Bardoly István - Cs. Plank Ibolya szerk.: A „szentek fuvarosa” Divald Kornél felső-magyarországi topográfiája és fényképei 1900-1919. (Forráskiadványok Budapest, 1999)

CS. PLANK IBOLYA: „Rögtön kibontottam gépemet..." Divald Kornél és a fényképezés

Ennek ellenére a műemlékvédelem vezéralakjaként tíz év­vel később már fénykép vásárlását szorgalmazta, sőt Ellinger Ede, illetve Schrecker Ignác műtermében portrét is készít­tetett önmagáról. 56 A magyar városokról és műemlékekről fennmaradt ábrázolások alapján elmondhatjuk, hogy a 19. század meghatározó dokumentációs típusa a rajzművészet és a nyomtatott illusztrációs grafika maradt. 57 Sokáig úgy tűnt, hogy kizárólag az építészeti rajzok nyújtották a mű­emlékes szakemberek számára azokat az információkat, amelyek az adott emlék szerkezetének és arányainak épí­tészeti megértését szolgálták. A fényképben - talán - nem láttak többet puszta látványnál, ami hiteles volt ugyan, de ki­zárta őket a tudatos és közvetlen munkából. Még az 1880-as években is vissza lehetett utasítani a műemlékek fényké­pezésére vonatkozó kedvező ajánlatokat. 1885-ben Veress Ferenc egy ingyenjegyért cserébe lefényképezte volna Buda­pesttől Predelláig a vasúti vonalhoz közel eső nevezetesebb műemlékeket, 58 1882-ben pedig Divald Károly indított volna egy népszerűsítő könyvsorozatot Magyarország mű­emlékeiről. 59 Epületfotográfiák természetesen a csekély állami megbízatások ellenére is készültek, de főként azok­nak a fényképészeknek a jóvoltából, akik idegenforgalmi, nyomdai és kiadói érdekeltségeik alapján foglalkoztak ez­zel a műfajjal a megélhetést biztosító portréfotográfia mellett. Az első két évtized városképi és építészeti fotog­ráfiájának történetéről igen keveset tudunk. Nehezíti a helyzetet, hogy az 1840—1850-es években készült felvé­telek nagy része folyóiratok és honismereti kiadványok képes mellékletének grafikai ábrázolásához nyújtott előké­pet, többnyire névtelenül. Rosti Pál volt az első hazánkban, aki Közép-Amerikában 1857-ben készített nagyjelentő­ségű épület- és látképei alapján ennek a műfajnak igazi specialistájaként tartható számon, és akinek munkássága már részleteiben is feltárt. A fővárosban tevékenykedő foto­gráfusok közül a Heidenhaus által készített és 1860-ban kiadott pest-budai látképek és épületfotográfiák úgyszin­tén a kezdet éveinek ritkaságai közé tartoznak. Az 1860-as években már több, erre a műfajra orientálódott doku­mentarista fényképészt és amatőrt ismerünk, köztük Orbán Balázst, aki 1862-ben és 1872-ben Erdélyben ké­szítette felvételeit. A hivatásos fényképészek közül Zog­raf és Zinsler, Beszédes Sándor, Veress Ferenc, id. Divald Károly, Klösz György, Weinwurm Antal tevékenysége emelkedik ki. A 20. század elején már sokan, sokféleképpen foglal­koztak műemlékek fényképezésével. Ekkor jelent meg az építész-fényképész és a művészettörténész-fényképész külön típusa, akiket már nem kötöttek fényképészeti konvenciók a kész produktum méretére és megjelenésére vonatkozóan. Saját témájukon belül nem csak elkötelezetten, hanem képalkotóként is szabadon dolgoztak, jelentős változáso­kat hozva ezzel egy-egy téma feldolgozásának módjában és a fényképek stílusában. Divald Kornél már ennek a gene­rációnak a tagja. 40 A fényképek tudományos felhasználhatóságát évti­zedeken keresztül technikai nehézségek is akadályozták. Az 1840—50-es években kétfajta fényképészeti eljárás — a dagerrotípia és a talbotípia — állt a fényképészek rendel­kezésére, de egyik sem váltotta be igazán a hozzá fűzött reményeket. Az egyedi képet nyújtó dagerrotípia másolha­tatlansága komoly hátrányt jelentett, gondoljunk csak a gazdag illusztrációs anyagokat igénylő építészeti és művé­szeti kiadványokra. A papírnegatívra készült talbotípia másolható volt ugyan, de a kép élessége tekintetében nem tudott versenyre kelni a dagerrotípiával. Az éles és tiszta rajzolatú fényképért, rajzolatért rajongók szemében a papír rostszerkezetének halvány lenyomata a pozitívon zavaró tényezőként hatott. A technikai háttér alapvetően az angol Archer által 1851-ben feltalált, kollódiumos nedves eljárá­sának, majd Maddox zselatinos szárazlemezes eljárásának köszönhetően változott meg. A negatív lemezek érzékeny­ségének növekedése részletgazdagabb közlést eredményezett és lehetőség nyílt a negatívok méretével azonos kópiák több példányban történő előállítására is. 41 Ezzel gyakorlatilag megnyílt az út a korábbiaknál jóval szélesebb felhasználás felé, bár a tömeges méretű nyomdai sokszorosításra csak a fotómechanikai sokszorosító eljárások — fénynyomat, heliogravűr, fotolitográfia és cinkográfia - tökéletesedése után került sor. A sokszorosított grafika helyét lassan átvette a sokszorosított fénykép. A MOB kiadványainak törté­netében először Henszlmann Imre 1876-ben megjelent: Magyarország ó-keresztyén, román, és átmenet stylű mű­emlékeinek rövid ismertetése című munkáját illusztrálták fotolitográfiával. Tíz évvel később az eperjesi Divald-mű­intézet A képzőművészet remekei címmel megjelentetett képes album sorozata bizonyította nagy sikerrel a grafikai, a fotográfiai és a nyomdai eljárások együttes alkalmazá­sának sikerét a művészeti és tudományos könyvkiadás terü­letén. A dokumentálás módszertanának utolsó, 19. század végi fejezete a Műemléki Bizottság egyik legelkötelezettebb munkatársa, Myskovszky Viktor (1838-1909) 42 tevékeny­ségén keresztül kísérhető végig talán a legszemléletesebben. A kassai reálgimnázium tanára az 1860—1880-as években akvarellek és tollrajzok százait készítette Felső-Magyarország műemlékeiről. Annak ellenére, hogy rajzai és festményei nem műszaki pontossággal készültek, a látvány egységes stílusú megfogalmazásával egészen egyedülálló bepillantást nyújtottak a felvidéki megyék sokszor idealizált és archai­kus világába. A műemléki bizottság státusának véglege­sítése, 1882 után azonban ennek az iránynak és stílusnak lassan vége szakadt. 4­5 A helyszíni felvételezőktől már nem régészeti és művészettörténeti tájékozódásra és adatgyűj­tésre használható rajzokat kértek, hanem szakvélemények és helyreállítási tervek elkészítésére alkalmas mérethelyes alap­rajzokat, valamint építészeti metszeteket. Mindezek hatásá­ra a MOB gyűjteményi politikája is megváltozott, és a rajzi úton történő dokumentálás a pontos műszaki felmérések irányába fejlődött tovább. 44 A Bizottság 1896-ban vette

Next

/
Thumbnails
Contents