A műemlékvédelem elvi kérdései (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1976 Eger, 1976)

Dr. Román András: A velencei karta és a magyar műemlékvédelem

leszámolt. A népi műemlékek például voltaképpen a Karta ezen meghatározásával nyertek polgárjogot nemzetközileg a műemlékvédelemben. A továbbiakban főként a műemlékek fenntartásáról és a fenntartást célzó beavatkozásokról esik sző. Ismeretes a magyar szaknyelv azon hiányossága, hogy mi minden műemléki beavatkozást általában helyreállításnak nevezünk. A Karta ezzel szemben határozottan kettéválasztja a lehetséges operációk körét konzerválásra és restaurálásra. Alighanem helyes lenne a magyar szóhasználatban is átvenni ezt. Konzerváláson a Velencei Karta azt a müveletet érti, amikor a műemléket lényegében a ránkmaradt állapotban őrzik meg, azaz konzerválják. Komplex szemléletére utal, hogy ennek kapcsán külön kiemeli a műemlék környezetének védelmét és a műemlékkel kapcsolatos képzőművészeti részleteket, mint olyanokat, amelyek elválaszthatatlanok a műemléktől és vele együtt konzerválandók. A restaurálás ennél mélyebb és alaposabb beavatkozás. Célja az, hogy ugy konzerváljanak műemléket, hogy egyúttal feltárják annak még nem teljes egészében ismert esztétikai és történeti értékét is. Ezt - a Karta szerint - csak a "régi állapot és a hiteles dokumentumok tiszteletben tartására" támaszkova lehet csak végezni és megkell állni ott, "ahol a hipotézis kezdődik". A tudományos megalapozottság ilyen szigorú kodifikálása a Karta egyik legpozitívabb vonásaként értékelhető. De a restaurálásokkal kapcsolatos fejezet más előremutató utalásokat is tartalmaz. Javasolja, hogy "ha a hagyományos eljárások elégtelennek bizonyulnak, a műemlék megerősítés ere korszerű konzerválási és szerkezeti megoldásokat lehet segítségül hivni". Ez azért jelentős megállapítás, mert sokak szerint a régi épületekhez csak régi módszerekkel lenne szabad hozzányúlni és tagadják azt, hogy a legkorszerűbb technika nem ellentétes a hitelességgel, sót éppen az segíti elő minél több régi részlet hiteles fennmaradását. Nem kevésbé jelentős a Karta ajánlása a több periódus problematikáját illetően sem. Erről igy szól: "A műemlék épületen minden épitési kor hozzátétele tiszteletben tartandó, mivel a restaurálásnak nem célja, hogy stílus egy s éget érjen el. Ha az épület több egymás feletti réteget hord magán, a korábbi állapot kiszabadítása csak kivételes esetben jogosult, azzal a feltétellel, hogy az eltávolított részek csekély értéket képviselnek, mig a felszínre hozott m U nagy történeti, régészeti vagy esztétikai dokumentumot jelent". A müemlékhelyreállitások gyakorlatából jól tudjuk, hogy a több korszak jegyeit magán viselő műemlékek - nevezzük igy: -restaurálása során a periódusok bemutatása vagy elkendőzése a legnehezebb dilemma. A Karta jól tapint rá ennek a lényegére, amikor az előző meghatározáshoz még azt is hozzáfűzi, hogy a kérdés eldöntése "nem függhet egyedül a tervezőtől", hanem a történeti kérdéseket az esztétikai elemzéssel kell szintetizálni. Bár röviden, de szól a Velencei Karta a műemléki településekről is. Kijelenti, hogy azokat "különös gonddal kell kezelni és megkell őrizni egységűket, gondoskodni kell felújításukról, rendezésükről és helyreállításukról". A műemlékvédelem súlypontjának az egyedi emlékekről a területvédelemre valő át

_ tolódása korunk egyik fontos jelensége, ez a Velencei Kartában is szavakat öltött. Nem teljesen logikusan - de nagyon lényeges módon - az ásatásokkal foglalkozó fejezetben a Karta a régészetileg feltárt romok megőrzésének lehetőségeiről is rendelkezik. Itt szól arról, hogy "minden rekonstrukciót elve ki kell zárni és csak az anasztilözis lehetőségét szabad előirányozni vagyis a meglevő, de szétesett részek újra összeállítását. A kiegészítő elemek mindig felismerhetők "legyenek és csupán azt a minimumot tegyék ki, amennyi a műemlék megőrzésének és a formák teljessége visszaállításának szükséges feltétele". Bár az a megállapítás inkább a restaurálás fejezetéhez tartozna, a he-