Műemlékvédelem és urbanisztika (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1973 Eger, 1973)

Dr. Román András: Népi építészeti együttesek védelme a Magyarországon

nemcsak az egyes épületek egyedi értékei jelentették,hanem az összkép, az együttes kompozíciója. Ezt sem a legjobb,legszakszerűbb szabadtéri néprajzi múzeum.Erre egyedül a megőrzött épitészeti együttes képes. Nagy öröm, hogy a népi épitészet védelmében legrangosabb eredményeinket éppen két védett faluköz pontunkban értük el: Hollókőn és Tihanyban. A kettő közül látogatottság, a műemlékvédelem és a népi épitészet propagandája szempontjából Tihany az összehasonlithatatlanul fontosabb, hiszen itt, a balatoni idegenforgalom fókuszában százezrek, ha nem milliók fordulnak meg évenként. A tihanyi halásztelepülés parasztházai közül -- csodával határos módon -- sok, máig fennmaradt. Ha nem is érintetlen a település képe, mégis jól kivehető, milyen faluszerkezet, milyen épitőforma jellemezte az elmúlt korok népi építészetét. A megyei tanács hathatós pénzügyi segít ségével hat épület helyreállítása készült eddig el, s folyamatosan még többre kerül sor, hoha a csillagokat ostromló balatoni ingatlanárak erősen korlátozzák a lehetőségeket, hiszen ezeket a házakat előzetesen meg kell venni. Engedjék meg, hogy Tihany kapcsán más szempontot is említsek. A népi műemlékek ugyanis nemcsak a történeti tudatformálás szempontjából fontosak,nemcsak azért jelentősek számunkra,nehogy nyom nélkül tűnjön el a népi kultúra és művészet fontos emlékanyaga,hanem idegenforgalmi tekintetben is nagy jelentőségűek. Ismeretes, hogy a magyar müemlékállomány a tudott okoknál fogva nem versenyezhet a nyugateurópaival, idegenforgalmilag kisebb vonzerőt képvisel. Nem igy állunk a népi műemlékekkel. Magyarországra sok külföldi az egzotikum varázsától hajtva jön, s nem mindegy, hogy mit nyújtunk ezért neki. Vadonatúj mücsárdát Bugacon, vagy a népi épitészet, a népi kultúra valódi, s oly vonzó emlékeit. A népi műemlékek a nemes értelemben vett egzotikum legjobb képviselői. Az a nemesvámosi csárda, még ha egyedül is áll a pusztaságban, még inkább a Tihany, vagy Hollókő összefüggő, épitészeti együttese. Sajnálatos, hogy ezt a szempontot mindenki elismeri ugyan, mégis kevesen tesznek ma még valamit érte. Legkevésbé a vendéglátóipar, holott a Balatonarács-i, balatonakaii faluközpont, az aszófői pincesor és még több Balaton-környéki népi épitészeti együttes ugy válhatna aranybányává, hogy az emlékek megvédésével egyúttal nemes kulturális feladatot is betölt. A népi épitészeti együttesek védelme terén a legjelentősebb sikert Hollókőn értük el. Kérem, engedjék meg, hogy előadásom ezzel foglalkozó részében a hollókői rekonstrukció tervezője és irányitója. Mendele Ferenc Ybl -dijas épitész ismertetésére támaszkodjam, hiszen ennél hitelesebb és pontosabb képpel amúgy sem szolgálhatnék. Hollókő középkori eredetére a XIV. századtól kezdődően már oklevelekben is szereplő vár (1310, "castrum Hollokew") --, valamint az 1342-ben először emiitett, a falu közepén ma is álló (de erősen átalakított) középköri templom utal. A várra vonatkozó levéltári adatok csak elvétve (és akkor is közvetett módon) utalnak a Szárhegy északi lábánál meghúzódó községre, de a településtörténet legfontosabb adatait igy is ismerjük. A megyének ez a része a Kacsics (Kathyz) nemzetség szállásterületének egyik központja volt, akiknek nógrádi birtoklása a XII. század második felére nyúlik vissza. A várbirtok 1321 és 1459 között a Széchenyi család, ezt követően (a XVI. század közepéig) Losonczy Albert és Guthi Országh Mihály örököseinek tulajdona. 1552-ben Hollókő vára is a törökök kezébe kerül, és az általában harc nélkül többször gazdát cserélt várat véglegesen 1683-ban szabadítja fel Sobiesky János lengyel király. A török elűzését gyors gazdasági fellendülés követi. 1715-ben még csak három háztartást irtak össze Hollókőn, 1720-ban pedig már nemesi községként szerepelt a falu. A XVIII. század elejétől a Forgách-ok a község földesurai. Egy 1782-ben készített község térképről az egyutcás településnagyságát, beépítését, a telkek és házak