Bardoly István - Cs. Plank Ibolya szerk.: A „szentek fuvarosa” Divald Kornél felső-magyarországi topográfiája és fényképei 1900-1919. (Forráskiadványok Budapest, 1999)
VÉGH JÁNOS: Divald Kornél a szárnyasoltárokról
DIVALD KORNÉL A SZÁRNYASOLTÁROKRÓL 33 1 I ivald Kornél itt megjelentetett jegyzékében minden / .^ művészileg értékes tárgy meglétét közzé akarta tenni, akár építészeti alkotás volt, akár a szóban forgó épületben őrizték. Egyértelműen látjuk azonban, hogy számára a templomban a legfontosabb az oltár volt. Az épület leírása után (miután számba vette az ahhoz elválaszthatatlanul hozzá tartozó falképeket, síremlékeket és hasonlókat a kialakult topográfiai rendben) mindjárt ezekre tért rá. Közülük a legnagyobb figyelmet a szárnyasoltároknak szentelte. (1—2. kép) Múlt századi felfogáson iskolázott ízlése számára a gótika — tehát a gótikus oltár értékesebbnek tűnt, mint a barokk, és bár a barokk vagy rokokó stílusúakat is lelkiismeretesen regisztrálja, sőt néha egy elismerő jelzőt sem sajnál tőlük, de a középkoriakat mindig részletesebben ismerteti. (A neogót alkotások iránt kevés megértést mutatott, azokat szinte csak kötelességszerűen említi. A regótizálással szemben pedig könyörtelen, Szepeshely esetében például azt olvashatjuk: „Főoltár tönkrerestaurált szárnyasoltár".) Ennyit akkor is megérzünk vonzódásaiból, ha egy topográfiai helyzetfelmérés, mint ez a most közzétett munka, a lehető legkevésbé alkalmas az ilyen elfogultságok napfényre jutására. A sajátosan késő középkori oltártípus iránti nagyrabecsülésével egyébként korántsem állott egyedül. A szárnyasoltár a művészettörténészeket már a tudományág múlt századi /. kép • Lőcse, r. k. plébániatemplom, Szent Péter és Pál-oltár, 15- század, 1903-as felvétel (kat. szám: 679.) kezdete óta foglalkoztatja. A hazai kutatásra ez egészen különös mértékben elmondható, hiszen az egyik legkorábbi magyar nyelven megjelent művészettörténeti írás — még a szabadságharc előttről - Henszlmann Imre tollából éppen ebbe a témakörbe illik. 1 Utána eleinte lassabban, majd a század utolsó negyedétől valamivel szaporábban követik egymást az oltárokat is megemlítő cikkek, könyvek. Vaclav (Wenzel) Merklas Lőcséről és Szepeshelyről írt dolgozataiban már viszonylag nagy terjedelem jutott nekik; fokozza vállalkozásának jelentőségét, hogy a nem csekély nemzetközi tekintélynek örvendő bécsi Mittheilungen der Kaiserlichen und Königlichen Central-Commission hasábjain jelentette meg őket. 2 Sokáig életben van azoknak a beszámolóknak a típusa, amelyek egy jelentősebb műemléknek, illetőleg egy város vagy egy tájegység emlékeinek a bemutatását vállalják: itt a szárnyasoltárok az építészet mögött szükségképpen mellékszereplőkké válnak. A legjelentősebb ezek közül Henszlmann Lőcséje, ahol az oltárokról viszonylag sokat olvashatunk, de ő nem igazán önálló, hiszen a szöveg csupán Merklas (néhol más szerzők) megállapításainak közzétételéből, esetleg helyesbítéséből áll; nyilván azért, mert Henszlmann inkább érezte otthon magát az építészet, mint a retabulumok területén. 3 Komoly érdeme - ilyenre akkor még nem volt 2. kép Szepesszombat, r. k. plébániatemplom, Szent György-főoltár, 16. század, 1903-as felvétel (kat. szám: 1044.)
