Bardoly István - Cs. Plank Ibolya szerk.: A „szentek fuvarosa” Divald Kornél felső-magyarországi topográfiája és fényképei 1900-1919. (Forráskiadványok Budapest, 1999)
CS. PLANK IBOLYA: „Rögtön kibontottam gépemet..." Divald Kornél és a fényképezés
lék-felvételi lapok kitöltése mellett a szóban forgó emlék lerajzolása töltötte ki. A bizottság 1874. évi munkajelentésében Henszlmann Imre előadó a következőképpen összegezte a problémákat: „Ily lajstromozáshoz másutt is sok év kellett, annál inkább nálunk, részint mivel emlékeink kevésbé ismeretesek, részint mivel kevesebb nálunk a szakértő is, azok szaporítására pedig évek kívántatnak." 49 A magyar műemléki topográfia következő nagyszabású vállalkozása a 20. század elején vette kezdetét. Két országos intézmény összefogásával 1903-ban indult meg Felső-Magyarország valamennyi ingó és ingatlan műemlékének felkutatása, lajstromozása és ezzel párhuzamosan a megszerezhető műtárgyak múzeumba szállítása és restaurálása. A közel húsz esztendőn keresztül tartó nagy munka meghatározó alakja a felső-magyarországi vármegyéket feldolgozó Divald Kornél volt. Egy összefüggő földrajzi terület ilyen következetes és sokrétű feldolgozására kortársai körében nem volt példa. Magyarországon először 1863 és 1873 között Orbán Balázs végzett olyan adatgyűjtést, amelyhez fényképezőgépet is használt. 50 Díváidhoz hasonlóan ő is megszállott kitartással gyűjtötte a szülőföldjére, az erdélyi székely székekre vonatkozó történelmi és néprajzi adatokat és közben fényképezett. Óhatatlanul adódik az összehasonlítás a Felvidéket pontosan kidolgozott kutatási program szerint feldolgozó művészettörténész követőjével, mert mindketten egy átfogó kép kialakítására törekedtek. A megvalósulás módjaiban azonban óriási különbségek mutatkoznak. Negyven év választja el a két munka kezdetét: 1862 és 1903, Orbán Balázs még a fotótechnika egyik legnehezebb eljárásával, a nedves kollódiumos eljárással készítette felvételeit. A fényérzékeny réteget egy vegyszerekkel és fényképészeti eszközökkel felszerelt sátorban kellett felönteni az üveglapra. Mindezek után lehetett csak exponálni, mivel azonban az időtényezőnek rendkívül fontos szerepe volt a jó felvétel szempontjából, ezt is tanácsos volt minél hamarabb elvégezni. A technikai előkészületeket tovább nehezítette a felvételre kijelölt személyek „ellenállása" és ódzkodása főleg faluhelyen, még a technika új ördögének tekintett fényképezőgép ellen, valamint a szabadtéri körülményekhez való gyors alkalmazkodás kényszere. A Divald által használt technika már jóval egyszerűbb elven működött. Sötétkamrára a helyszínen nem volt szükség, hiszen már „csak" egy 13 x 18 cm-es képméretű állványos kamerát, állványt, objektíveket, magnéziumport és gyárilag előkészített zselatinos szárazlemezeket vitt magával. Fényképhagyatékának kontaktmásolatait vizsgálva egyféle képméretet, az üveglemezekkel azonos méretű 13 x 18 cm-es nagyságot figyelhetünk meg. Ennek a képméretnek a következetes alkalmazása arra utal, hogy egyetlen géppel dolgozhatott mindvégig. Divald negatívjainak külön értéke, hogy nyolcvan év elteltével is kitűnően nagyíthatók. (6. kép) Objektívjeinek pontos típusait és variációit sajnos nem ismerjük, annyit tudunk csupán, hogy a kész lemezeket hivatásos fényképészekkel hívatta elő és a kontaktmásolatok készítését is velük végeztette. Nagy különbség van a két 61b. kép • Eperjes, Magyar u. 30-31., 1918-as felvétel (kat. szám: 335.)
