Bardoly István - Cs. Plank Ibolya szerk.: A „szentek fuvarosa” Divald Kornél felső-magyarországi topográfiája és fényképei 1900-1919. (Forráskiadványok Budapest, 1999)

GROTTE ANDRÁS: Divald Kornél és az ötvösség. A Szilassy-probléma

J J ivald Kornél századunk első két évtizedében mintegy jL-^tíz év alatt a Felvidék nyolc vármegyéjét járta végig és feljegyezte a „művészi jelleggel" bíró (saját szavai!) épületeket, műtárgyakat. Bár elismeréssel tartozunk áldozatos munkájának, azért, hogy tudósít egy már végérvényesen eltűnt világ tárgyi környezetéről, tárgyegyütteseiről, de a „művészi jelleg" figyelembevételével a kor és saját ízlése, értékítélete rányomta bélyegét munkájára. Sajnálattal vagyunk kénytelenek megállapítani, hogy az ország talán addig legvédettebb területeiről, ahol nem jelentett a folyamatosságban cezúrát a török kor, mindössze 350 legépelt oldalt tesz ki a leírt anyag. Hasonlítsuk csak össze a mintegy ötven-hatvan évvel későbbi anyaggyűjtésre támaszkodó, de már más szemlélettel készült magyarországi topográfiák anyagával! Ennél még a legszerényebb Nógrád megyei is lényegesen több, nem is beszélve a háromkötetes Heves megyeiről. Az összeírt épületekben és a festészeti, szobrászati anyagban — a kor szemléletének megfelelően — alig szerepel a barokk kor és ami azt követte, már egyáltalán nem. Az iparművészeti anyag is lezárul a 18. század végén, csak szórványosan történik említés a 19. század első felének néhány tárgyáról, néhány kiváló ötvösmester munkájáról. Az, hogy sok minden hiányzik az összeírásból, jól látható abból - most csak az ötvösségre korlátozódva —, hogy több jelentős templom, kolostor esetén a szentségek kiszolgáltatásához elengedhetetlenül szükséges felszerelésről említés se történik. Néhol pedig az egészet elintézi egy „felszerelése modern" megjegyzéssel. Az általánosságok után lássunk néhány konkrét problémát, ezúttal már a fémművességre, elsősorban az ötvösségre szorítkozva. Az ötvösművek meghatározásában döntő szerepe van a hitelesítő és mesterjegyeknek. ( 1. kép) Minden tárgyleírásnál ezeknek szerepelnie kell, mégpedig úgy, hogy ne lehessen félreérteni, hogy mit akar a leíró közölni, mit látott a tárgyon. Divald sok esetben nem utal semmiféle jelzésre és ezzel lehetetlenné teszi vagy nagyon megnehezíti a tárgy azonosítását. Ha valamely tárgyon nincs jelzés, azt mindig hangsúlyosan jelezni kellene. Az ugyanis, hogy nem utal jelzésre, nem jelenti azt, hogy a tárgyon nem volt jelzés. A Selmecbányái r. k. templom két rokokó gyertyatartója esetén (33. sz.) például nem utal jegyekre, pedig azok valószínűleg azonosíthatók a ma is ugyanott levő két gyertyatartóval, amelyeken Selmecbányái hitelesítő jegy és EK, még feloldatlan mesterjegy van.

1 1. kép • Kisszeben, r. k. plébániatemplom, Szilassy-monstrancia talpának részlete, a dedikációs felirattal és a mesterjellel, 18. század, 1905-ös felvétel (kat. szám: 582.)