A műemlékhelyreállítás gyakorlata( Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1977 Eger, 1977)
Havassy Pál: Műemlékek korrózióvédelmének gyakorlati kérdései
A biológia i kártevők, baktériumok, algák, mohák kártevéséről egyes szakemberek eltérően vé lékednek. Az utóbbi idők egyre gyorsuló ütemű kőpusztulásaiban a légszennyezettségnek mindenesetre döntő szerepe van. "A karbonátos kötésű köveket elsősorban a levegőben levő kéngáz kárositja, amely a csapadékkal higitott savak formájában jut a kőfelületre. Ott a kalciumkarbonátot könnyebben oldódó szulfáttá alakitja (gipsz). Ez a folyamat térfogatnövekedéssel jár; a kő kötőanyaga lassanként fogy. A további nedvesség hatására ugyanis az oldható sók a kő külső felülete felé vándorolnak, ahol a kristályosodásból keletkező nyomás a fagy hatásához hasonló módon roncsolja a kőanyagszerkezetét. A málló, pusztuló része ken még több nedvesség jut a kő belsejébe, a kő tönkremenetelének üteme fokozódik. "Idézem a megállapítást Vináry Judit a "Mélyépitési kőszerkezet fagyvédelmi technológiája" cimü cikkéből. Természetesen a pusztulás mértékét befolyásolja a kőanyag porozitása. Azok a törvények, amelyek a levegőszennyeződés határértékét megszabják, nem befolyásolják a korrózió mértékét. Éppen ezért a passziv védelem lehetősége marad meg; a kőpusztulás megakadályozására védő anyagot és eljárást kell keresni. Minthogy a viz majdnem minden kőkárosodásban jelentős szerepet tölt be, aviztaszitó felületkezelés olyan lehetőség a védelem számára, amellyel az épitőkő élettartama jelentősen növelhető. Az erősen károsodó kövek esetében szilárdító hatású kezeléssel együtt alkalmazva adhat hatásos védelmet. A víztaszító impregnálás természetesen csak olyan felületen alkalmazható, amely alaposan megtisztított, ahol a kő kötőanyaga és pőrusszerkezete még ép. Az impregnálás lényege éppen abban áll, hogy a pórusokat nem zárja el, hanem azokat igen vékony védőhártyával kibéleli, ezáltal a pára áthatolását biztosítja, csak a felületet teszi víztaszítóvá. A kőkárosodások megakadályozására irányuló próbálkozások nem mai keletűek. A múltban a kőanyagok védelmét közvetve szolgálták az elsősorban esztétikai igénnyel készült színezések, festések. Ezek hatóanyaga a mész, hordozóanyaga a víz volt, a mészfestékek és kazeinos emulziók sokféle alkalmazásával. A homlokzati elemek, szobrok, építőkövek méhviaszos, illetve olajos kezelése is hagyományos módszer éppen ugy, mint a még ma is alkalmazott mésztejes kezelés. A cinkfluát, magnézium fluát, vizüveg és egyéb kollodiosan oldott kovasav termékkel való kezelés csak néhány a sok szabadalmazott szer és módszer közül. Azt tartják, hogy londoni uj Parlament silány minőségű kövei többet lendítettek a konzerválőszerek kutatásában, mint a középkori kategrálisokért érzett felelősség. Nálunk is az Országház gyorsan pusztuló kőanyaga jelentette a nagy konzerválási problémát, bár itt a konzerválőszerek alkalmazásától eltekintettek. A folyékony állapotú konzerválószerekkel végzett emiitett kísérletek, nem szolgáltattak egyértelmű és hatásos eredményeket. Éppen ugy az ujabb anyagok közül az epoxi és poliészter gyanták, az acrilgyanták is a kövek repedéseinek és üregeinek kiinjektálására alkalmasabbnak mutatkoztak, mint a kőszilárdításra, mivel a pórusokat tömítették. A kővel lehetőleg rokon anyagok keresése kapcsán jutottak el a szilikon műgyanták alkalmazásának gondolatához. Ezek az eredetük szerint kvarc-származékoka szerves és szervetlen anyagok között foglalnak helyet, nem szokványos műanyagok, éppen ebből adódnak a szilikonok kővédelem szempontjából fontos különleges jó adottságai.
