Műemlékvédelem és a társadalom (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1975 Eger, 1975)

Havassy Pál: Egyedi műemlékhelyreállítás

Az emberiség minden korban bizonyos törekvést mutatott arra, hogy megőrizze, felhasználja és fenntartsa mindazt az építészeti örökséget, amit a mult reáhagyott. Az ember szabad-elhatározásából és jószándékából cselekedve nem rombolt - eltekintve a természeti csapások, a háborúk rendkiviili pusztitá saitől -, hanem leginkább azon volt, hogy a rámaradt építészeti örökséget átalakításokkal, bővítésekkel korszerűsítve felhasználja a maga számára, biztosítva ezzel annak fennmaradását. Az idők folyamán az egyes épületekben végbemenő változások gyakran kihatással bírtak a városszerkezet alakulására is. Korunk megértette, hogy a történelmi rétegeződésnek nagy jelentősége van az egyes műemlékek és a történelmi városközpontok épitészettörténeti megismerésében, s egyben azoknak a kulturális szellemi és anyagi tényezőknek megértését is elősegítik, amelyek az embert a különböző korokban a meglevő építészeti vagy művészeti elhatározásokból cselekvésre indították. Napjaink kulturális életében előkelő helyet foglal el, mind a társadalmi, mindpedig tudományos szempontból a műemlékvédelem. Különösen a második világháború súlyos pusztításai hivták fel a figyelmet arra, amit az 1941-ben kiadott Athéni Carta alapvetően megfogalmazott már, hogy a műemlékek nemcsak az egyes nemzetek értékei, hanem egyszersmind az egész emberi kultúra közös kincsei és egyúttal az is nyilvánvalóvá vált, hogy az utóbbi évtized megnövekedett turizmusának nagy vonzereje igen gyakran egy-egy ország műemlékeiben rejlik. Azóta széleskörű, nagyarányú, szinte egész Európát átfogó - műemlékmentés, illetőleg müemlékhelyreállitás indult meg, amely a szakemberekén tul a társadalom érdeklődését is kiváltotta. Szükségszerűen adódott a műemlékvédelem nemzetközi megszervezésének az igénye. Létrejött 1964-ben az UNESCO keretében működő ICOMOS, amely a műemlékek mellett a műemléki értékű védelemre érdemesített területekre is kiterjeszti a figyelmet, jelezve ezzel azt is, hogy a műemlékek gondozása az építészet mellett a korszerű városfejlesztés legidőszerűbb kérdéseivel is szervesen összefügg. Hazánkban 1949-ben fogalmazódott meg az a törvényerejű rendelet, amely uj alapon - a tulajdonviszonyok alapvető megváltozásával - a műemlékvédelem számára nagy távlatokat nyitott. Megfogalmazott célja; "... a magyar történet, tudomány és művészet emlékeit és eredményeit, mint közművelődésünk örökbecsű értékeit - .. .. fokozott védelemben részesíteni és azokat az egész nép számára hozzáférhetővé tenni . ..." A nagy jelentőségű rendelet a hazai műemlékvédelem kiindulása lett és a tudatos állami tevékenység szintjére emelve biztosította az alapot a további munkához. 1957-ben megalakult az Országos Műemléki Felügyelőség, amely azóta is megfelelő keretet biztosit a hazai műemlékvédelem számára és lehetővé tette a bekapcsolódást a műemlékvédelem nemzetközi vérkeringésébe is. A szervezett magyar műemlékvédelem 1972-ben ünnepelte fennállásának századik évfordulóját. Az elmúlt évszázad alatt megtett ut állomásai tanítottak meg bennünket a követendő útra. A műemlékvédelem születése Európaszerte - igy hazánkban is - tulajdonképpen a XIX. század első felére tehető. Korábban nemigen gondoltak arra, hogy az épületeket régi állapotukban őrizzék meg. A történelmi fejlődés, illetve az előrehaladó idő vasfoga - mint általában mindenben - e területen is az értéktényezők tői függetlenül maga végezte el a szelekciót. A megmaradó épületekben viszont az ujabb igényeknek és ízlésnek megfelelő átépítések, az idő során eltörölhetetlen nyomokat hagytak többnyire az érintett kor szerkezeteivel, formáival azonos stilusban. A műemlékvédelem első időszakára, hazánkban ugyanúgy, mint Európa más országaiban, a helyreállítások módszerét, a műemlékekről és azok védelméről alkotott néze-