Népi Építészeti Emlékeink Védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1979 Eger, 1979)

Dr. Román András: Az ICOMOS a népi műemlékekért

a hódmezővásárhelyi tervpályázatot. Vas megyében Cákon és Szalafőn éppúgy volt szerepünk a védelem meggyorsulásában, mint Baranyában és Hevesben. Álszerénység lenne, ha elhallgatnám, hogy az ICOMOS hasonló aktivitása külföldön sehol sem ismeretes. E szerteágazó és széleskörű munka ellenére a népi műemlékek védelmének gyakorlata, méginkább elmélete, ma sem egységes. Hadd említsek jellemző példát. A történeti környezetben való új építkezések elméleti kérdéseit — nem népi műemlékekről, hanem általában - az ICOMOS III. kongresszusának kollokviuma 1972-ben világosan tisztázta. ,,...a mai építészet használja fel a mai anyagokat és technológiákat, így szerencsésen illeszkedhet a régi keretek közé anélkül, hogy sértené azok szerkezeti, illetőleg esztétikai értékét, többek között vegye figyelembe a tömegek, a méretek, az esztétikum szempontjait. A történelmi értékű épületek és együttesek hitelességét alapkövetelményként kell tekinteni. El kell kerülni minden hamisítást, ami csak lerontaná művészeti és történelmi értékűket" - mondja a kollokvium ide vonatkozó határozata. 1975-ben Plovdivban a magyar delegáció nevében felvetettem, vajon adaptálhatók-e ugyanezen elvek a hagyományos, de falusi környezetben való új építkezésre is? Véleményünk az volt, hogy e tekintetben nincs különbség urbánus és falusi környezet között, ami igaz a történeti városokban, az igaz a történelmi falvakban is. A kollokvium véleménye azonban megoszlott a kérdésben és az ajánlás sem foglalt állást egyik nézet mellett sem, hanem így fogalmazott: „Figyelembe véve, hogy sok esetben egy népi együttes megőrzésekor ki kell zárni minden új építményt, ami feltételezhetően megzavarná a harmóniát, evvel szemben bizonyos körülmények között elkerülhetetlen lehet, hogy új épületeket iktassunk be, — javasolják, hogy ebben az esetben tartsák tiszteletben a természeti környezetet és a meglévő épületek mértékét és jellegét." A budapesti ajánlással szemben ez esetben, a falusi környezetre való tekintettel, egyrészt technológiákról, másrészt hitelességről vagy hamisításról nem esett szó. Nincs tudomásom arról, hogy azóta történt volna kísérlet e — szerintünk — nagyon fontos elméleti kérdés tisztázására, a meglehetősen sokrétű nemzetközi gyakorlat egységes mederbe terelésére. A legnagyobb zavar azonban mégis akörül az alapvető kérdés körül van, mit is tartunk egyáltalán népi műemléknek. Hosszú idő óta formálódik Magyarországon az egységes álláspont, s talán ma sem alakult ki teljesen. A népi műemlékek egyik nagytekintélyű kutatójának véleménye szerint ilyen fogalom voltaképpen nincs is, inkább néprajzi jelentőségű műemlékekről kellene beszélni. Vannak olyanok, akik a mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos minden építészeti emléket népi műemléknek tekintenek. Ebből a meggondolásból sorolták ide a jellegzetesen nagyüzemi termeléshez kapcsolódó, népi építészeti alkotásnak — szerintem - nem számítható szántódpusztai majoregyüttest, a keszthelyi Georgikon mezőgazdasági főiskola épületeit, vagy a monostorpályi tubusmagtárakat. Nagy a bizonytalanság a népi eredetű egyházi emlékek tekintetében is. A hivatalos nyilvántartás szerint a szamostatárfalvi szép kis gótikus templom népi műemlék, a csempeszkopácsi vagy egregyi románkori templom azonban nem. Ki tudja megmondani, vájjon miért,? Csak nem az az ismérv, hogy Szamostatárfalván önálló harangláb is áll a templom mellett? De akkor népi műemlék a nyírbátori református templom is, mert annak is van haranglába, vagy nem népi műemlék maga a harangláb sem, mert olyan nagy? Ha egy országon belül ilyen ellentétesek a vélemények, nem csodálható, hogy nemzetközileg sincs egységes vélemény, de még egységes szóhasználat sem. Nálunk, Magyarországon polgárjogot nyert a „népi építészet" kifejezés, a világnyelvekben azonban több, eltérő szó is él. A francia — hajói tudom — „architectura populaire"-t mond, de él az „architektúra rerale" is. Az angolban talán a „rural architecture" a leginkább használatos, de a ,,

people's architekture" is. Érdekes, hogy míg „folk music", mint kifejezés létezik, „folk architekture" — tudomásom szerint — nem. Oroszul „narodnoje zodcsesztvo"-nak mondják ezt a fogalmat, s a németben is talán leginkább a „Volksarchitektur" járja. Mindezen túl pedig a plovdivi konferencia óta mind általánosabb körben terjed az ,,

architecture vernaculaire", ,,

vernacular architecture" kifejezés is. Bolgár barátaink így neveztek a XIX. századi polgár reneszánsz nemzeti újjáéledésének építészeti emlékeit. A pompás és gazdag — s tegyük hozzá: példamutatóan helyreállított és hasznosított — plovdivi, neszebari, arbanasszi kereskedőházak láttán azonban felmerülhet az a kérdés, hogy az „architecture vernaculaire" megfelelője magyarul inkább a „honi-, hazai építészet" németül a ,,

Heimatsarchitectur" lenne, ez pedig talán nem teljesen szinonim a népi építészettel, az „architecture populaire", a „people's architecture", a ,,narodnoje zodcsesztvo" fogalmával. E kétségek hatására kezdtünk hozzá Magyarországon ahhoz, hogy saját magunk számára, magyar használatra, anélkül, hogy véleményünket exportálni akarnánk, tisztázzuk a népi műemlékek körét. Ezért is döntött úgy az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága, hogy ezt a kérdést referátum formájában terjesszem az 1977-es konferencia elé. Legyen szabad most ebből idézni. A legutóbbi években nálunk terjedő felfogás szerint a kérdés megoldását a társadalmi munkamegosztás oldaláról elemezve lehet megtalálni. Ez a gondolatsor abból indul ki, hogy az építészetben — az osztálytársadalmak kialakulása óta - erős a munkamegosztás. A ma ismert fogalmak: építtető, tervező, kivitelező, évezredek óta élnek. A triászból az építtetőé a meghatározó szerep, ő dönti el, mi épüljön, mekkora legyen és mennyibe kerülhet az