Népi Építészeti Emlékeink Védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1979 Eger, 1979)

Dr. Barcza Géza: A népi műemléki állomány elemzése és helyszíni megmentésének rendszere - Mendele Ferenc: Népi műemléki jelentőségű területek – Népi építészeti együttesek

Hazánk történeti múltjának jellegzetes pótolhatatlan emlékei között - az ország gazdasági - társadalmi és kulturális fejlődésének tárgyi bizonyítékaként - megtaláljuk a néprajzi szempontból kiemelkedő jelentőségű építményeket. A magyar nép építészetének, művészetének ezeket a jellegzetes alkotásait, a letűnt korok paraszti, falusi életformájának élő és hiteles dokumentumait műemléki védelemben részesítjük. A népi építészeti emlékek védelme — mint tervszerű és tudatos műemlékvédelmi tevékenység - a terület viszonylag későn kialakult ága és hosszú ideig egyik legelhanyagoltabb területe volt. Jellemzésül megemlítem, hogy az 1953-ban a Népművelési Minisztérium Múzeumi Főosztálya által kézirat gyanánt megjelentetett Műemlékjegyzékben a 2300 védett építmény között mindössze 25 népi és ipari épület és egy népi jellegű építészeti együttes található. A népi építészet jeles emlékei ebben az időben csak véletlenszerűen, vagy a kutatást végző érdeklődési körétől függően kerültek védelem alá, illetve csupán a már akkor is közismert, publikált népi emlékek nyertek védelmet. Az 1953-ban kiadott Műemlékjegyzék adataiból az is kitűnik, hogy ezeknek az épületeknek a minősítési, értékelési rendszere nem alakult ki. Ilyen minősítések találhatók: „földszintes népies lakóház", „földszintes lakóház oszlopos tornáccal", „lakóház egyszerű, XVIII. század vége", másutt „földszintes, deszkaormos, nádtetős, oszlopos, tornácos lakóház 1850. táján épült népi műemlék" megjelölés szerepelt. Érthető, hogy ebben az időben az elsődleges feladat a kutatás megindítása volt. A Magyar Építőművész Szövetség által 1952-ben elindított gyűjtési, kutatási akció, s azt követően a műemléki és városképi vizsgálatok és a megyei topográfiai feldolgozások jelentős részeredményeket hoztak. 1958-ban az Építésügyi Minisztérium az egész országra kiterjedő tervszerű kutatási munkát indított be a legjobb szakemberek bevonásával. A helyszíni vizsgálatra előre kidolgozott metodika alapján került sor. Évenként átlagosan 200-300 település vizsgálata történt meg, és gyakorlatilag 1971-ben az ország egész területének vizsgálata befejeződött. Az OMF gyűjteményeiben 3207 település falukutatási dokumentációja található. Az ezt követő években folyó kutatások során a vizsgálati egyenetlenségeket kíséreltük meg korrigálni visszatérve a már egyszer felülvizsgált területekre, illetőleg újabb, eddig nem vizsgált témákat - tanyakutatás, szőlőhegy-kutatás, mezővárosok népi építészeti anyaga — vontunk vizsgálat alá. Az 1960-ban kiadott első hivatalos Műemlékjegyzékben a 10785 védett építmény között már közel 1000 népi épület található. 1966-ra a védett népi épületek száma 1510-re emelkedett. Az Országos Műemléki Felügyelőség 1957-ben történt megalakulását követően - különösen 1961-től - tervszerű munka indult meg az értékes népi emlékanyag megmentésére. Zömében az OMF Népi Csoportja által készített tervdokumentációk alapján az OMF Építésvezetőségei kivitelezésében sok népi épület helyreállítására került sor. Ilyen módon 1961-1970 között helyreállítottunk 55 népi épületet. Ez a helyreállítási tevékenység azonban jelentős száma ellenére is csak a védett népi épületek kis töredékét érintette, de nem oldhatta meg a népi műemlékek védelmének generális problémáját. I. A népi műemlékek megmentésének koncepciója A falvainkban robbanásszerűen bekövetkezett és rohamossá vált örvendetes fejlődés ebben az időben pusztulással fenyegette védett népi épületeinket, melyek zömükben a megnövekedett mai igények kielégítésére sem voltak alkalmasak. A népi műemlékek megmentésére, hatásos védelmére egybehangolt következetes intézkedésekre volt szükség. Ennek egyik állomásaként tartjuk nyilván a Néprajzi Múzeummal történt megállapodásunkat. E szerint a népi műemlékek megmentésének különböző útjai lehetnek, de csak egységes koncepció érvényesíthető. Alapvető szempont az, hogy amit a helyszínen meg lehet menteni, annak fenntartását ott kell biztosítani, s a helyszínen fenn nem tartható épületek közül kell minél többet a szabadtéri néprajzi gyűjteményekbe betelepíteni.