. A milliónyi parasztház az akkori valóság mindennapjához tartozott, a műemlékvédelem legjobbjai se gondoltak rá, hogy ezeket is védeni kellene. Ahogy a műemlékvédelem alapjait Schliemann, Evans, Magyarországon Henszlmann ásatásai vetették meg, a népi műemlékek is először csak néprajzi érdeklődést váltottak ki. Haselius Skanzenje a muzeológiának klasszikus alkotása, nem a műemlékvédelemé. Per analogiam: az 1896-os budapesti milliniumi kiállítás néprajzi faluja is tisztán múzeumi vállalkozás volt, a néprajzos Jankó János érdeme. Magyarországon a két világháború közötti időszakban az egyre erősödő fasizmussal szemben részben politikai állásfoglalásnak is minősült a paraszti kultúra felkarolása, védelmére. A magyar néprajztudomány nagyarányú kibontakozásának időszaka volt ez, ekkor jelent meg Győrffi István, Bátky Zsigmond, Visky Károly alapvető munkája a magyarság tárgyi néprajzáról, ekkor kezdték szorgalmazni a népi irók, az etnográfusok legjobbjai, hogy legyen nekünk is skanzenünk, s ehhez csatlakoztak az építészek is. Mindez nem lépte túl a néprajz határait. A népi építészet még nem képezte a műemlékvédelem tárgyát, pedig az ekkor már világszínvonalú tettekkel hívta fel magára a figyelmet (Esztergom). A helyzet Magyarországon — és lényegében a legtöbb országban is - a második világháború után változott meg. A második ipari forradalom velejárójaként a hagyományos falukép a legtöbb országban akkorra már megváltozott, ami tegnap még élő volt, lassan múltbeli kategóriává vált. Új, teljesebb megközelítésből merült föl a műemlék fogaimais. Hazánkban az elsők között, már 1949-ben törvény határozta meg, hogy egy épület néprajzi okból is lehet méltó a műemléki védelemre. Nemzetközi szinten az 1964 évi Velencei Karta volt az, amely első ízben sorolta a műemlékek közé a népi műemlékeket. ,,A műemlék fogalmán olyan önálló építészeti alkotásokat és városi vagy falusi együtteseket értünk, amelyek valamely sajátos kultúrának, jelentős fejlődésnek, vagy történelmi eseménynek tanúi. A műemlék fogalma nemcsak a nagy alkotásokra terjed ki, hanem azokra a szerény művekre is, amelyek az idők folyamán kulturális jelentőségre tettek szert" mondja a Karta. Az egyenlőtlen fejlődésből ered az, hogy a népi műemlékek védelmének elméleti kérdései sokkal később kerültek napirendre, mint azoké, amelyek - jobb szó hijján - a „grand art" körébe tartoznak. Éppen ezért nagyjelentőségűek azok a tanácskozások, amelyeket 1971 óta az ICOMOS égisze alatt lebonyolítottak. 1971-ben csehszlovák barátaink a Tátrában, a Csorba-tónál hívták össze első ízben a népi műemlékek védelmének szakembereit. A tanácskozáson — amely néhány nap múlva Brnoban fejeződött be — főleg a körül folyt a vita: helyszínen kell-e, lehet-e megvédeni a népi építészet emlékeit vagy inkább skanzenbe kell vinni őket. 1973-ban Szalonikiben az urbanizáció következtében elnéptelenedő falvak, az így gazdátlanná váló parasztházak és porták sorsát tárgyalták meg. 1975-ben Plovdivban a téma a népi műemlékek új hasznosítása volt. 1977-ben a sort mi magyarok folytattuk, s a Budapesten megkezdett, Szombathelyen befejezettt konferenciánkon főleg a népi műemléki együttesekről esett szó. Ezzel egyidejűleg nemzeti keretek között is mozgásba lendűlt az ICOMOS-munka a népi műemlékekért. Még a bmoi ajánlás nyomására az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága megalakította népi építészeti szakbizottságát, ami már hét éve folyamatosan tevékenykedik. Végiglátogattuk Heves, Vas, Baranya, Győr-Sopron, Somogy, Csongrád és Békés megyék népi műemlékeit; tanácsaink, észrevételeink konkrét eredményeket szültek, hozzájárultak a helyi kezdeményezések megvalósításához, az ICOMOS társadalmi segítsége, szava mentette meg a szennai skanzent a támadásoktól, nélkülünk a munkák alighanem el se indulhattak volna. A mi látogatásunk adta az érvet a tápi műemléki együttes helyreállításának megkezdéséhez, a mi kezdeményezésünk nyomán bonyolították le a hollókői és