A műemlékek restaurálása (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1974 Eger, 1974)

A Velencei Carta szerint műemléknek minősül minden önálló épitészeti alkotás, városi vagy falusi település, amely valamely sajátos kultúrának, jelentős fejlődésnek, vagy történelmi eseménynek tanuja. Az első magyar szocialista szemléletű műemlékvédelmi jogszabály már 1949-ben a műemlékeket a nép szellemi tulajdonának minŐsitette és ugy rendelkezett, hogy azokat mint "a magyar történet, tudomány és művészet emlékeit és eredményeit, mint közművelődésünk örökbecsű értékeit ... fokozott védelemben kell részesiteni és ... az egész nép számára hozzáférhetővé kell tenni" . Hazánkban a műemlékek tehát a sajátos magyar kultúra olyan emlékei, melyek értékét épitészeti, történeti, régészeti, képzőművészeti, iparművészeti vagy néprajzi jelentőségük adja. Ha alaposabban megvizsgáljuk az általunk védett emlékanyag összetételét azt tapasztaljuk, hogy ez a megállapítás kiegészítésre, illetve pontosbitásra szorul. Emlékanyagunk zöme olyan, melyet létezése óta a magyar társadalom alkotott. De találhatók olyanok is, amelyek nem a mi kultúránk termékei, hanem a magyarság itt történt letelepedése előtti történelmi idők kulturális értékei, vagyis az egyetemes világkultúra hazánk területén lévő emlékei. Ilyenek például a római kori emlékek, melyek közül csak a legjelentősebbeket kívánom megemlíteni, mint a budai aquincumi, a Szombathely savariai, a Tác gorsiumi, a Keszthely fenékpusztai romokat. Történelmünk során sok vihart éltünk át, emlékeinket gyakran pusztították háborúk és megszállások. Mégis ezeknek a történelmi viharoknak is maradtak ránk épitészeti alkotásai, melyek műemléki anyagunk értékes részei. Ilyenek például a törökkori emlékek, melyek nem tekinthetők a magyar kultúra alkotásainak. Mégis az egri, a pécsi, a siklósi, a szigetvári törökkori műemlékek nélkül, melyek történelmünket is dokumentálják, szegényebbek lennénk, s emlékanyagunk nem lenne teljes. Azt, hogy a műemlékek az egyetemes emberi kultúra emlékei, melyekben a nemzeti sajátosságok a más népektől átvett értékekkel ötvöződnek, az is bizonyítja, hogy az egyes korszakok nagy művészei nemcsak saját hazájukban, hanem a szomszédos országokban is működtek és nagyszerű alkotásokat hagytak hátra. Elég, ha csak példálózva utalok arra, hogy műemléki anyagunkban az osztrák Johan Lucas Hildebrandt olyan alkotása, mint a ráckevei Savoyai kastély, az Anton Pilgram tervei alapján épült majki kamalduli remeteség, képzőművészeti anyagunkban a Franz Anton Maulbertsch - akinek ez évben ünnepeljük születése 250. évfordulóját - által festett sümegi, szombathelyi, pápai stb. freskók is megtalálhatók. Meg kell emlitenem azt a sajátosságot is, hogy a történelmi Magyarország területén lévő műemlékekben is együtt található az egymás mellett élő népek egymásra ható, egymástól értékeket átvevő kultúrája, igy ezek is az egyetemes világkultúra emlékeinek tekintendők. A műemlékvédelem tehát olyan tevékenység, mely a kulturális értékek egy csoportjának megmentésére, megóvására irányul. A műemlékvédelmi tevékenység során az ingatlan jellegű, épitészeti emlékek nyernek védelmet. E tevékenység államigazgatási jellegű és hazánkban a kulturális jellegét megtartva az építésügyi és városfejlesztési miniszter ágazati irányitása alá tartozik. A műemlékek olyan értékek, melyek mindenkora meglévő társadalom hasznára szolgálnak. Szocialista viszonyok között ennek jelentősége nagyobb, mint a kapitalizmusban. A magántulajdon viszonyai között ugyanis a kulturális emlékek néha még a tudományos kutatás elől is el vannak zárva, s az érdeklődés a kiváltságos osztályok műveltségi monopóliuma alatt viszonylag szűk rétegre szűkül le, mig a szocializmusban ezek a nép szellemi tulajdonai s a kiváltságos osztályok műveltségi monopóliumának