A műemlékhelyreállítás gyakorlata( Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1977 Eger, 1977)

Mendele Ferenc: A magyar műemlékvédelem középtávú tervei

tészeti helyreállításoknál - az alvállalkozói rendszerű müemlékhelyreállitási feladatok vállalására és szorgalmazzuk (az előbbieken túlmenően) a szakmunkás-képzés uj lehetőségeinek megteremtését. A műemléki helyreállítások alapvetően fontos és speciális területe a képzőművészeti anyag (kőszobrászati, faszobrászatí, festészeti stb. emlékek) megőrzése, illetőleg helyreállítása. Ahogyan a képzőművészetre és az épitőmüvészetre egyaránt érvényesek a művészet általános törvényszerűségei, ugyanúgy egyformán vonatkoznak mindkettőre a műemlékvédelem általános elvei is. Ugyanakkor azonban a képzőművészeti emlékek restaurálásának módja, jellege és folyamata is nem kevés helyen eltér az épitészeti emlékek helyreállításánál követett gyakorlattól. Mig ez utóbbiaknál világosan szétválasztható a kutatás-, tervezés-, kivitelezés egymás után következő, különböző szakemberek által végezhető folyamata, addig ezen a területen lényegében egy ember, a szakrestaurátor végzi el mindezt. A szakrestaurátor által végzendő hármas feladaton belül is a leglényegesebb mozzanat a kutatás, és ennek alapján a helyreállítás mikéntjének, a bemutatás módjának, végül a konzerválás, illetőleg a teljes restaurálás technológiájának meghatározása. Utóbbi fontosságát - a művészettörténeti kutatás és értékelés elengedhetetlen volta mellett - különösen hangsúlyozni szeretném, hiszen a jól vagy rosszul választott technológiai eljárás, a restaurálásnál - rögzítésnél - konzerválásnál felhasznált anyag pótolhatatlan értékek sorsáról dönthet végérvényesen és visszavonhatatlanul. A most használt konzerváló anyagok sokaságából az egyik szakrestaurátor ezt, a másik amazt használja; választását rövid időre visszavezethető tapasztalataival indokolja, de az eljárások és az alkalmazott konzerváló anyagok alapos vizsgálatára csak elvétve kerül sor. Nem is igen várhattuk - várhatjuk - ezt, hiszen a szakrestaurátori munkák legtöbbjét még ma is egy-egy munkára csak alkalomszerűen összeverbuválódott szakrestaurátorok végzik el a Képzőművészeti Alapon keresztül. Ennek a veszélyes helyzetnek az elkerülése miatt - és kevésbé az anyagi konzekvenciák következményeként - szorgalmazzuk a szakrestaurátori központ mielőbbi megvalósítását és alakítjuk ki (hosszú vajúdás után nagy örömmel) Óbudán - önálló kereteit is megteremtve - a laboratóriummal is felszerelt restauráló intézetünket, műtermeinket. Ettől azt várnók, hogy az ötéves terv végére a műemlékvédelem jelenlegi legszűkebb keresztmetszetéből adódó feszültségek csökkenjenek, amit széles körű káderfejlesztési, pénzügyi és más intézkedésekkel is befolyásolni akarunk. A műemlékek általános felülvizsgálatát követően mindenesetre már a képzőművészeti restaurátorok jelenlegi igényeit is számbavettűk; most a restaurálásra váró emlékek értéke és veszélyezettség szerinti rangsorolása a feladatunk, amelynek alapján programozni és ütemezni lesz lehetőségünk ezen a területen is. Az eddigi adatokból is nyilvánvaló azonban, hogy - tekintettel a szűkre szabott hazai lehetőségekre meg kell keresni annak módját is, hogy az esetenként fölös kapacitással rendelkező szomszédos (baráti) országok segitségével számolhassunk a jövőben. Az ágazati irányítás hatékonyságának, a területi koordinációk sikereinek alapfeltétele a magyar műemlékvédelem gazdasági kereteinek további korszerűsítése. Erről annak ellenére is gondoskodnunk kell, ha - furcsa, de mégis igy van - alapvető gondjaink ma nem anyagi természetűek és az elmúlt 5-6 év alatt legtöbbet (gondolok itt például a népi műemlékek védelmére; a lakóépületek felújításánál, illetve felújítási kereteinek képzésénél figyelembe vett műemléki többletköltségekre stb.) ezen a területen értük el. Mégis: 1. az állami és szövetkezeti tulajdonban levő védett lakóépületek jövőbeni fenntartásának kulcskérdése ingatlanértékeik reális megállapítása. Ez különösen a városméretü műemléki rekonstrukció érdekében szükséges, hiszen itt az átlagosnál kétségtelenül költségesebb műemléki felújítás esetenként indokolatlan és igazságtalan tehervállalásra készteti a helyi vezetőket. Az ilyen