A műemlékhelyreállítás gyakorlata( Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1977 Eger, 1977)

Szakál Ernő: Középkori kőfaragó szerkesztések

hátiv szerkesztését ábrázolja, melynek bekarcolt vonalait kihangsúlyoztuk. Más karc-rajzokról a későbbiekben még szót ejtünk. (kép 20.) Az összetett négyzettel, az "achtort" az "ad quadratum" sémával a falvastagságból kibontott részletszerkesztéseknél már találkoztunk. Ugyanilyen alapséma szolgált a tizenegyedik századi Ottmarxheimi templom alaprajzának tervezéséhez és kitűzéséhez, meghatározva a fő méreteket, a templom belső terét, a pillérek helyét, az előcsarnok és apszis mélységét és azt a falvastagságot, melyből a diszitő részleteket vették. Az egész alaprajzi rendszer egyszerű, logikus és tiszta. A nagy négyzetek oldalhossza harmincöt római láb, hozzávetőlegesen tiz és fél méter, mely minden további méretet meghatározott. (kép 21.) Egy másik alapmódszer a triangulatura, mely egyszerűbb a quadraturánál, mert könnyebb a kitűzése zsinórral vagy kötéllel, mint egy pontos négyzethálóé. Ezért az egyenlőszáru háromszögek minden nem centrális templomalaprajzban kimutathatók. Steinbachban, a kilencedik században épült Erhard bazilika alaprajzában tiszta triangulaturát találunk, ahol a nagy egyenlő oldalú háromszögek csúcsai a belső tér szélességét határozzák meg a fő-apszis középpontjából. Szisztematikus háromszögosztások, ugy a mellékapszisok középpontját és a pillérsort, mint a tornyoknál a falvastagságot kitűzik. Vannak azonban sokkal bonyolultabb szerkesztések is. (kép 22. ) A jeruzsálemi Szent Anna templomnál már számunkra fel nem ismerhető gondolatmenet bői és mesterségbeli virtuozitásból az alaprajzban az optikai tényezők is érvényre jutottak. A templom hajójának falai nem párhuzamosak, a pillérek kiosztása a szentély felé kisebbedő. A főtengely nem szimmetria tengely. A nyugati homlokfal, a pillérosztások és a diadalivek sikjai a déli falra merőlegesek. A főapszis középpontjától a nyugati falsíkig érő két nagy egyenlőoldalu háromszög oldalhossza a belső szélességet adja középen, mely méretnek a tizedrésze a falvastagság, mely a részletszerkesztések moduljaként kapott szerepet. (kép 23. ) Elvben hasonló, de még gazdagabb a Vértesszentkereszti templom alaprajza. Itt a pillérállások a szentély felé nagyobbodnak, és ez arányosan növekvő méretek kitűzik a diadalív sikját és a főapszis középpontját is. A kiinduló nagy, hatvanhat láb oldalhosszu egyenlőoldalu háromszögek tizenegyed része adja a hajófalak vastagságát. E hat lábnyi méret a hajőpillérek átmérője is, a négyezeti pilléreké ennek másfélszerese. A nagyobbodó vagy szűkülő pillérosztás antik hagyomány, mely a középkorban is használatos rendszerként élt, amire számos példát felsorolhatnánk. Kétségtelen, hogy az optikai korrekciók sajátos tipusaival ismerkedhettünk igy meg, anélkül azonban, hogy logikáját tisztán felismertük volna. (kép 24.) Amikor a tizenharmadik századi Bélapátfalvái templom helyreállításán dolgoztunk, és az egyes falakat kvádersoronként felmértük, elérkeztünk a kereszthajó északi falának körablakáig. A mintegy tizenöt méter magasságban levő körablak felmérésénél azonban kiderült, hogy az nem köralaku, mert a felső körivek középpontja a középvonal alatt, az alsó köriveké ennek felette van, tehát két középpontunk van egymás alatt. Mai irracionális elméleteink szerint a magasban levő körablakot akkor látjuk körnek, ha függőleges tengelye irányában kissé megnyújtjuk egy álló ellipszis irányába. Hogy mennyire másképp tudtak a középkori mesterek, azt a körablak is igazolja. Félkörös záródású tympanonoknál és ablakoknál is gyakori módszer az, hogy a félkör középpontja a váll alatt van. (kép 25. ) A körök meghatározta arányoknak is van egy alapsémájuk, az érintőkörök módszere. A Chartres-i székesegyház nagy körablakát Villard vázlatkönyvében is megtaláljuk. Tizenkettes osztásaiul