A műemlék és környezete (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1978 Eger, 1978)

Dr. Tilinger István: A magyar műemlékvédelem jellegzetességei

Nem a kisszámú lelkes szakember-gárdán múlott - amelynek tagjai közül többeket ma is örömmel üdvözölhetünk az ügy munkásai között - hogy a törekvések szemléleti és anyagi beilleszkedése a társadalom kereteibe kevéssé hatékony és összességében kevéssé számottevő eredményeket hozott. Azösszehasonlitás mai műemléki gyakorlatunk elvi és operativ törekvéseivel - az azóta eltelt időből adódó törvényszerű fejlődést is beszámitva - a szocialista társadalom mellett szóló legigazabb érvek egyike. Mert - az előző félmondat érteimében - voltak más tényezők is, amelyek a műemlékvédelem fontosságát, fejlődését Európasszerte aláhúzták, s ezek között nagy súllyal szerepel a második világháború. A romba döntött városok és történelmi épületek a háború után sebként borították a sokat szenvedett országok arculatát. E kkor érződött igazán, hogy az emberi közösségek élet- és biztonságérzete mennyire ráépül a múltra, a társadalom fája mennyi gyökérrel kötődik ehhez a talajhoz. Igy azután előtérbe került a lerombolt-sérült építészeti értékek visszaépítésének törekvése szerte Európában. A változatok és irányok jó alapot szolgáltattak az elméleti és gyakorlati módszerek kimunkálására. A hitleri légiháboru első áldozatai között szereplő Coventry a réginek és újnak sajátos érdekes ötvözetével építette fel többek között középkori székesegyházát. A varsói óváros rekonstrukciójánál az érzelem és hazaszeretet - karöltve a tudományos módszerekkel - lenyűgöző eredményeket produkált. Leningrád és Moszkva - noha az ellenség nem tette be lábát falaik közé - igen nagy feladatokkal találta szemben magát a háború után. A magyar műemléki szakemberek is hatalmas munka előtt álltak 1945-ben. EIsősorban az ország fővárosának jutott ki a pusztításokból, s ott is a történelmi Várnegyed szenvedett igen sokat. Ez felvetette a hiteles kiépítés, a régi, előkerült maradványok műemléki bemutatásának, az uj és régi egymásmellettiségének a kérdését is. Mint emiitettem, az 1949-ben kiadott törvényerejű rendelet uj alapokra állította a magyar műemlékvédelmet. Ennek lehetőségét a felszabadulás teremtette meg, a társadalom és intézményrendszere gyökeres átalakításával. Ez a műemléki jogszabály már tükrözi mindazokat az elveket, amelyeket a szocialista állam magáénak vall a tudomány és kultúra demokratizálása, a kulturkincsek védelme, a közösség szellemi és anyagi igényének kielégítése terén. Jellegzetességee a magyar műemlékvédelemnek az ország kultúrpolitikájában elfoglalt szerepe? Igen, ez legfontosabb vonásait jelenti. Részletezve kissé a fenti kérdést, helyesen vélekedünk, ha azt mondjuk, hogy a műemlékek fenntartásának végső célja az a szerepe, amelyeta magasrendüen müveit embertípus kialakításánál betöltenek. Hogy e funkciója hatékonyan működhessen, mindenki számára elérhetővé kell tenni, s gondoskodni kell arról, hogy jelentéstartalmuk érvényesüljön az emberek tudatában. Ez utóbbinak két feltétele van: a történelmi emlék és a szemlélő egyaránt alkalmas legyen a befogadásra: az objektum oldaláról esztétikai, a szemlélő oldalárő alapműveltség-beli feltételek vannak. Ez alapelveken belül több olyan jellegzetessége van a magyar műemlékvédelemnek még az eszmei síkon maradva, amelyről egy pár gondolatot szeretnék megemlíteni. Sző esett már a tulajdonviszonyok változott szerepéről. Ez nemcsak a társadalom számára való elérhetőséget, a megtekintést jelenti, hanem a tervszerű gazdálkodás lehetőségét is, amely biztosítja az esetlegességekés a véletlen maximális kiküszöbölését, az átfogóbb, nagyobb áttekintés előnyeit az operatív munkában.