A műemlékek restaurálása (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1974 Eger, 1974)

A kőagyagvédelem anyagai, a konzerválószerek sokfélék és összetettek. Minden esetben határozott különbséget kell tennünk a védelmet biztosító hatóanyagok és a vivőanyagok, a konzerváló és higitőszerek, továbbá a stabilizáló, a kioldhatóságot gátló szerek között. Konzerválószereink folyékony halmazállapotú anyagok, melyek elsősorban a kapilláris erő hatására szivódnak fel. Szükséges tehát, hogy e szerek oldata vagy emulziója jő diffúziós képességű legyen. A vízzel higitható hatóanyagok használata gazdaságilag előnyös, de a költségesebb alkoholos és éterlkus oldószerek behatolási mutatói jobbak. A beszivódás mértéke a konzerválandó kőfaragvány és környezete nedvességtartalmától is függ, mert ha az anyag, melyet konzerválni akarunk szárazabb, akkor hígabb, de nedvesebb, akkor töményebb oldatot kell alkalmazni. A védőszerek behatolási tényezőiről azért kell szólni, mert nem könnyű feladat egy olyan kőfaragvány konzerválása, ahol a felületi kemény kéreg és az egészséges kő között egy mállott, omlékony réteg van, melynek eredeti kötőanyaga megsemmisült. Megnyugtató szilárditási és konzerválási megoldást ilyen esetekre még mindig nem ismerünk.Aránylag gyakori a kemény réteg levétele után az omlékony kőzetrész eltávolitása, majd visszaépítése oly habarcs vagy massza felhasználásával, mely a kő keménységéhez és szerkezetéhez idomul. Hasonló műveletekről Wolfhart Glaise tudósit a Jahrbuch der Rheinischen Denkmalpflege 1966. évi 24. évfolyamában a restaurálandó faragvány üregeinek kitöltésével kapcsolatban. E módszert a gyakorlatban mi is bevezettük, főként olyan kőzetfajtáknál, ahol a külső kéreg szilárdsága ezt lehetővé teszi. Figyelemmel kell lennünk a konzerválószerek kioldhatősági tényezőire is. Mint ahogyan a kőzetekből az eredeti kötőanyagok kioldódhatnak és az oldott kötőanyag egy része a felületre vándorolva ott lekötődik, - ez konzerválőszerünkkel is megtörténhet, amikor a hordozóanyag a konzerváló vagy szilárditőszerből elpárolog. Intenziv esetekben ennek a folyamatnak káros hatásai nagyobbak lehetnek, mint a célul kitűzött szilárdítás vagy konzerválás, eredményei voltak. Tudomásul kell vennünk, hogy az uj anyagok meggondolás nélküli felhasználásai gyakran a szakszerűt! .ség határait súrolják, bár kisérletek nélkül előbbre alig juthatunk. Sok sző esett már a purizmus némán vádló áldozatairól, a szeme séző-ka la páccsal lestokkolt nyúzott kőfelületü műemlékekről és a gótikus templomok barokk díszeinek likvidálásáról. A hosszú időn át divott átfaragások sem okoztak nagyon sokkal több kárt, mint a mostanában sokat reklámozott sokatmoszférás vizeshomokfuvatásos tisztitások, és a savas és lúgos lemosások. A régi szakszerűtlenségek, az Indokolatlan kőcserék és az eredeti megőrzése nélkül másolatkészítések sokfaragványt, mely történeti formák és eszmék hordozója volt - érték nélküli nyersanyaggá züllesztett vagy elpusztított. Tisztázatlan esztétikai fogalmainknak és türelmetlenségünknek köszönhetjük, hogy egyes műemléki helyreállításaink szinte neo-purizmus jellegűek, mert bátortalanságunk miatt nem merünk határozott különbséget tenni az egyszerűségre törekvő művészi koncepció, és a szellemi szegénység termékei között. Ugyanakkora tervező mérnökök és szakrestaurátorok ki vannak szolgáltatva egy kiveszőben lévő kézműipar képességeinek, ahol a mesterséget elnyomta az Ipar, és a jőképességü segédet felváltotta a gép mellett dolgozó betanitott segédmunkás. Ezt azonban könnyebb megállapítani, mint a tényeken segíteni és változtatni. A jelen és mult adottságai és törekvései mindig eltérők, sohasem azonosak. A múltban a kőanya gvédelmet közvetve szolgálták azok a színezések és festések, melyek elsősorban esztétikai igénynyel készültek. A középkori mészkőfaragványok festéseinek hatóanyaga elsősorban a mész, hordoző-