A műemlékek restaurálása (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1974 Eger, 1974)

Az előadás elme rögtön két kérdést szegez a mellünknek: az egyik, hogy mit értünk tulajdonképpen restaurálásnak, a másik pedig az, hogy miért szükséges külön előadás keretében beszélni a népi műemlékekről, hiszen az összes többi műemlék helyreállításával összefoglalóan egy előadás foglalkozott, s nem beszéltünk külön lakóházakról, középületekről vagy a műemlékek más fajtáiról. A restaurálás szónak más csengése van a magyar szóhasználatban, mint az idegen nyelvekben általában. "Restauration des monuments" mondja a francia, s ezt rendszerint műemléknélyreállltásnak forditjuk. Restaurálásnak tehát általában a műemlékek felújítását, jókarba helyezését, nem egyszer uj funkcióba állítását nevezik - mindazt tehát, amit mi (nem egészen pontosan) helyreállításnak mondunk. Ez nemcsak a franciában van igy, hanem a külföldi gyakorlatban általában. Magyarországon restauráláson általában fizikai jellegű beavatkozást értünk. Tehát azt, amikor valamely emlék anyagában felfrissül, stabilizálódik, rendszerint bizonyos mértékig ki is egészül. Műszaki vagy képzőművészeti jellegű beavatkozás ez, ami nem jelenti azt az épitészeti többletet, uj funkciót, esetleg uj formák hozzáadását, ami a müemlékhelyreállitás elengedhetetlen feltétele. Ez az oka annak, hogy ha mi restaurálásról beszélünk, akkor ezen általában ritkán értünk épületet, sokkal inkább múzeumi leletet, képzőművészeti alkotást (akár önállót, akár műemlék tartozékát), esetleg olyan épitményt, ahol az a bizonyos épitészeti ötlet másodlagos, sokkal Inkább az anyagi-technikai beavatkozás a lényeg. Ha ez, amit most elmondottam igaz, akkor előadásom cime pontatlannak látszik. Még sincs igy. A népi műemlékeknek ugyanis olyan sajátos, a többi műemléktől megkülönböztető ismérveik vannak, ami nemcsak a szóhasználatot indokolja, de azt is, hogy az előadások sorában önálló téma ként foglalkozzunk velük. Bevezetőben legyen szabad erről ejteni néhány mondatot. Elsőnek is arról kell szólni, hogy a népi műemlékek védelme a műemlékvédelem legfiatalabb ága. A most 102 éves magyar műemlékvédelem jő 80 évig egyszerűen nem vett tudomást arról, hogy népi műemlékek is léteznek. Pontosabban szólva: a műemlékek körét a polgári és egyházi épületekre korlátozta. A műemlékvédelem egyik elhunyt, nagytekintélyű korábbi vezetője, amikor etnográfusok számonkérték tőle a népi műemlékek védelmét, ezt kérdezte vissza: "Trágyát ne védjünk?" A műemlékvédelem szemlélete demokratizálódásának velejárója, hogy ma már világszerte elismerik a népi műemlékeket az emlékanyag szerves részének. Magyar vonatkozásában ezt azzal egészíthetjük ki, hogy ezzel a műemlékvédelem túllépett az uralkodó osztályok művészeti termékei védelmén és sajátjának tekinti a dolgozó osztályok épitészeti kultúráját is. Ha ez társadalmi és politikai szinten természetes is, műemlékileg hosszú ideig késett a felismerés, éppen forditva volt, mint amiről Barcza doktor a hagyományos oldaláról exponálva elemezte azt amlnap. Ez a késedelem nem több veszteséggel járt, minta népi épitészeti emlékanyag zöme pusztulásával.