A műemlékek restaurálása (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1974 Eger, 1974)

és technológiáját; a korok szerint használatos színezékeket és kémiai összetételüket; a konzerválás és restaurálás gyakorlatában alkalmazható fizikai, kémiai és biológiai ismeretekben, valamint az ilyen ismeretek által nyújtott megoldások alkalmazásában is otthonos legyen. A felmerülő problémákat jól meglátó, megoldások sokszor raffinait módozatait a gyakorlatban végbevinni képes, lelkiismeretes ember alkalmas e feladatra. A restaurátor amellett hogy művész, elsősorban konzervátor. Ám minden tudása és gyakorlati ügyessége mellett is, azért az ilyen feladatok megoldásában exakt fizikus, vegyész és biológus szakemberekkel - és laboratóriumaikkal - együttműködve lehet csak a munkája igazán eredményes. Viszont a szaktudós ismeretein és kisérletein alapuló megoldás kivitelezésekor, csak a restaurátor képes a technológia alkalmazása közben felbukkanó esetleges hibákat - vagy a jobb megoldásokat - felismerni. A kisérleti, gyakorlati eredményeket a tapasztalatának megfelelően értékelni, javitani vagy igazolni.Az ő feladata az ötleteknek és elképzeléseknek, a szaktudományokkal korrespondálő megoldáskereséseknek ellenőrzése, szakmai és dokumentációs tennivalók összegezése, befejezése. Ezt az ismeret- és gyakorlathalmazt a vonatkozó szakirodalom állandó figyelésével fejlődésben tartani, csak a nyelvi tanulás kiterjesztésével lehet. Szükséges mindez, mert az elvi ismereteknek a gyakorlatba átvitt, a tapasztalásokban korrigált tételei adnak csak biztonságot a szakembernek. A természettudományok alapkutatásaira épülő alkalmazott tudományok uj felismerésiben szaporodik azoknak az ötleteknek és lehetőségeknek a sokasága, amelyek mindig helyesbülő technológiai módszereket teremtenek. Vagy a helyesebben felismert környezeti és atmoszferikus feltételeknek megfelelőbben alkalmazzák a különben jő, régi módszereket. Mielőtt a falképrestaurálás folyamatának tárgyalásába kezdenék, rövid összefoglalásban áttekintést adok a főbb ütemekről, amelyek szerint a restaurálási feladatokat szervezzük. A falképrestaurálás kialakult gyakorlatában három fő munkaütemet különböztetünk meg. Először az előkészítést, másodszor a falképrestaurálás folyamatát, harmadszor a dokumentációt. Az előkészités ugyancsak három fő csoportra tagolódik. Előszóra régészeti, művészettörténeti és ikonológlai kutatások, vizsgálatok és megállapítások. Másodszor, ezekkel párhuzamosan folynak a fizikai, kémiai és biológiai vizsgálatok, az ebből következő esetleges kisérletek és analizisek, majd az eredményeken alapuló javaslatoka konzerválás és helyreállítás technológiájának felépítésére. Harmadszor a forráskutatásokra és helyszíni kutatások eredményeire, valamint a technológiai javaslatot kialakító segédtudományok megállapításaira támaszkodó helyreállítási feladat előkészítése. Azaz a szükséges anyagok és eszközök beszerzése, a megfelelő feltételek megteremtése és a szükséges tisztítási, konzerválási próbák, esetleg egyéb tennivalók elvégzése. A falképrestaurálás folyamatában a szaktudományok megállapításainak figyelembevételével, a javasolt módszerekkel és anyagokkal, tehát a legmegfelelőbbnek talált - kipróbált - technológiával folyik a munka. A restaurátor ebben nemcsak a legnagyobb gondossággal jár el.de figyeli a kép állagában, festékrétegeiben történő változásokat, amelyeket a technológia műveletei vagy az anyagok idéznek elő, s azonnal feljegyzést tesz, konzultációt kér, ha valami a módszerben vagy az anyagok viselkedésében az elgondolásokkal, a szokásos viselkedéssel nem egyezik. A dokumentáció végigkíséri a restaurálás egész folyamatát. Az elődokumentáció tartalmazza a festménynek és részleteinek a helyreállítás előtti állapotát megmutató fényképeket, valamint az előkészítés kutatásainak, kísérleteinek és javaslatainak leirásait.