A műemlékvédelem elvi kérdései (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1976 Eger, 1976)

Kőfalvi Imre: Kőbetegségek és restaurálási kezelésük

Műemlékeink beépített darabjainál a károsodás azon a területen nagymérvű, ahol az esőviz a külső felületen beszívódhat és lassan átfolyhat. A rongálódott felületen mindig követni lehet a viz útját. Ennek az átfolyó viznek az oldó hatásából eredő károsodás még a fagyhatásnál is nagyobb. E károsodás megakadályozására két lehetőség van. Vagy megakadályozzuk az esőviz bejutását olyan módszerekkel, amelyek a kőzet jellegzetességét nem változtatják meg, vagy a bejutott átfolyó viznek oldó hatását semlegesítjük. Az esőviz bejutásának megakadályozására az eddigi kísérletek tapasztalatai szerint megnyugtatóak a színtelen, vízzel keverhető víztaszító anyagok. Alkalmazásuk azonban többszöri m ész tej es kezelés után ajánlatos. Nem tömítik a kőzetet, hanem konzerválnak, a viz lepereg róluk, igy a kövek esőben is szárazak maradnak. Ezeknek az anyagoknak a hatása csak 3-4 évre biztosított, és igy az objektum ismétlődő kezelést igényel. A középkorban a homlokzaton és a belső térben előfordiló faragott kőszerkezeteket, diszitő elemeket színezték mész alapanyagú festékkel, ezzel talán tudatosan is védőréteget vontak a kőzet felületére. Az eddig feltárt középkori objektumok felületén még ma is festéknyomokra bikkanunk, sokszor több rétegben és színben. Ezek a festékek feltétlenül jó védőréteget biztosítottak a piha mészkő faragványoknak. Sok esetben a feltárt, több rétpgü szines festés az emlék gondos és rendszeres karbantartását is igazolja. Az időnként rámeszelt rétegek részben az esőviz elleni szigetelést is biztosították. Az az esőviz, amely a meszes védőrétegen átjutott, részben telitett állapotba került és ezáltal a kőzet kötőanyagára gyakorolt oldó hatása nagymértékben csökkent. Ma is tapasztalhatjuk, hogy a kőanyag a meszelt felületek alatt szinte érintetlen és tiszta. Ma a középkori felületeket teljesen letisztítjuk, s igy azok védőréteg nélkül maradnak, pedig az esőn kivül most még a levegő szennyezettsége is fokozottabban károsítja őket. Igy a tisztított kőfelületek nemcsak eredeti, szines megjelenésüket nélkülözik, de az igen fontos időnként szükségessé váló karbantartó kezelést sem kapják meg. A kiegészítés módszerei A védelemre szoruló műemlékeinknél az állagvédelem a kiegészítés és konzerválás módszereit a kőszerkezetekhez, diszitő elemekhez, szobrászati alkotásokhoz felhasznált kőanyag fajtája és állapota határozza meg. Ezen belül műemléki elvek a kiegészítés különböző módjait követelhetik meg. A kiegészítés lehet az eredetivel azonos vagy attól et érő szín ü. A kiegészités formaképzése csak a tömeget jelző befoglaló forma vagy az eredeti teljes formaképzés utánzására irányulhat. A rekonstrukciós munkáknál a kiegészítendő részek, a meglevő eredeti darabok mennyiségének aránya is befolyásolhatja a kiegészítés elveit és módozatait. Törvényszerű követelmény, hogy a kiegészitésre-megválasztott anyag, akár természetes kőzet; akár kőutánzat, a szemszerkezetében, pórusainak tömörségében, tömegének szilárdságában, fajsulyában, vízfelvevő és áteresztő képességében az eredeti anyaggal megközelítően azonos legyen. Ez azért szükséges, hogy a külső behatásokra a kétfajta anyag lehetőleg egyformán reagáljon. Az eddigi tapasztalatok azt mutatták, hogy az eredetinél ellenállóbb, kiegészítésre használt anyagok az eredeti részletek gyorsabb pisztulását okozták. A gyorsabban pusztuló részletek újra és újra szükséges kiegészítése, kicserélése az eredeti műremekek értékét a másolatok értékére csökkentette.