A műemlékhelyreállítás gyakorlata( Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1977 Eger, 1977)

Szakál Ernő: Középkori kőfaragó szerkesztések

ba rajzolt érintőkörök kisebbedő sora adja azt a geometriai vázat, melynek egyes köreibe rajzolt összetett négyzethálók minden további részletet kitűznek a nyolckaréjok sorától a kerékküTlők oszlopmotivumáig és a középső tizenkétkaréjos középkörig, annak triangulatura rendszeréig. (kép 26.) Amikor egyik müemlékes épitészlink a budavári Mátyás templom tizenharmadik századi körablakát le irta, az ablak készitőjének hiányos ismereteit látta abban, hogy a külső körhöz csatlakozó négykaréjok primértagjai nem futnak át egymáson, hanem egymás mellé kerültek. E körablak szerkesztőhálójának rekonstrukciója egyértelműen bizonyitja, hogy a négykaréjok kisebb körei nem érinthetik egymást, mert a nyolc egymást érintő kör érintési pontjaival ezek nem esnek egybe. A fennálló kötöttségek miatt csak lényegében, és igy óhatatlanul csak vázlatosan és hiányosan tudtam csak a középkori szerkesztési módszereket ismertetni. Forrásaim az eredeti tervrajzok, a vázlat és mintakönyvek, az oktató jellegű leírások, a szakirodalom és szerkesztési visszakövetkeztetések voltak, sok száz rajzzal. Azt kutattam, mi az, ami munkámat segiti, mi az, ami közelebb visz a rekonstruálandó művekhez, a középkori mesterek gondolkodásmódjához. Kerestem azt, hogy miképp terveztek, milyen egy tervrajz kapcsolata a zsinórpadló sablonjaival és a kőfaragőmühely munkával. Rádöbbentem arra, hogy aki a négyzetoldalnak és átlójának egymáshoz viszonyított méretarányára azt mondja, hogy ezek ugy viszonylanak egymáshoz, mint iksz és iksz négyzetgyök kettő, az a középkori kőfaragómunkák elkészülésének folyamatát megérteni soha nem fogja. És még egy lényeges dolog van. A kőfaragó mesterséget ismerni kell, és az euklideszi geometriát tudni kell, felismerve azt, hogy a geometriai-módszerekből kötelező séma soha nem keletkezett, ezek hasznos, gyakorlati célúak voltak, melyek sem egyszerűségükkel, sem bonyolultságukkal az alkotó szellemet nem korlátozták, sőt ellenkezőleg, a számtalan variációs lehetőséggel inspiráltak is. Legfontosabb azonban az, hogy a szellemi koncepció, a terv, a műhelyrajzok és a kőrerajzolás, az épületek kitűzése és a kőfaragó sablonok azonos elvek alapján készültek, elsősorban az alaprajzban, melynek geometriai váza a magassági méreteket is magában foglalja, azokat abból ki kell emelni. Három magyarországi kőszobrászati anastylosis-rekonstrukciós munkának rövid ismertetésével igazolom azt, hogy a középkori szerkesztések felismerése és rajzolási módszereinek alkalmazása munkánkat racionálisabbá és megalapozottabbá, érthetőbbé teszi, és ugy a rajzolásnál, mint a kivitelezésnél megment a számtalan méretadat kottáitól, az irracionális számok helyett a geometriai arányokból adódó méretek segítségével a tényekre és nem fantáziánkra támaszkodva. (kép 27.) A siklósi vár délkeleti homlokzatán a helyreállítással kapcsolatos falkutatások az 1961. és 1964. közötti években sok befalazott, másodlagosan beépített gótikus és reneszánsz faragványt tártak fel. Előbukkantak egy gótikus erkély "in situ" maradványai is, az íves konzol bordainditása és egyik falive, az erkélymellvéd helye, a gazdagon tagolt, fiálétörzses ablakkáva, az erkélyszekrény magasságában a fiáié-sisak és a szamárhátivek indítása, legfelül egy keresztrőzsa és a lezárópárkány falban maradt részeivel. A kutatás során kibontott gótikus faragvány okból az "in situ" maradványok alapján nagyon sokat azonosítani lehetett, 1965-ben megkezdtük az erkély hiányzó részeinek keresését, szisztematikus falkutatással és a falszoros régészeti feltárásával. Az 1966. évi feltárások oly eredményesek voltak, hogy elkészülhettek a helyreállítási tervek, és a kivitelezés is megindulhatott. A kőfaragvány felmérési munkák ekkor már öt éve folyamatban voltak - kisebb-nagyobb megszakításokkal. (kép 28.) Nagy segítséget jelentettek azok a felrajzolási, bekarcolt vonalak, melyek az egyes kőfaragványok vízszintes síkjain sértetlenül megmaradtak. A középkori kőfaragónak a kőtömb vízszintes