Műemlékvédelem és a társadalom (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1975 Eger, 1975)

Havassy Pál: Egyedi műemlékhelyreállítás

tekét tekintve a kor historizáló -eklektikus -építészeti felfogásának megfelelően a "stilszerü " helyreállítás a jellemző. Az irányzat legfontosabb képviselői: Storno Ferenc (1828-1907), Steindl Imre (1839-1902)és Schulek Frigyes (1841-1919). Ezek a mesterekalapos formatörténeti ismeretekkel, felkészültséggel for málták ujjá, alakitották "tökéletesebbé", "teljesebbé" értékes műemlékeinket, azt tartván, hogy jobban értik a romántvagy a gótikát, mint a középkori mesterek, éppen ezért bátran nyúltak a szerkezetekhez is. Az ezeréves fennállást ünneplő hazánk történelmi hagyományokat felelevenítő légkörében igen jelentős a helyreállítások száma: A műemlék lényegét többnyire meghamisitó, azt eredeti stilusában átépitő irányzatnak igen sok műemlékünk áldozatul esett. Az elmúlt évtizedek során, több ez időben "ujjáépitett" műemlékünk ujabb helyreállítására került sor (a pannonhalmi kolostor kerengője, Győr Héderváry kápolna, Sopron Bencés templom stb.) abból a célból, hogy tudományos előkészítés alapján történeti hitelességéből valamit visszanyerjünk, igen nehéz feladatot adva ezzel restaurátorainknak. Mai műemlékvédelmi gyakorlatunkra Möller István kiemelkedő munkája, a századfordulóra befejezett zsámbéki románkori templomrom restaurálása volt hatással. Korát megelőzve itt alkalmazta azt a lényegében ma is helyes elvet, hogy a rom állapotban ránk maradt műemléket, csak az állékonyság biztositása érdekében elengedhetetlenül szükséges kiegészítéseknek az eredetitől való megkülönböztetésével lehet és kell megvédeni. Műemlékvédelmünk második szakaszának idejét a Műemlékek Országos Bizottsága átszervezésétől - 1934-1949-ig - az uj műemléki törvény megalkotásáig - tartjuk. Ez időszakban a külföldi - főleg az olaszországi - műemlékvédelem elméleti és gyakorlati hatásának növekedése, a tudományos szemlelet egyre nagyobb térhódítása jellemző. Ezek következményeként megindulnak a magyar művészet - és építészettörténet emlékeinek tipológiai és topográfiai vizsgálatainak alapvető munkái. A kor két kiemelkedő egyénisége Gerevich Tibor (1882-1954) és Lux Kálmán épitész, akiknek legjelentősebb munkái: a székesfehérvári királyi bazilika romkonzerválása és az esztergomi királyi várkápolna és palota helyreállítása. Az elmélet és gyakorlat szoros kapcsolata érzékelhető az építészet közérthető nyelvén megfogalmazott helyreállításokon, melyeknek lényege; szükséges a kiegészítés, de ezt csak a bemutatás instruktiv igénye, illetőleg csak a statikai szükségesség indokolhatja, A feltárt megmaradt részeket és a hozzá adásokat határozottan, világosan, anyagban és formában is elkülönítve kell bemutatni. Tudományos szemlelet érvényesül már a helyreállításoknál annak érdekében, hogy a beavatkozás ne veszélyeztesse az öröklött emlékek hitelességét, s ne tévessze meg a későbbi kutatókat. Műemlékvédelmi gyakorlatunkra - az emiitetteken kivül - a második világháborút megelőző időszak hazai példáinak hatása fokozatosan csökken, a mai műemléki tervezésünkre már alig van hatással. Ugy gondoljuk, azért, mert a kislétszámu lelkes szakembergárda munkája és az anyagi lehetőségek is csak néhány kiemelkedő műemlékre korlátozódott. Kisebb épületek, lakóházak, templomok szakszerű helyre állításáról alig tudunk. A tudományos szempontok viszonylag kevés munkánál érvényesültek, s nagyrészüknek az építészeti megfogalmazása mélyen alatta maradt az időszak korszerű építészetének. Talán Lux Géza székesfehérvári kőtári épülete, továbbá az esztergomi kápolna mutat közvetlen rokonságot a kor kissé romantkus modern építészetével. Uj korszakot nyitott műemlékvédelmünkben az Elnöki Tanács 1949 évi törvényerejű rendelete, amely - a megváltozott tulajdonviszonyok következtében - müemlékállományunk zömének gyakorlatilag az állam erkölcsi és anyagi kötelezettségvállalását jelentette. Legerősebb hatással a mai műemlékvédelemre a második világháború után sorrakerült helyreállítások voltak. Az időben hozzánk közelálló helyreállítások - természetszerűleg - nagyobb erővel hatnak, nemcsak az elismert sikeres munkák, de még a kevésbé sikerültek is éppen a hiányosságaikkal.