Műemlékvédelem és a társadalom (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1975 Eger, 1975)

Dr. Szilágyi Lajos: A magyar műemlékvédelem távlatai

rálási - rendszer bevezetése kívánatos, melynél a kezelést vállaló szerv jobban jár, mintha a kívánatos hasznosítási célt uj épület megépítésével valósította volna meg. Reméljük mielőbb kiadásra kerül az ilyen szemléletű miniszteri utasítás. A "Ne pusztuljon el több műemlék" jelszó azonban még további feladatokra is ösztönöz és kötelez. A műemlék fogalma nem statikus, hanem dinamikus. Minden uj épület potenciálisan műemlék - tartják az építészek és igazuk van. Reméljük, hogy Salgótarján városközpontja 40-50 év múlva műemlék, mitöbb: műemléki jelentőségű terület lesz, mint mai építészetünk kiemelkedő, nemzetközi színvonalú alkotása. De biztosítottak-e ma ehhez az előfeltételek? Szerintem nem! Mert mi történik, ha netán a maiak helyett más emberek kezébe kerül a sorsa és elrontják, tönkreteszik a védettség kimondása előtt? Dávid Károly előbb Kossuth-dijat kapott a Népstadionért, a felszabadulás utáni első évtizedbeli építészetünk legjobbjáért, majd rövid időn belül figyelmen kivül hagyták tiltakozását müvének a brutális világítóberendezéssel való teljes tönkretevéséért. Nyiry István és Lauber László Szabadságtéri irodaépületén beépítették a legjelentősebb architektonikus elemet, a VII. emelet loggiáját. Se szeri, se száma Molnár Farkas, Wanner János, a CIA.M csoport és mások elrontott villáinak, amelyek pedig a két világháború közti, építészetileg is sanyarú időszak legjelesebb alkotásai. Fennmaradásuk vagy átalakításuk (a néhány védett kivételével) nem függ központi akarattól. De a problémakör még ennél Í3 tágabb. A városok központjai előbb-utóbb átépítésre kerülnek. A védett együtteseket "történetiek"-nek nevezzük. De vajon nem érdemes-e erre a jelzőre már ma is, méginkább néhány évtized múlva Szeged eklektikus városközpontja, Budapest és egy sor vidéki város számos összefüggő területe? A műemléki - vagy nem műemléki, de valamilyen - védelmet ki kellene tehát terjeszteni a jövő műemlékeire, a ma és a tegnap jeles vagy jellegzetes alkotásaira, együtteseire. Mindez ma még egy sor elvi, adminisztratív és gazdasági kérdés tisztázását igényli. Egy bizonyos: másként, mint az urbanisztikai és műemléki szakemberek legszorosabb együttműködésével, nem érhető el jó eredmény. Talán sehol sem tapintható ki olyan szemléletesen e két munkaterület egységének szükségessége, mint itt, mint abban a kérdésben: meddig vegye figyelembe a holnap városa a közelmultat, hogyan olvassza magába és hassa át azt. Van a műemlékvédelemnek más területen is fontos, sürgető tennivalója. Ilyen a műemlékek környezetének, parkjainak védelme. A rombolás és hanyagság nemcsak a kastélyokat érte utol, de történeti értékű kertjeinket is. A park mindig is hozzátartozott az építészeti alkotáshoz, azzal szerves egységet alkotott. A legjelesebb parképítők nevét az építészettörténet a vezető építészekével helyezi egy sorba. A Louvre azon termében, ahol a koronozási ékszerek felett a Bourbonok arcképei vannak kiállítva, két szerényebb rangú férfi képe is lóg a koronás fők képmásai között: Pierre Lescot-é, a Louvre nagy építészéé és André Le Notre-é, a versaillesi és sok más park megálmodójáé és megvalósítójáé. Nekünk magyaroknak nem volt Le Notre-unk, de a martonvásári, alcsuti, zirci park nemzetközi vonatkozásban is számottevő. Ezeket szerencsére megvédték különböző szervek : Természetvédelem, Akadémia, tanácsok. Szerencsére, mert a műemlékvédelemnek akkor erre még nem volt ereje. Igy hát sok történeti kert pusztult el, ismét mások alapos felújításra, méginkább állandó karbantartásra szorulnának. A ma embere jobban igényli városi, rohanó élete regenerálásához a zöldet, a természetet, mint valaha. S nemcsak az erdő csendjét, a folyók elhagyott partjait, hanem az épített zöldet is, ahol értő ember igazította eleve szépre a természet fáit, virágait. Örülünk, hogy a nagycenki kastélyt visszahoztuk a pusztulás határáról, örülünk majd, ha jő gazdát találunk a majki remeteségnek, de a parkok védelme a műemlékvédelemnek olyan fiatal ága, hogy Ilyen örömökben még nem részeltethetett bennünket, sőt saját erejéből erre a közeljövőben sincs sok re-