Műemlékvédelem és a társadalom (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1975 Eger, 1975)
Mendele Ferenc: Műemlékvédelem és az
megismerkednek a műemlékekkel; műemléki vetélkedőkön adnak számot ismereteikről, tudásukról. Biztosak lehetünk abban, hogy ezek a rendezvények nemcsak történelmi ismereteiket teszik alaposabbá, hanem emberré válásukhoz, szocialista hazaflságra való nevelésükhöz is hozzájárulnak. A KISZ honismereti táborai - egyéb fontos témák mellett - elősegítik, hogy a fiatalok a mult értékes emlékeivel is megismerkedjenek. Ez azért is fontos, mert - ahogy egy régi közmondás mondja " amit Jancsi meg nem tanult, azt János sem tanulja meg. Tehát, ha a közösségi szellemet is formáló _ alakitő táborokban nem sikerül valamit megtanittatni és megismertetni, akkor erre az "öregek otthona" még kevésbé vállalkozhat. Jó, hogy ez a világ - ahol nem lehet többé mentsége a tudatlanságnak, az érzéketlenségnek és a közömbösségnek - felismerte ezt a régi igazságot, s bár Tab, Gergelyiugornya, Makó és Szekszárd távollevő települések, a honismereti ifjúsági táboroknak mégis otthont adtak és ha ezek a táborok részben el is térnek egymástól, de mindegyikük alkalmas volt arra, hogy a helyszínen található történeti, építészeti értékeket a jelenlevők megismerhessék és ezen keresztül is formálják a fiatalokat. (E téma kapcsán - és csak zárójelben - emlitem meg: nem lenne-e érdemes egy-két kiemelt, nagyobb műemléki helyreállításhoz ifjúsági építőtáborokat szervezni. Ugyanis ez a mindennapi gondjaink enyhítésén túlmenően a nevelő-tudatformáló közös teendőket is megkönnyítené, elősegítené). Debrecen városa az 1971-72-ben először megrendezett helyismereti vetélkedőjével, a "Debreceni Kaleidoszkóp"-pal mutatott példát arra, hogy miképpen lehet játékos formában nemcsak vetélkedni, de kulturálódni és művelődni is. Érdemes idézni a fiatalokhoz intézett felhívás néhány gondolatat: "Észreveszitek _ e ti azokat a csodákat, amelyeket a sokszázados mult rajzolt rá városotok arcára, s látjátok-e azokat a csodákat, amelyeket a mai ember erős keze ír történelemként Debrecen földjére... Ez a város a tiétek, az ifjúságé, múltjával, jelenével, de méginkább jövőjével olyan lesz, amilyenné formáljátok. De csak ugy tudjátok formálni, ha ismeritek azt is, amiből mostanáig felnőtt. " A "Debreceni Kaleidoszkóp" ifjúsági vetélkedő témái közül a benevezett ifjúsági közösségek a meghirdetett négy főtémából (a város fejlődése a XII. századtól napjainkig; a város épitészete és képzőművészete; a város kulturális és szakmai élete; a város munkásmozgalmának fejlődése) két témakört választhattak. A versenyen - vetélkedőn - a benevezett osztályok felkészítését a városi közművelődési intézmények is segítették és igy a színvonalas verseny döntőjére, annak eredményére a TIT, a Művelődési Osztály, a Múzeum, a könyvtárak és a Városi Tanács Művelődési Osztálya, azok munkatársai is joggal lehetnek büszkék. Pécsett a Pollack Mihály Építőipari Technikum és Szakközépiskola Honismereti Szakköre mutat jó példát főleg a Dél-Dunántul - elsősorban Baranya megye - népi építészete védelmében végzett kutató és felmérő munkájával. Budapesten a Szabó Ilonka utcai Építőipari Szakközépiskola jeleskedik, ahol a Honismereti Szakkör keretén belül 27 tanuló vesz részt a Jászságban folyó helyszíni felmérő és kutató munkában. Az Ybl Miklós Epitőipari Főiskola budapesti épité sz-növendékei közül (Esztergom városával kötött társadalmi szerződés alapján) a műemlékvédelmi tudományos diákkör tagjai vettek és vesznek részt egyegy nyáron a város népi építészeti értékeinek felmérésében és ezt az értékes dokumentációt egy szépen rendezett kiállításon be is mutatták. A várossal kötött együttműködési szerződés felhívást is tartalmaz a tanácsi szervekhez és múzeumokhoz, az egyetemi és főiskolai KISZ szervezetekhez stb., hogy hozzanak létre önkéntes brigádokat a népi építészet és azokhoz tartozó értékes berendezési tárgyak megmentésére, azok jegyzékbevételére és dokumentálására. Bárha minél többen jelentkeznének ! Hajdú-Bihar megyében a MAB kezdeményezésére és szervezésében szintén a népi építészeti emlékek felkutatását, felmérését, értékelését készítik elő, illetőleg kezdték meg. Ebben a többéves munkában