A műemlékek restaurálása (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1974 Eger, 1974)

Az ilymódon kiválasztott restaurálandó művészi fa munka megújhodása számos tudományág együttműködésének és szakmai műveletek sorának eredménye. A helyreállítás megtervezéséhez, mértékéhez szolgál támpontul a műtárgy kutatása. Leglényegesebb a tárgyon végzett kutatás, amely az eredeti színezés módját, fennmaradásának mértékét, a fakárositó támadásának fokát és az ellenük való védekezés lehetőségét hivatott megállapítani. A tapasztalati uton nyert feladatokat laboratóriumi kutatás egészitl ki. A rendelkezésre álló korabeli irásos források, ábrázolások, képek tanulmányozása, a művészi érték meghatározása a gyakorlati segitségen tul, a restaurálás művészettörténeti megalapozottságát biztosítja. Mindezeket hasznosítva készül el a helyreállítás terve, amely összhangban áll a nagyobb egység, az épület restaurálásával. A terv mindenelőtt eldönti a munka válfaját, azt, hogy a műtárgy konzerválva, vagy restaurálva lesz-e. Mig a konzerválás a képző és iparművészeti alkotások ránk maradt állapotának megőrzését, feljavítását tűzi ki célul, a restaurálás az eredeti formák és szinek visszaállítását is kivánja. A gyakorlati munkában a két fogalom általában összefonódik. A restaurálás első szakasza a konzerválás. Ez utóbbiról általában akkor beszélünk, ha alapvetően a faanyag védelemre csökkentjük beavatkozásunk mértékét. Ilyen értelemben a konzerválás az épitészeti fa szerkezeti elemek helyreállításának is döntő része. A konzerválás a fakártevők pusztitő hatásának megszüntetésére a faanyag megelőző védelemnek részesítésére, meggyöngült állagárak felerősítésére kiterjedő müvelet sor. A fakártevők elleni védekezés legegyszerűbb módja az életkörülményeik befolyásolása, az épületben jelentkező kisebb hibák, beázások azonnali javitása, a rendszeres légmozgás, szellőztetés biztositása, a páratartalom megfelelő szinten tartása. Az elhatalmasodott fertőzés megszüntetésére a különböző káros rovarokat elpusztitó irtószerek, mérgek szolgálnak. Hatásmódjuk szempontjából gyomrot-érintő-és légzés mérgeket különböztetünk meg. A fertőzés azonnali megszüntetését a légzésmérgek alkalmazása, a gázositás jelenti. Az eljárás lényege, hogy a zárt térben megfelelő töménységben bebocsátott gáz behatol a fába és elpusztítja az ott lévő kártevőket. A gázok közül a ciánhidrogén (HCN) ahhoz a sárga enzimhez kötődik, amely a vérből a szállított oxigént közvetíti a sejtekhez, hatására a sejtek belső légzése megszűnik. A metilbromid (CH3Ba) a kéntartalmú enzimekre hat, az etilénoxid (C^O-C^) az élő sejtek plotoplazmáját mérgezi. Ezen leggyakrabban használatos gázok mind nagytér mind gázkamrás gázosításra alkalmasak. Bármennyire hatásos is a gázositás módszere, széleskörű alkalmazását a módszer körülményessége gátolja. Legtöbb épület tökéletes szigetelése, csak nehezen oldható meg vagy az épület és környezete közötti szoros viszony teszi lehetetlenné a rendkívül veszélyes módszer alkalmazását. Mivel a gázositás a fertőzés megszüntetésével csak a pusztulás folyamatát állítja meg, de a műveletet követően azonnal fennáll az ujrafertőzés veszélye, ezérttartős hatását csak akkor tudjuk biztosítani, ha a gázositás után nyomban vegyszeres védelemben is részesítjük a tárgyakat. A gázkamrás gázosításhoz, illetve az azt követő mérgezéshez műtárgyainkat szét kell bontanunk, viszont mélyreható beavatkozás nélkül, legtöbbször lehetetlen ismételt felállításuk. Az ilyen módon felduzzadt müveletek olyan terhet jelentenek, amelyet a szakemberek jelenlegi létszámával nem tudunk magunkra vállalni. Pedig a helyszíni gázositás és tartós műtárgyvédelem problémájának megoldása nélkül fa emlékanyagunk nagyszámú megmentése elképzelhetetlen. Ezért a témával kiemelkedő jelentőségéhez mérten kell foglalkoznunk a jövőben, nagy figyelmet fordítva az ez irányú külföldi kísérletekre. A faanyag tartós védelmét a kémiai védőszerek fába juttatásával érhetjük el. Hatásosságuk szerint rendelkezünk mind a fa rontó gombák, mind a rovarkárositás elleni védőszerekkel. A védőszerek jellegük